Ahhoz a magyar vásárló (is) rég hozzászokhatott, hogy Jézus születése és feltámadása „tiszteletére”gyakran már két hónappal az ünnepek előtt harci díszben állnak a különböző plázák és bevásárlóközpontok. Újabb tendencia viszont, hogy a jelek szerint a tanévnyitó is az előbbiekhez hasonló haszonkilátásokkal jellemezhető. Szembetűnő bizonyítéka ennek, hogy a nagyobb üzletek idén már július végén nekiláttak a kisgyermekes családokért folyó marketingakcióknak.

Csak gyerekkel ne!

Óvatos becslések szerint ősszel körülbelül egymillió diák kezdi koptatni a padokat a közoktatásban (vagyis az általános- és középfokú tanintézményekben). Ebből mintegy százezren először lépik majd át az suli kapuját. Az Oktatási Minisztérium kiszámolta, hogy egy első osztályos nebuló beiskolázása legalább húsz-huszonötezer forintba kerül. Persze lehet itt vitatni sok mindent. Valós szám vagy sem, sok vagy kevés az OKM által becsült összeg, és egyáltalán: mire van tényleg szüksége egy kisdiáknak, és mi az, ami tökéletesen felesleges kiadás. A Hírextra körképe alapján három dolog tűnik biztosnak, ha tanszervásárlásról van szó. Egy: a hipermarketek és a szülők boldogságérzete fordított arányban áll egymással, kettő: kizárólag a minimumárakról érdemes vitát folytatni, végül egy jó tanács a sok közül: szigorúan tilos gyerekkel indulni a beszerzőkörútra!

Több gyerek, több gond?

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) nevében Rónai Viktória a tanévkezdéssel kapcsolatban a következőket nyilatkozta lapunknak: tankönyvekkel együtt szinte biztos, hogy valós a minisztérium húszezer forintot meghaladó irányszáma. Szerintük a jelenlegi szociális-gazdasági helyzetben ez az összeg nagyon megterheli a szülőket, különösképp az olyan sokgyermekes családokat, ahol már minden csemete elérte az iskoláskort. S mindez még akkor is igaz, ha tény: a legrászorultabb családok évek óta mentesülnek a tankönyvvásárlás alól. Anyagilag segíteni nem nagyon tudnak a körülbelül tizenháromezer tagcsaládjuknak, bár korábban párszor előfordult, hogy egy-egy felszámolás alatt álló papír-írószer kereskedés felajánlotta nyakán maradt készleteit az egyesületnek.

Cáfol a „főpedagógus”

Galló Istvánné, a legnagyobb magyar pedagógusszervezet (PSZ) nemrég megválasztott elnöke a NOE-val ellentétben azonban úgy látja: a beiskolázással kapcsolatos kiadások minden évben napirendre kerülnek, és ilyenkor újból és újból előkerül az a vélelem, hogy tavaly óta bizony minden sokkal drágább lett. Ezt ő – mint mondja - nem hiszi el, már csak azért sem, mert a nagy áruházláncok akciói olykor kifejezetten jutányos áron kínálnak tanfelszerelést.

Azon persze lehet vitatkozni, hogy mire van szüksége egy nebulónak. Gallói is találkozott már olyan nagycsaládos szülővel, aki elkeseredve panaszolta, hogy másodikos gyermeke beiskolázása ötvenezer forintjába került. Ezen az elnök asszony igen csodálkozott, aztán állítólag kiderült: a kedves szülő a legdrágább bőr tolltartót találta megvenni gyermekének, a legköltségesebb füzetekkel és egyebekkel egyetemben. Ilyenkor az emberből kibújik a pedagógus: szabad-e arra nevelni a gyereket, hogy ne óvja tancuccait, hiszen jövőre úgyis kap másikat? – mondja.

„Mert kell a gyereknek”

Az igazsághoz továbbá az is hozzátartozik, hogy az iskolák azért ismerik a szülők pénzügyi lehetőségeit, és nem támasztanak olyan követelményeket, ami az átlagszülők erejét meghaladja. Gallói Istvánné elismeri: van egy „létminimum” (ceruza, füzet, radír tolltartó, iskolatáska) amelyre minden nebulónak szüksége van az alapoktatáshoz. Nem biztos, ugyanakkor, hogy egy elsős kisdiák számára nélkülözhetetlen a 24 darabos temperafesték-készlet…- teszi hozzá Gallói. Röviden: egyedül akkor maradhat ez a téma értelmes síkon, ha a minimumárakról kezdünk el vitatkozni, és nem a maximumról – összegez a szakszervezeti vezető, aki maga is gyakorló pedagógusként tevékenykedett évtizedeken át. Nem véletlenül hatalmas üzlet egyébként a tanévkezdés a PSZ-elnök szerint: az emberek többsége ugyanis, ha a szépirodalmat nem is veszi meg, a tankönyvet például biztosan, „mert kell a gyereknek”.

Öldöklő harc a vevőért

Mint az egyik legnagyobb magyarországi hipermarket-lánc képviselőjétől megtudtuk: a nagyobb áruházak, így ők is az ár-érték arány optimalizálásra törekszenek. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy adott minőségű termék (legyen az tanszer vagy épp paprikás csirkefelvágott) náluk legyen a legolcsóbb a piacon. A kereskedelmi cég nevében nyilatkozó hölgy ugyanakkor úgy látja, hogy egyre kevesebb pénzük van az embereknek, ezért az idei kínálatot már úgy állították össze, hogy a legszűkebb pénztárcájú családok is megtalálják a tanévkezdésre a megoldást. (Ez az ún. „minimum csomag”.)

