A Popmart talán nem meglepő módon a U2 Pop albumához köthető turnésorozat címe volt (a név kötelez: a koncerteken a pop artot számos vizuális utalás szintjén megidézték).Az sem döbbentett meg senkit, hogy a címmel ellentétben a zenekar maradt a rock mezején, igaz a klasszikustól rocktól kicsit távolabb keresték a hangjukat. Bár egyesek szerint ez a lemez a kevésbé jelentős kategóriába sorolható az ír csapat történelmében, e sorok írója lényegesen többre becsüli, éppen ezért Andy Warholra, a pop art művészetéből sok helyen merítő album egyik dalával emlékezünk. Tartva magunkat a lírikus vonalhoz az „If God will send his angels”-zel.

A U2 sem „mai gyerek” a rock világában: Bono Vox, The Edge, Adam Clayton és Larry Mullen 1976 óta zenélnek együtt. A U2 egyike azon kevés együtteseknek, akiknek történetét egyetlen tagcsere sem tarkítja. Igaz, a mélyen vallásos zenészekből (Adam Clayton kivételével) álló csapat a nyolcvanas években majdnem feloszlott, mert a fiúk nem voltak biztosak benne, hogy hitbéli meggyőződésüket össze tudják egyeztetni a rock and roll életstílussal. Szerencsére mégis sikerült nekik, s csak ezt az évtizedet nézve olyan dalokkal bővítették a rockzenei kínálatot, mint a „New Year’s Day", a "Sunday bloody Sunday", a "Pride (In the Name of Love)", a "With or Without You" vagy az "I Still Haven't Found What I'm Looking For", és még sorolhatnám.

Ezután jöttek a kilencvenes évek, és megszületett az, amit rendkívül szubjektív módon a U2 mesterhármasaként könyvelnék el: az „Achtung Baby” a „Zooropa” és a „Pop”. Mindhárom album nagy ugrásnak tekinthető, hiszen mertek eltérni a tőlük megszokott vonaltól, kísérletezni és megújulni, olyan zenei effekteket használni, amik talán szokatlannak tűntek a rockzene rajongóinak. Az albumokat kísérő Zoo Tv és Popmart turnék látványvilága és színpadi képe is bátorságra vallott. A vegyes fogadtatás miatt, vagy „belső parancsra” a 2000-es „All that you can’t leave behind” inkább a zenekar gyökereihez való visszatérést tükrözte, kevesebb extravaganciával, a régi U2 hangzásvilágával.

Órákig lehetne vitatkozni azon, hogy melyik irány a jobb, hogy azt tették jól, hogy letértek a "Joshua Tree" fémjelezte útról, vagy azt, hogy visszatértek rá. Az biztos, hogy a U2 diszkográfia lényegesen szegényebb lenne e három album nélkül, és most egyáltalán nem arra gondolok, hogy a „One” című nóta hiányozna. És most jöjjenek az angyalok!