Itt kezdődött

1968. július 29. és augusztus 2. között ennek az alig néhány ezer lakosú városkának a vasútállomásán zajlott le a legfelsőbb szintű csehszlovák-szovjet találkozó, amely a történészek értékelése szerint az utolsó lökést adta Moszkvának ahhoz, hogy a "prágai tavaszként" ismert csehszlovákiai reformfolyamatot haladéktalanul katonai erővel fojtsák el.

Ágcsernyő egyetlen számításba jöhető tárgyalási terme a vasúti klubterem volt, de azt az egyik fél sem akarta elfogadni.

A színpadiasan drámai körülmények között létrejött és lezajlott találkozóra egy speciálisan erre a célra átalakított vasúti kocsiban került sor. A csehszlovák delegációt Alexander Dubcek, a szovjetet Leonyid Brezsnyev pártfőtitkárok vezették.

Az ideges és feszült hangulatot, amely akkoriban Prága és Moszkva viszonyára is jellemző volt, mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy az éjszakákat mindkét fél a saját területén töltötte: a szovjetek egy ungvári szállodában, míg a csehszlovákok egy közeli helyi szállóban.

Már a találkozó színhelye is kompromisszum eredménye volt: Dubcekék nem voltak hajlandóak Lvovba menni tárgyalni, míg a szovjetek számára Kassa nem volt elfogadható. Egyébként a történelemben ez volt az egyetlen eset, amikor a legfelsőbb szovjet vezetés egy emberként elhagyta a Szovjetunió felségterületét.

A négynapos rendkívül feszült tárgyalások során Brezsnyev azt követelte Dubcektől, hogy a párt legfelsőbb vezetéséből távolítsa el a reformpárti hangadókat egyebek között Josef Smrkovskyt (a csehszlovák parlament elnöke) és Frantisek Kriegelt (a Nemzeti Front elnöke), zabolázza meg a cenzúra eltörlése után szabaddá vált csehszlovák sajtót, amely azokban a hónapokban nyíltan bírálta a Szovjetuniót és annak politikáját, s a reformfolyamat legerősebb támasza, gerjesztője volt.

További szovjet követelés volt, hogy a csehszlovák vezetés tiltsa be azokat a szervezeteket, amelyek Moszkva szerint szocialistaellenesek. Ilyen volt az egykori politikai foglyokat tömörítő K231 és a politikába aktívan bekapcsolódó civileket tömörítő KAN.

A ma már hozzáférhető, mintegy 500 oldalas feljegyzés szerint a szovjetek a vitákban nem tettek lakatot a szájukra, s például Pjotr Seleszt, az ukrán kommunisták akkori első titkára indulatosan és becsmérlően "halicsi zsidónak" minősítette Kriegelt.

A szovjet vezetés a négy nap során pontosan "lekáderezte" a csehszlovák vezetőket, s minden jel szerint itt született a megegyezés a szorosabb együttműködésről és az invázió előkészítéséről a csehszlovák konzervatívokkal, a liberalizáció ellenzőivel élükön Vasil Bilakkal és Alois Indrával.

Az ágcsernyői találkozó idején példátlan lakossági szolidaritási akció játszódott le Csehszlovákiában. A "Veletek vagyunk, legyetek velünk" petíció aláírását Pavel Kohout, prágai író kezdeményezte, s rövid időn belül több százezren látták el kézjegyükkel.

Dubcek Ágcsernyőn taktikázott, több szovjet kérésre rábólintott, de teljesítésüket megpróbálta elodázni a szeptember elejére összehívott rendkívüli pártkongresszusra. Belement viszont abba a szovjet kezdeményezésbe, hogy a Varsói Szerződés tagállamainak kommunista vezetői Pozsonyban találkozzanak, s egy közös fórumon tárgyaljanak a csehszlovákiai helyzetről.

A pozsonyi találkozóra Románia nem kapott meghívást, mert a román vezetés Nicolae Ceausescuval az élén támogatta a csehországi reformista vezetést.

A pozsonyi találkozóról kiadott közleményben szerepel, hogy a szocializmus védelme az összes szocialista ország közös feladata, kötelessége. A csehszlovák reformisták nem vették észre a visszaélés lehetőségét ezzel a megfogalmazással, amikor jóváhagyták a közleményt.

Moszkva aztán később egyebek között az ágcsernyői csehszlovák-szovjet és a pozsonyi többoldalú találkozón elfogadott állítólagos megegyezések megsértésével, nem teljesítésével magyarázta, miért kellett 1968. augusztus 21-én a Varsói Szerződés öt tagállama (Szovjetunió, NDK, Magyarország, Bulgária, Lengyelország) hadseregeinek bevonulnia Csehszlovákiába, ami a "prágai tavasz" vívmányainak felszámolásához vezetett.