Moldova Európa legszegényebb állama, s egyben beteg embere. Moldova jelenleg három részre tagolódik: Moldovára (a Prut és Dnyeszter folyó között), Transznyisztriára (a Dnyeszteren túli terület), illetve délen a török eredetű keresztény gagauzok által lakott Gagauzia.

Hatalmas szegénység

Az ország gyakorlatilag a mezőgazdaságból él, a szegénység és az infrastrukturális elmaradottság elképesztő. Egy főre évente szűk 1200 dollár jut a GDP-ből. A területi egysége egyedül Oroszországon és a nyugati nemzetközi közösségen múlik. Gagauzia ugyan autonóm terület, de Moldova 4 milliós összlakosságának (ebbe beleértve Transnisztriát is) csupán 3,5-4%-át teszik ki, s Kisinyov vezető szerepét semmilyen módon nem vitatja.

Transnisztria (Dnyeszter Menti Köztársaság) helyzete azonban merőben más. 1990-ben egyoldalúan kikiáltotta a függetlenségét. A fegyveres harcoknak 1992-ben lett vége, amikor Moldova elvesztette gyakorlatilag minden jogát Transnisztriát illetően – s azóta sem volt képes azokat visszaszerezni. Ennek oka nem csupán az volt, hogy a Dnyeszteren túli terület volt Moldova legiparosodottabb része, s a fegyvergyártás helyben történt. Leginkább az akkor Alexandr Lebegy vezette 14. orosz hadsereg jelenlétének, s a harcokban való közreműködésének köszönheti Transznyisztria a „függetlenségét”, amit azonban a világon egyetlen állam sem ismer el.

Orosz jelenlét

Az orosz jelenlét még a Moldáv SZSZK idejébe nyúlik vissza, 1956-tól a mai napig ugyanis folyamatosan ott állomásoznak a szovjet, majd orosz haderők. Transnisztria körülbelül 30-30%-ban oroszok és ukránok által lakott, a lakosság maradék, körülbelül 30%-a moldáv – tehát a moldáv dominancia egyértelműen hiányzik, amit ráadásul még a rendszerváltás előtt egy nagyon erős oroszosítás, valamint kommunista propaganda előzött meg. Ennek megfelelően a gorbacsovi reformokat megelégelve döntött úgy a Dnyeszteren túli terület, hogy különválik Moldovától. 2006. szeptember 17-én megtartott „népszavazáson” az elsöprő többség a függetlenség mellett szavazott, amely egyúttal az Oroszországhoz való csatlakozást is jelentette volna. Már amennyiben elfogadjuk, hogy a népszavazás demokratikus és tiszta volt. Egyébként nem érdemes elfogadni…

Európai Unió

Az Európai Unió 2006-os állásfoglalása egyértelműen és igen határozottan elutasító volt a kérdésben. Az indoklás hosszadalmas, de négy fő pontra bontható. Először is az Unió szerint a népszavazás célja a terület teljes függetlenségének és az Orosz Föderációval való esetleges egyesülésének elérése volt.

Másodszor, a nemzetközi közösség sem fogadta el sem a „népszavazást”, sem annak eredményét, ugyanis azt a Dnyeszteren túli terület „elnyomó rezsimje” egyoldalúan szervezte, ezáltal gátolva a tárgyalás révén kialakított politikai megoldást.

Harmadszor, fontos indok volt, hogy az Európai Unió azt megelőzően lépéseket tett a Moldovai Köztársasággal szembeni kötelezettségvállalásának erősítésére és a Dnyeszteren túli konfliktus megoldásának megtalálására egy állandó bizottsági képviselet megnyitásával Kisinyovban, egy moldovai európai uniós különmegbízott kinevezésével, azzal a megbízatással, hogy járuljon hozzá a Dnyeszteren túli konfliktus tartós rendezéséhez, valamint egy európai uniós határsegély-misszió (EUHM) felállításával Moldova számára. Transnisztria különválásával gyakorlatilag az EU erőfeszítései mondtak volna (mondanának) csődöt.

Negyedszer, az ENSZ az emberi fejlődésről szóló 2005-ös jelentése szerint Moldova a legszegényebb ország Európában, és a Transznyisztriai helyzet az egyik fő akadálya az ország társadalmi-gazdasági fejlődésének.

