Martonvásár készül Teleki Blanka újratemetésére

Az eddigi elképzelések szerint a nőnevelés úttörője, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc "híve és mártírja" hamvait az október 6-i budapesti ünnepség után szállítják Martonvásárra, ahol a helyi templomban ravatalozzák fel a koporsót - mondta el Üvegesné Hornyák Mária történész.
Az éjszakai virrasztást és a másnapi szentmisét követően Teleki Blanka koporsóját a Brunszvikok sírboltjában, nagynénje, az első magyarországi óvodákat megalapító Brunszvik Teréz mellett helyezik végső nyugalomra - tette hozzá Brunszvik Teréz és Teleki Blanka életének, munkásságának kutatója.

Az újratemetést követően Teleki Blanka életét és munkásságát bemutató kiállítást nyitnak, irodalmi műsort és tudományos konferenciát tartanak az egykori Brunszvik kastélyban.
A martonvásáriak, továbbá az ottani Brunszvik Teréz Szellemi Hagyatéka Alapítvány, a Brunszvik Klub, a Teleki Blanka Hölgyklub már 1981 óta küzd azért, hogy hazakerüljenek a grófnő hamvai, de erre mindeddig nem került sor.

A Teleki család Franciaországban élő leszármazottjával, Teleki de Gérando Judittal folytatott megbeszélését követően júliusban jelentette be Hiller István oktatási és kulturális miniszter, hogy az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 160. évfordulója alkalmából Magyarország hazaszállítja és újratemeti Teleki Blanka hamvait.

Az erdélyi Hosszúfalván született Teleki Blanka 19 évesen került Budára, ott élő nagyanyja és nagynénje, Brunszvik Teréz mellé. Vele járt többször a martonvásári Brunszvik birtokon.
Festészettel foglalkozott, de 1847-ben, engedve a reformkor kihívásának, megnyitotta a főrangú leányok hazafias nevelésével foglalkozó intézetét, amelynek vezető tanára Vasvári Pál, nevelőnője pedig Leövey Klára volt. Az intézetet 1848 végén zárta be, majd Leövey Klárával együtt követte Debrecenbe a kormányt.

Továbbra is kapcsolatban maradt Vasvárival, támogatta az általa szervezett Rákóczi szabadcsapatot, s elvállalta annak zászlóanyai tisztét is.
A szabadságharc bukása után a család Szatmár megyei birtokán, Szatmárpálfalván bujdosókat rejtegetett, tiltott könyveket terjesztett, gyűjtötte a szabadságharc ereklyéit, s több forradalmi nyomtatvány megjelenését támogatta írásaival és anyagilag is.

1851. május 13-án letartóztatták, a haditörvényszék szerint azért, mert otthona "búvóhely, politikai laboratórium és veszélyes mesterkedések" színhelye volt. Két év vizsgálati fogság után 10 évi várbörtönre ítélték. Előbb Kufstein várában, majd Laibachban ( Ljubljana) raboskodott.

Hat évi börtön után általános amnesztia keretében 1857. május 13-án szabadult. Rövid időre hazatért Magyarországra, majd "önkéntes száműzetésbe" Münchenbe, Stuttgartba, Drezdába, Brüsszelbe és Párizsba vonult. Egészségének helyreállítására Mentonba készült, amikor a francia fővárosban ágynak esett és ott is halt meg.