A nyál

Valamiért nem szeretjük, ha leköpnek minket, pedig nincs is miért aggódnunk. És erre nem csak az a bizonyíték, hogy olyan egyedek, akik emocionálisan vonzódnak egymáshoz gyakran cserélgetik egymással e kiváló testnedvüket, hanem az is, hogy a nyál majdnem tiszta (99,5%) víz. A maradék nagy része mindenféle sóból áll, és mivel a szánkban már tulajdonképpen megkezdődik az emésztés, így van benne némi keményítőt lebontani képes enzim. Na, jó, meg egy kis C-vitamin, de semmi gusztustalan.

Ha igazán összeszedjük magunkat, akár egy literrel is előállíthatunk naponta, ami tök jó. Ettől nedves marad a szájüregünk, az állandó öblítésnek köszönhetően kiválóan fertőtlenít (állítólag a pókháló is tulajdonképpen a póknak a nyála, és alkalmas felszíni sérülések fertőtlenítésére), és még egy kicsit a fogakat is védi. Ráadásul síkossá, csúszóssá teszi rendeltetésszerű használat esetén a táplálékot, amitől azt könnyebb lenyelni. Az evolúciós kényszer ez utóbbi funkció továbbgondolását is megkövetelte az embertől, de arról itt nem kívánunk szólni.

A hajzsír

Kifejezetten érdekessé teszi a fejünket takaró szőrzetet — mert a haj is szőr, csak gyorsabban nő és őszül, mint testünk egyéb területein —, hiszen sajátos tartást és szagot kölcsönöz. A zsíros haj állagát ritkán tartják vonzónak, és a szagát is inkább büdösnek neveznénk, mint másnak.

Pedig a hajzsír nagyszerű anyag. Ezt a visszafogottan csillogó olajos matériát meglepő módon faggyúmirigyek termelik. Ahogy nő a hajunk (vagy bármely szőrszálunk), úgy kerül a testfelszínre a nedű, amit nyomban el is igazgatunk fésülködéssel vagy magunk simogatásával. Persze ez is jó, mert védi bőrünket, és kívánatossá, rugalmassá teszi azt.

Ami az összetételét illeti, talán a legérdekesebb, hogy viaszok és zsírsavak mellett megemlítendő szerepet játszik a koleszterin és néhány elhullott sejt. A hajzsír tulajdonképpen döglé.

És bármennyire is ízléstelennek tűnik, de a kívánatos bőr egyik titka pont a megfelelően faggyúzott bőr. Ha ezen túl valaki más testét akarná csókolgatni, vagy csak egy sima puszi elcsattintásán gondolkozik, emlékezzen arra, hogy minél puhább, finomabb a bőr, annál valószínűbb, hogy némi faggyú (kis túlzással hajzsír) is van rajta. Nyami! Persze nem túl sok, mert akkor kitinpáncéllá száradna bőrön, és odalenne a csábító csillogás.

Néha azért érdemes ápolni a fejbőrünket, hiszen a túlzott zsírosodás nyomán visszafolyó zsír a kristályosodás után elzárhatja a hajhagymától a tápanyagokat, amitől a hajszál elvékonyodik, majd kihullik, és irgalmatlan bűz fog áradni a fejbőrünkről.

A csipa

A szem kötőhártyája által termelt nyálkás, gennyes váladék. Összegyűlik a szemzugokban, amitől kissé összeragadhatnak a szemeink, vagy ki is száradhat ugyanott, és bizonyára gyönyörű kristályos formát vesz föl, amit talán mikroszkóppal láthatnák. Csak az a baj, hogy mire látni kezdünk, addigra már rendszerint a beszáradt csipa nagy hányadát akarva-akaratlan eltávolítottuk. A saját csipánk vizsgálata óriási kihívás, hiszen amíg eredeti állapotában láthatnánk, addig pont a csukott szemünk előtt van, utána pedig már rongálódik, és az nem az igazi.