14. orosz hadsereg

Rácz András a Külügyi Intézet munkatársa, Kelet-Európa-szakértő szerint elképzelhetetlen, hogy Grúzia esete megismétlődjön Európában. A 14. szovjet hadsereg stratégiai missziója 1956 után egy balkáni, elsősorban Románia elleni támadás lett volna, amennyiben a nemzetközi helyzet úgy alakul – mondta Rácz. A legalkalmasabb megindulási terep a Moldovai SZSZK lett volna, azon is belül a Dnyeszteren túli terület, ugyanis az a rész volt Moldova fegyveriparának a központja.

Moldova függetlenné válása után az orosz hadsereget elkezdték kivonni Moldova területéről, amivel egy időben kitört a Transznyisztriai konfliktus, amiben a hadsereg passzívan vett részt: fű alatt támogatták a szeparatistákat – mondta Rácz András.

Békefenntartás

A háború után egy vegyes összetételű békefenntartó erő választotta el Transznisztriát és Moldovát. A hadtest öt orosz, három moldáv, s két Transznyisztriai zászlóaljból állt volna, azaz a szeparatisták támogatói lettek volna többségben – mondta a szakértő. A békefenntartói kereteken belül maradtak orosz csapatok Moldova (Transznyisztria) területén, (amelyet 1997-ben átneveztek, angol nevén Operational Group of Russian Forces lett) azonban körülbelül 1500 emberről van szó.

Rácz András felhívja a figyelmet arra, hogy az igazán fontos nem is a hadsereg jelenléte, hanem az, hogy a raktárak ott maradtak, nagy részben Transznisztriában. Ez összesen körülbelül 40 ezer tonna hadianyagot jelentett eredetileg. Az 1999-es isztambuli csúcs után Oroszország vállalta, hogy lassan, de teljesen kivonul Transznyisztria területén, ami végülis nem történt meg. Kivontak ugyan kb. 12000 tonna hadianyagot, de elkezdődött az ilyenkor szokásos időhúzás, ami a mai napig tart.

Nem ismerik el

Transznyisztria önállóan valószínűleg életképtelen – mondta Rácz András. Másfelől – folytatta – a nemzetközi jog szerint egy terület elszakadása népszavazás után csak úgy legális, ha az egész ország lakossága szavaz. Úgy azonban, hogy csak az adott tartományban szavaztak, még jogilag sem állja meg a helyét.

Ami pedig az Oroszországhoz való csatlakozás lehetőségét illeti, Oroszországnak nem hiányzik még egy Kalinyingrádhoz hasonló enklávé. Moldova és Oroszország között nincs közvetlen kapcsolat, csak Ukrajnán keresztül, Moszkva pedig nem vágyik rá, hogy az energiatranzit mellett egy további vonatkozásban is függésbe kerüljön Ukrajnától.

Mindezen túl Transznyisztria léte Oroszországnak Moldovában hasznos, mert így távol tartja Moldovát az Európai Uniótól, a NATO-tól, s biztosít egy regionális orosz befolyást.



Európai Grúzia?

Esélytelen, hogy újra kirobbanjon egy fegyveres konfliktus – mondta Rácz. Az 1992-es helyzet nem azonos a mai helyzettel. Akkor a Szovjetunió szétesése miatt nem volt egységes moszkvai akarat – mondta a szakértő –, s a mai napig nincs tisztázva, hogy a 14. orosz hadsereg helyi katonai vezetők parancsait hajtotta-e végre, vagy felsőbb parancsokat. Oroszország az akkori helyzetben a legkevésbé rossz megoldást igyekezett választani.

Másfelől, a Moldova és Transznyisztria közötti konfliktusba annak idején belejátszott az a félelem is, hogy Moldova csatlakozik Romániához, aminek a rendszerváltások időszakában még volt is reális esélye. Mára azonban már megszilárdultak a vonalak, az oroszok egyértelműen a befolyás megtartására törekednek, azonban Transznyisztria függetlensége nem áll senki érdekében – bár teljes egészében nem zárható ki, hogy Abházia és Dél-Oszétia orosz elismerése ezen a téren is felborítja a viszonyokat.