Egykori ligaelnökként biztosan megvan véleménye a mostani, 16 csapatos élvonalbeli bajnokságról is.

Amikor a ligában a dolgoztam, csináltam egy tizenkét csapatos nagyszerű kiírást, alsó és felsőházas rendszerben, de akkor azt elvetette mindenki. Az anyagi helyzetet és a stadionokat látva azért van fejlődés a kluboknál is, gondolok itt például a Győr vadonatúj létesítményére. Disznó dolog az is, hogy például a Debrecen, amely szerintem a legjobban szerepel szerintem az elmúlt tíz évben, nem építhet normális stadiont. De ugyanez a helyzet a Puskás stadionnal is. Alaposabban át kéne gondolnunk az anyagi helyzetet, azaz a befektetői, tulajdonosi hátteret. A másik, hogy meglátásom szerint, ha nem engednék ki fiatalon a játékosokat külföldre, akkor meg lehetne itt emelni a létszámot Sőt kötelezni kellene a klubokat, hogy például hány huszonegy év alatti játékost kelljen szerepeltetniük.

Ami viszont pozitívum, hogy szaporodnak a labdarúgó akadémiák szerte az országban.

Szerintem egyértelműen ez a jövő útja. Ezeknek az alapját Várszegi Gábor tette le a Sándor Károly Akadémiával. Ez a fiatalság és lendület pedig lám elég arra, hogy itthon bajnokságot tudjon nyerni egy ilyen csapat. De még nem érett meg az alakulat olyan nemzetközi kupameccsekre, mint a Fenerbache elleni párharc. Ez az akadémiák által kikövezett út tehát a járható.

Néhány tehetségünk például már nagy Nyugat-Európai klubok felnőtt csapatának öltözőajtaja előtt toporog.

Örülök, hogy Németh Krisztián annak idején kikerült a Liverpoolhoz, bár megmondom őszintén, az ilyen fiataloknak csak akkor tesz jót a kintlét, ha folyamatos játéklehetőségekhez jutnak – ha nem is az első csapatban, de legalább a nem kevésbé komoly tartalékgárdában. Ráadásul Krisztián ragyogóan játszott az U19-es Eb-n, amivel fel is hívta magára a figyelmet és a Liverpool nagycsapatában is szerepelt már azóta, nem is rosszul, gólpasszt adott és tizenegyest harcolt ki. Ott van Filkor Attila, aki meg Olaszországba került, az Inter kölcsönadta egy másodosztályú klubnak. Ez viszont nem biztos hogy szerencsés dolog, az ilyen hánykolódások miatt a gyerek elvesztheti az önbizalmát, ez kedvét szegheti. Vannak tehát tehetségeink, de végig kellene gondolni, hogyan is tudnánk a legjobban hasznosítani őket.

Meg persze ott az OLLÉ program, amit már említett.

Igen, ebből tevékenyen kiveszem a részem. Azon vagyunk, hogy minél több, kis- és műfüves pályát tudjunk átadni a gyerekeknek. Ezeken a pályákon fejlődhetnek, teret kaphatnak. Persze azt is át kellene gondolni, hogy a fiataljaink menjenek-e ki, jobban fejlődhetnek-e odakint. De az igaz, hogy sokszor nem adják meg a lehetőséget a magyar csapatok nekik, hogy az élvonalban szerepelhessenek. Ebből volt nekem a múltkor egy nagyobb balhém, mert volt egy szerencsétlen nyilatkozatom.

Persze a ligában sem ez a legnagyobb baj…

Vidéken nagyon sokan vágyakoznak NB I-es csapatért, de a sanyarú anyagi helyzet nem teszi lehetővé ezt. Az is tűrhetetlen, hogy a Ferencváros még mindig a másodosztályban játszik. A Fradit lehet szeretni és utálni, de nélküle nincs igazi, sikeres magyar élvonal.

Ez pedig már üzleti kérdéseket is felvet. Mennyire más ez a mostani foci, mint a régi?

A fiataloknak akkor sem és most sem tömik a zsebüket, annak idején például mi csak kalóriapénzt kaptunk, heti százhúsz forintot, ketten Farkas Jánossal. Ehhez jött a fizetés és a meccspénz. Ma jobb talán az anyagi helyzetük, s ezért szerintem többet is lehetne tőlük követelni.

A mai futballnak vannak ugyan fellángolásai, de a közönség igazából már nagyon régen elvesztette a hitét. Ha öt-hatezren vannak a stadionban, már mindenki ragyog a boldogságtól. Azelőtt, a nyolcvanezres dupla rangadók idejében ha már csak harmincezren jöttek ki, már azt gondoltuk, hogy valamiért meg vannak ránk sértődve a nézők. Persze ha a válogatott, vagy valamelyik klubcsapat jól szerepel, azonnal melléállnak a szurkolók, mivel még mindig szeretik a focit a nézők. S ezt hogyan lehetne elérni? Nálunk az elvárásokat kellene megemelni, tudomásul kellene venni, hogy izomgörcsösödésig kell hajtani és kiszolgálni a közönséget.

Tehát akkor el tudná képzelni magát a mai futballban játékosként. És edzőként?

Edzőként sem változott a hitvallásom. Talán annyi lenne a problémám, ha látnám, hogy tötyögés, lötyögés van – biztos, hogy nagy összetűzésekbe kerülnék a játékosokkal. Ha valaki profi és egészséges, futballozni akar és keresi a pénzt, szép kocsin furikázik, akkor annak csak az lehet a célja, hogy inaszakadtáig hajtson az edzésen, a meccsen, mindenhol.

A Ferencvárosnál állítólag ilyen hozzáállás lesz. Ha lesz még egyáltalán igazi Ferencváros…

Remélem, hogy az angolok segítő keze valóban érdemi segítség és nem lesz teljesen szétforgácsolva a Fradi. Igazából már nem is tudom, hogy ki a Fradi. Talán az Albert, Szűcs, Rákosi féle generáció az, akinek kérhetnék a segítségét. De hogy kik az igazi fradisták, azt már én sem tudom.

Azok az idők már alighanem végleg elmúltak.

El, és az is biztos, hogy a magyar futball a régen még meglévő összefogás nélkül nem fog tudni eredményes lenni. Az Aranycsapat óta a vezetők és minden résztvevő egyfelé rúgta azt a labdát és az jó irányba is ment. Itt vannak például a törökök, régen simán vertük őket, volt hogy 4-0-ra. Nem telt bele kis idő, s már ők vertek minket, most meg nézzük meg, hol tartanak. Pályákat létesítettek, megtalálták a megfelelő vezetőket, azaz elindultak a fejlődés útján. Saját magukat is megbecsülték és megtanulták tisztelni magukat. Ez lenne a követendő példa a magyar futball vezetőinek is. Ez pedig attól független, hogy éppen ki ül a vezetői székben. Mert Kistelekihez lehet sokféleképpen viszonyulni, de igazából az egységet kellene megteremteni. Az, hogy a politikában mi van, az maradjon a parlamentben! Az MLSZ székházában nem azt a marakodást kellene lekopírozni, amit a parlamenti közvetítéseken látunk. S ha ebben nem változtatunk, akkor lehetnek akármilyen tehetségeink is, nem fog előrébb jutni a magyar labdarúgás.