Biztos sokat lehetne kritizálni a 8 órás monstre koncertet: felsorolni, hogy mi hiányzott a körülbelül 80 dalból, milyen előadóknak kellett volna még a színpadon állni, minek kellett volna elhangoznia feltétlenül. Esetleg fordítva is lehetne negatívumokat keresgélni, hogy talán egy-két momentum a magyar könnyűzene történelméből túl volt prezentálva, vagy esetleg adott előadónak nem ezt vagy azt a dalt kellett volna választania, amivel hétfőn színpadra állt.

Az mindenesetre biztos, hogy a ragyogó napsütésben induló, majd kicsit hűvös estébe forduló nap szép ünneplése volt a magyar dalnak, sok nótánál bólogatott az ember, hogy „Hát igen, nem szeretem, de azért itt a helye!” vagy éppen ellenkezőleg egy-két szám alatt hatalmas mosolyra húzódó szájjal énekelte együtt a szöveget a többiekkel. Egyébként erre a memóriazavarral küszködőknek is volt lehetősége, hiszen a nagyszínpad oldalánál a kivetítőkön amolyan karaokés hangulatot idézve kiírták az éppen hallható dalok szövegét.

A hétfői nap sikerén felbuzdulva remélhetőleg jövőre már országos szinten is elindul a Presser Gábor által megálmodott „Magyar Dal napja”, így reményeink szerint bepótolhatunk mindent, ami most esetleg hiányzott. (Szívesen látnám, ahogy a „nagyok” előadják a „feltörekvő fiatalok” szerzeményeit, nevük segítségével felhívva a figyelmet az új jelentős szerzeményekre.) Ami nagyszerű volt a néha már-már szentimentálisba forduló zenei ünnepben, hogy láthattuk mennyire jól elférnek a különböző stílusok egymás mellett. Ezzel párhuzamosan pedig felfedezhettük, hogy mennyire sokrétű a magyar könnyűzene, és a zenekedvelő közönség is. Az egyik pillanatban még egy emberként éneklik Lukács Lacival szókimondó szövegeit, aztán bő egy óra múlva gyerekhangokkal vegyítve a Micimackó zikzikje harsan fel a közönség soraiból.

Bár az is igaz, hogy sokan nehezményezték a zenei kínálat szinte minden irányba kiterjedő voltát, például nem egyszer lehetett hallani a „Mikor lesz ennek már vége?” kérdést a türelmetlenebbektől, vagy csak a néma segélykérő programnézegetést látni. Mivel a Szigetre költözés napja is volt ez sokak számára, a közönség soraiban fel-fel tűntek külföldi fesztivállátogatók is, kíváncsi lennék, hogy mi járhatott a fejükben, mondjuk a Balázs Fecó slágeregyveleg alatt.

A monstre koncert után megnéztük a Pont FM 88.1 Csocsósátrát is. Itt jelentősen kiegyenlítettebbek voltak a viszonyok, majdnem annyi külföldi fiatal próbált rudak segítségével gólt lőni, mint ahány magyar. A fesztivál során nemcsak az ingyen csocsózási lehetőség miatt lesz érdemes a Hammerworld szomszédságában található sátorba látogatni: csocsóversenyek, bemutatók várnak az érdeklődőkre, és a hangfalakból szól a Pont FM rock és sportadó.