Az étel akkor jó, ha magyar

Szabógallér, párnácska, papnyak, tyúkfül, macskatalp, rózsafánk, rest csiga, batyu, görcs. Biztosan kevesen tudják, hogy mit takarnak ezek a nevek. Ha viszont odaírnánk hogy penne, vagy makaróni, biztosan rávágná tízből tíz háziasszony: tésztafajták. Furcsa érzés, hogy ezek az ízes magyar szavak – melyek valóban tésztatípusokat rejtenek – nincsenek benne a köznyelvben, míg az olasz tésztákat álmunkból felébresztve is tudjuk. A magyar kultúra mélységeit a tésztákon keresztül – de méginkább szavainkon át – is meg lehet ismerni.



A Kossuth téri programok egyike pont ezt a hiányosságot próbálta kiküszöbölni. Az érdeklődő háziasszonyok számtalan hagyományos tésztafajtát tanulhattak meg szakavatott segítséggel. A gyerekek közben búzakalászból fonhattak koszorút, bábut, vagy amit csak fantáziájuk és kézügyességük lehetővé tett. A levegőt közben friss sajtospogácsa illata töltötte be, mely a fával fűtött kemencékben készült. Mellette a Magyar Pékek Fejedelmi Rendjének egyik tagja fateknőben dagasztotta a kenyértésztát. Szemben velük elképesztő formájú és vastagságú perecek csalogatták a ropogtatni vágyókat.

De volt házirétes, kenyérlángos avagy langalló, esetleg töki pompos, és volt cukormentes, igazi gyümölcsből készült szörp. Ha esetleg egy nagyáruházlánc valamely fejese ki merte volna tolni a képét, a szíve nagyon megfájdult volna a sok természetes alapanyag, méregtelen étel, és igazi, hazai földben termett termék láttán. Az egészben sült disznóról, csirkéről, borjúról, nem is beszélek. Talán csak annyit: a gyrososnál csak mondják, hogy borjú hús, itt látom is. Nem baj: a török-görög étel trendibb. Magyarország tortája apró szeletekben vándorolt a végtelenbenyúló sor türelmes vásárlóihoz, a bográcsgulyás, a báránysült, és/vagy a főtt kukorica után.

Jó hangulat, közvetlenség

A honfoglaló magyaroknak öltözött lovasok, csodálatos paripákon ismertették meg a korabeli kézművesek remekeit a gyerekekkel. (A lovak valóban gyönyörű díszekben pompáztak.) Lehetett malomjátékot játszani liszteszsákokkal, vagy betekinteni a kovácsmesterség rejtelmeibe.



Az emberek érdekes módon beszéltek egymással, még akkor is ha a fölöttük magasodó Parlamentben ez már nem szokás. A hagyományőrzés napjaink globalizálódó világában az egyik legfontosabb cél. Úgy is mondhatnánk, ha már a jelenünk szét is választ, a múltunk legalább összeköt. Ezt a kötődést a magyar kultúra mélysége gond nélkül megteremtheti. Persze kizárólag akkor, ha tudatában vagyunk a létezésének. A Kossuth téri ünnepen ha nem is átfogóan, de szeleteiben megtapasztalhattuk ennek erejét.

Jobbik a réten

A Jobbik Magyarországért rendezvénye, az innen nem túl messzi Margitszigeten, egészen más hangulatban zajlott. Mondhatnám azt is izgalmas elegy volt. Egyfelől a rét végében felállított szószék, a körülötte lézengő gárdisták és zászlóvivők, valamint a réten körben piknikező kínai családok miatt. A hatás ennek megfelelően kissé irónikus volt. A jobboldali párt szónokai gyakorlatilag kínaiaknak mondták radikalizmusról szóló beszédeiket. Persze elképzelhető az is, hogy a Jobbik a kínaiakat akarja megnyerni saját magának, s velük erősítené a mozgalmat, bár azt hiszem ez azért mégsem így van.



A másik szemkerekítő érdekesség, a Jobbik szórólapjain található felmérés eredménye. Ezek szerint a párt a Fidesz, MSZP, és MDF mögött 7, azaz hét százalékkal áll, megelőzve az SZDSZ-t. A szórólap címe talán nem véletlenül „Sokkoló”. Mert ez tényleg az. A szónok közben befejezte beszédét: „Radikalizmust a Parlamentbe, mindörökké ámen!”

És egy életkép: nem túl messze a gyűléstől, a hatalmas fák hűs árnyékában apró falatozó bújik. Az egyik asztalnál négy vagy öt talpig díszben (nem igaz, hogy nem izzadnak!) lévő fiatal gárdista üldögél. Mellettük legalább négy összetolt asztalnál cigánycsalád falatozik békésen. Feszültség nuku. A Jobbik cigánybűnözésre és egyáltalán a cigánysággal kapcsolatos problémáira ez az életkép rögtön megadhatja a megoldást mindazoknak, akik a békét szeretnék: nem harcolni kell, meg ellenségképet kreálni, hanem családot alapítani, szaporodni, sokasodni. És úgy nevelni, ahogy az embernek csak tetszik. Az ellenségeskedést meg nem csak Szent István és az államalapítás ünnepén lehetne felejteni.