Kettős megítélés

Egy pártból való kibeszélés megítélése meglehetősen kettős. Amennyiben azt vesszük, hogy a szólásszabadságnak nincsenek pártokhoz kötött korlátai, megértően is bólogathatnánk, hiszen miért ne hangoztathatná valaki azt, hogy másképpen gondolkodik? El lehet gondolkodni azon: ha egy politikus nem tűri a szólás szabadságát a pártján belül, akkor mi a garancia arra, hogy ő ténylegesen demokratikus pártot szeretne?

A kérdések megválaszolása nem egyszerű, sok minden függ sok mindentől. A magyar politikai döntéshozatal valószínűleg megbénulna abban az esetben, ha mindenki másfelé szavazna/hangoztatná a véleményét. Az árkok mélysége egyértelműen nem kívánatos, azonban bizonyos pártok közötti törésvonalak kellenek ahhoz, hogy bizton lehessen számtani egy pártra, mint támogató háttérre – így ugyanis nem mosódnak össze a vonalak, s világossá válik, hogy ki kivel van.

Önmeghatározás

A párt egysége nem mellékes az önmeghatározás szempontjából sem. A párt hivatalos irányvonalából való „kiszólás” egyben azt is szimbolizálja, hogy a kiszóló személy, vagy csoport nem azonosul a hivatalos irányvonallal – hangsúlyozottan a szimbolikus jelentésről van szó, nem pedig a ténylegesről. Magyarul, amennyiben egy párt tagozatának kijelentése eltér a párt hivatalos álláspontjától, az sokak szemében egyenlő az árulással.

Társadalompolitikai Tagozat

Konkrét példa: az MSZP Társadalompolitikai Tagozata (TPT) nem egyszer bizonyult rendszerkritikusnak, ezt a fajta belső ellenzékiséget pedig sokszor nézik Magyarországon rossz szemmel. Ehhez az kellett, hogy a TPT igen kemény kritikákat fogalmazzon meg a párt vezetésével, illetve a miniszterelnök személyével kapcsolatban (Gazsó Ferenc, a TPT tiszteletbeli elnökének pár nyilatkozatát ld. keretes írásunkban).

Javító szándék

Valójában miről is lehet szó? Valószínűleg nem árulásról, hanem arról, hogy egy értékrend mentén elkötelezett politikusok kifejezik elégedetlenségüket, ami inkább elgondolkodtató kellene, hogy legyen. Ha valaki sok kritikát kap, akkor szembe kellene nézni azzal, hogy valami nincs rendben – függetlenül attól, hogy egy adott helyzetben a bírálat jogos-e vagy sem.

A hivatalos állásponttal szemben kiállás bátorságra vall abban az esetben, ha a kritika szakmailag, eszmeileg és politikailag megalapozott. Ebben az esetben pedig nem lehurrogni illik az alternatívát felállítókat, hanem megbeszélni a problémát. A vélemények szankcionálatlan kibeszélése ugyanis feszültségmentesebbé tudná tenni a politikát is.

Vissza a palackba

Ebből következően attól, hogy csend van valahol, nem biztos, hogy jobb a helyzet, legfeljebb az elnyomógépezet működik jobban – ezt azonban nem tudjuk megállapítani. Amennyiben azonban a kritikus hangok felszínre jutnak, már nagyobb hiba visszanyomni, mert ezzel világossá válik az elnyomó gépezet működése.

A TPT országos minősítésének 2008. januári megvonása pont egy ilyen hiba volt: még ha – az indoklás szerint – a tagozati profilok átfedése miatt jogos is lett volna, az MSZP országos választmányának lépése jó alapod adott az összeesküvés-elméleteknek: a párt így áll bosszút a renitens tagozaton.

Kibeszélő show

Az MSZP-re egyébként is jellemzőbb a kibeszélő show mint bármelyik másik parlamenti pártra. A kettős népszavazáshoz való hozzáállás párton belül sem aratott osztatlan sikert, majd az egészségügyi törvény zárószavazásánál lógott ki a sorból egy szocialista, Karsai József (azóta nem kapott Karsai körzete támogatást). A pécsi Komáromi János, a debreceni renitensek, s még sokan mások jelzik: nem mindenki elégedett a párton belül. Ez természetes is, hiszen sosem lesz mindenki elégedett egy párton belül, azonban a sok kritikából előbb-utóbb – a nagy számok törvénye alapján – lesz pár olyan is, amit érdemes lehetne megfontolni. A bírálatok elutasítása azonban kizárja annak lehetőségét, hogy javulhasson egy párt. Ha a vezetés okosan cselekszik, akkor a kritikákból csak jól jöhet ki.

Jól kijönni (értendő: választást nyerni) persze többféleképpen lehet. Ma már egy kampány sem képzelhető el grandiózus reklámok és hangzatos szlogenek nélkül. A lényeg azonban a tartalom, amit ugyan rövid távon lehet, hogy kevesen néznek, hosszú távon (a kormányzás minőségén) viszont mindenképpen érezteti hatását.

Hol a határ? És a szándék?

Mivel azonban elég nehéz megállapítani a határt, ami az egészséges kritika és a politikai támadás között húzódik, fontos az, hogy az elégedetlenek és a pártvezetők megtalálják a közös fórumot. Az MSZP felépítése – tagozati, illetve platformrendszer – ebből a szempontból szerencsés, hiszen a fórumok intézményesen léteznek – azonban mindegyikkel egyeztetni elég nehéz. Ez kétségtelen. Azonban jelenleg mintha nem is az egyeztetés nehézsége lenne túl nagy, hanem az egyeztetési szándék hiánya.