Az izzadság

Mintegy 3 (+-1) millió izzadságmirigyünknek köszönhetjük. Képesek méregkiválasztásra, ráadásul jól hűtik a testet. Ezt úgy teszik, hogy állandóan nedvesen tartják a bőrt, főleg melegben, és ez a nedvesség bizony elpárolog, a párolgás pedig — amint azt megtanultuk általános iskolában — hőt von el.

Sokkal izgalmasabbak a verejtékmirigyeink. Van belőle kicsi, az csak hűt, viszont az általa kibocsátott váladék annyira tiszta, hogy akár meg is ihatnánk, és van nagy, ami segít például párt választani (ezt nem tudjuk biztosan). A nagy verejtékmirigyek tartalma (ezek jellegzetes szaggal rendelkeznek) attól függően termelődik, illetve ürül, hogy éppen milyen érzelmi állapotban vagyunk. Az izzadó tenyér például arról árulkodik, hogy szorongunk.

Állítólag a nemi szervek és a végbél környékén régen direkt olyan verejtékmirigyek voltak, amik kifejezetten kellemes illatot árasztottak. Ha ez igaz, akkor az evolúció csúnya tréfát űz velünk, és valami nagyon jót vett el tőlünk csak azért, hogy a szappangyártás iparággá fejlődjön.

A fülzsír

Állaga rendkívül változékony. Lehet sűrű, akár egy kenőcs, vagy majdnem olyan híg, mint a víz. Persze ezt is mirigyek termelik, csak speciálisak, amik a hallójárat bemenetelénél találhatók. És persze ez is hasznot hajt. Védi a fület. Megöli a gombákat, antibakteriális és rovarriasztó. Meg sem kísérlem bizonygatni, mennyire nagy kár, hogy csak kevés mirigyünk termel ilyen multifunkcionális nyákot. Szívem szerint mindent bekennék vele, és nem kéne többé szúnyoghálóval bajlódni.

Egyébként nem kell gyakran takarítani a fülünket, és nem csak azért, mert hasznos a fülzsír, hanem mert úgy is elszúrjuk a takarítást. Gyakori probléma, hogy a vattás-pálcikás tisztogatás közben többet tolunk be, mint amennyit kivakarunk. Ha már elég sokat betömködtünk, akkor féloldali halláskárosodás jelentkezik. Tessék vigyázni.

A takony

Bizton állíthatjuk, hogy a váladékok tokaji aszújáról beszélünk. Jelenlétére épült a papír- illetve a textilzsebkendő-gyártás. Ezeknek az iparágaknak köszönhetjük azt a változatos, kontrasztban gazdag világot, amit a rózsaszín zsebkendőbe illetett takony barokkos alakulatai hoznak létre. Mindenképpen alkalmas gyönyörködésre egy-egy reggeli „mű”.

Leginkább az orrüreg falán fordul elő. Elsődleges feladata, hogy nedvesítse a beáramló levegőt, és kiszűrje a tüdőbe nem való szennyeződések zömét.

Eredetileg áttetsző, viszont a megkötött pornak és egyéb kosznak köszönhetően analitikusabb érdeklődők kikövetkeztethetik a fika színéből, hogy milyen minőségű levegőn jártak az utóbbi időben, sőt a profibbak még azt is megállapíthatják, hogy milyen virágok pora gazdagította lélegzetüket.

A szilárd halmazállapot is a „csapdába esett” szennyeződésnek köszönhető, ugyanis azt az orrváladék belepi, és lassan meg is szilárdul körülötte. Ez alkalmanként kényelmetlenné teheti a légzést, így a felgyülemlett beszáradt váladékot érdemes lehet eltávolítani.

Információgyűjtés szempontjából az orvosok, infektológusok szintén nagyra becsülik a taknyot, illetve annak színét, mert egyértelműen lehet következtetni bizonyos kórokozók jelenlétére. Például a Staphylococcus sárgára festi, de van olyan baktérium, ami zöldre.

Naponta ebből a váladékból is közel egy liternyit termelünk, de nem hiába, hiszen ami nem kerül az orrüregbe, az szépen lecsorog a garatba, és anélkül, hogy tudnánk róla, lenyeljük. Majdnem a teljes liternek ez a sorsa. Mintha csak bor lenne.

Egészségére!