Kíváncsiak voltunk, vajon léteznek-e még a korábban sztenderdnek számító tanszer-egységcsomagok? Ezek ugyanis együttesen árusítva lényegesen olcsóbbak voltak, mint külön-külön. Kiderült, a szóban forgó hipermarketben már csak első és második osztályos tanulók számra állítanak össze ilyesmit, mert mint mondták, az utóbbi években annyira eltérőek lettek az iskolák igényei, hogy képtelenség a minden diáknak megfelelő pakkot összeállítani.
A képviselő egyébként „első kézből” erősítette meg, amit eddig is pontosan tudtunk: öldöklő harc folyik minden egyes vásárlóért a „tancuccszezonban”. Ilyen versenyhelyzetben pedig csak az húzhatja a hosszabbat, aki valami újat, jobbat, mást tud nyújtani, mint a számtalan rivális.

A nagyok persze több szempontból is előnyben vannak a kiskereskedőkkel szemben. Először is ugye nagy tételben vásárolnak a felszerelésből, így jóval kedvezőbb árakkal bombázhatják a kényszerhelyzetben lévő szülőket, másrészt az is kedvez nekik, hogy mindent egy helyen tudnak kínálni. A lapunk által feltérképezett bevásárlóközpontban emellett egyéb vevőcsalogató kuriózumokkal is próbálkoznak: ilyen például, hogy a tavalyi évhez hasonlóan idén is tervezik tanítók, tanárok segítségét kérni, akik a tanszervásárlás időszakában segítenek a vásárlók eligazításában. De mint kiderült, az emberek egyre növekvő egészségvágyára is kifizetődő bazírozni, a szóban forgó áruházlánc tavaly például „nagyot kaszált” a hátgerinckímélő iskolatáskák forgalmazásával.

Nem csak pénzkérdés

Miután minden piszkos pénzügyi vonatkozáson túlestünk, s magukról a főszereplők még jóformán szó sem esett, következzen a lényeg. Lapunk kíváncsi volt arra is, vajon az anyagi terheken túl milyen pszichikai terheket ró egy családra a gyerek iskolába küldése. Erről ugyanis meglepően kevés szó esik, amikor a tanévkezdés kerül szóba. Kérdéseinkre Ambrus Balázs, elismert iskolapszichológus válaszolt.

Hogyan kell például egy első osztályra készülő palántát mentálisan megedzeni a rá váró feladatokra, nehézségekre? Ambrus szerint direkt felkészítésre, gyakoroltatásra a legtöbb esetben nincs szükség, a gyerek életkorához, igényeihez és érdeklődéséhez illeszkedő beszélgetésekre viszont annál inkább. Nem arra van itt szükség, hogy a szülő belenevelje a gyerekbe, hogyan kell 45 percig nyugton maradni, hanem arra, hogy felkeltse benne a kíváncsiságot, biztonságos hátteret adjon neki. Meg kell tudni mutatni, hogy az iskolában érdekes dolgokat lehet tanulni, érdekes emberekkel lehet megismerkedni, és új barátokat lehet találni – mondja.
Ambrus szerint sok családban ez magától megy, pláne ha van nagyobb testvér, mert ő legtöbbször viszi magával a kicsit. ( „Én is olyanná akarok válni, mint Ő”, vagy „A nagy fiúk/lányok iskolába járnak, én is oda fogok, én is nagy fiú/lány leszek!”). Jó eszközök lehetnek a párbeszéd beindítására a mesék is. A Vackor az első bében például a gyerekek nyelvén szól a játék és a mese nyelvén, mégis pont azokkal az érzésekkel foglalkozik, amelyek az iskolára készülő gyermeket foglalkoztatják.

Legfontosabb a párbeszéd

A szakember itt egy érdekes nézőponttal gazdagítja látókörünket. Tudatja, hogy az iskolakezdéssel járó érzelmi felkészítésre gyakran a szülőknek is szüksége van. Ugyanis ilyenkor a teljes család is új kihívásoknak néz elébe. Például a gyerek teljesítményét mérik, s közvetve a szülőét is) Emellett a szülőben újra éledhetnek saját iskolai élményei, pozitívak és negatívak egyaránt, és ezek az elvárások gyakran beépülnek a gyerekkel és az iskolával való kapcsolatába – mondja a pszichológus. Fontos tisztázni ilyenkor, hogy mitől is féltjük a gyereket, mit várunk tőle, és miért. A legtöbbet azzal segíthetünk, ha biztos pont tudunk lenni neki, ha merjük elengedni, de fel ugyanakkor tudjuk mérni, hogy mikor van ránk szüksége. Látni kell, hogy a gyerekkel együtt a család is (újra) kapcsolódik az iskolához – mutat rá Ambrus.

A beilleszkedés nem egyik pillanatról a másikra történik, az évnyitó és az első hetek ugyan nagyon emlékezetesek lehetnek, de az első félév az összecsiszolódásról szól. A gyerek a tanítóhoz, a tanító a gyerekhez, a szülő az iskolához illeszkedik, és ebből alakul ki az év végére az iskolai közösség. Gyakran a kezdetben visszahúzódó kisgyerek is kinyílik, a szabályok betartása is egyre jobban megy. Legfontosabb, hogy párbeszéd legyen a gyerekről a szülő és a tanító között – mondja.