Zipporit, amelyet a görögök Szefforisznak, a rómaiak pedig Diocaesarea-nak neveztek, Kr. e. VII. században alapították és Galilea fővárosa volt az ókorban. A település menedéket nyújtott a zsidóknak, akik Kr. u. 70-ben elmenekültek Jeruzsálemből, miután azt elfoglalták és lerombolták a rómaiak.

Zeév Weisz, a jeruzsálemi Héber Egyetem professzora, a feltárás vezetője szerint a felfedezés révén a kutatók betekintést nyernek a város életébe a II. században. Ekkor, a római uralom alatt a településnek jelentős pogány népessége volt, amely szentélyét a város szívében építette fel.

Az épület délre feküdt a város oszlopokkal szegélyezett főútvonalától, a decumanustól, amely kelet-nyugati irányban szelte át a települést a római, majd a bizánci korban. A szentély hossza 24 méter volt, szélessége pedig 12 méter, s díszes homlokzatával az utca felé fordult. Falait még az ókorban lerombolták, mindössze az alapozás maradt meg.

Nem maradt fenn semmi olyan tárgyi emlék, amely elárulná, hogy miféle szertartásoknak adott helyett a szentély. Ám a Diocaesareában, Antoninus Pius római császár uralkodása alatt (Kr. u. 138-161) vert pénzérmék a szentélyt mint Jupiternek és Fortunának ajánlott templomot ábrázolják.
"A kisebbségben lévő pogányok nyugodtan imádkozhattak a város központjában és harmóniában éltek a település többségi zsidó lakosságával" - hangsúlyozta Weisz professzor.

Nem ismeretes, hogy mikor szűnt meg funkcionálni a szentély, amelynek romjain az V. században bizánci templom épült.

A decumanustól északra, a szentéllyel szemben egy monumentális épületet tártak fel részlegesen ezen a nyáron. Rendeltetését nem ismerik, ám az épület mérete és jellege arra enged következtetni, hogy komoly szerepe lehetett az ókori város életében.

Erre enged utalni az épület udvarát borító kőlapok minősége, a feltehetően földrengés következtében leomlott oszlopok stukkódíszei, valamint két helyiségének színpompás, geometriai motívumokkal díszített mozaikpadlója.