Ahhoz, hogy megértsük mi is folyik Kijevben fontos tisztázni az ottani államberendezkedés jellegét. Ukrajna jelenleg elnöki köztársaság. Vagyis Magyarországgal ellentétben az államfő és a miniszterelnök közötti hatalommegosztás majdnem egyenrangú. (Bíráló szerint sokszor át is fedi egymást.) Míg nálunk a köztársasági elnöknek szinte alig vannak jogosítványok a kezében, addig ott komoly hatalom összpontosul a mindenkori elnök kezében.

A balhé pedig ennek a rendszernek a megváltoztatásáról szól. Ahogy a kezdő demokráciák mindegyikében, úgy itt is felüti a jól ismert betegség a fejét: aki hatalomra jut, képtelen arról lemondani, sőt még nagyobb hatalmat akar. Az ukrajnai buli látszólag a jelenlegi elnök Viktor Juscsenko és a csinos miniszterelnök-asszony Julia Timosenko közötti marakodással kezdődött. Hogy miért látszólag arra rögtön kitérünk.

Hazaáruló miniszterelnök?

A grúz háború kitörése után pattant ki a botrány: az ukrán elnöki hivatal szerint Timosenko titkos megegyezést kötött az Orosz Föderációval, hogy elnyerje a Kreml segítségét a következő elnökválasztásra. A gyanú a nyugatbarát Juscsenko támogatói számára végső bizonyítást nyert azzal, hogy Timosenko az orosz-grúz fegyveres konfliktus során nem szimpatizált nyilvánosan a grúzokkal, ahogy azt az államfő megtette.

A hazaárulás és korrupció vádjait bizonyító anyagot az elnöki hivatal a jogi szerveknek átadta. Az eseménye ezután újabb fordulatot vettek: szerdán Viktor Juscsenko Ukrajna elnöke bejelentette az általa vezetett Mi Ukrajnánk-Népi Önvédelem (NU-NSZ) párt kilép a Timosenko vezette (BJuT) koalíciós kormányból.

Ennek közvetlen kiváltó oka, hogy a BJut az egyébként ellenzékben lévő (és orosz érdekeket képviselő) Régiók Pártjával és a kommunista képviselők szavazataival megszavazott egy törvénytervezetet, mely az államfői jogköröket komolyan csorbítaná. A törvény jogerőre emelkedésével Ukrajna gyakorlatilag nem lenne többé elnöki köztársaság (lásd: keretes).

Híd a két hatalom között

A hatalmi játék azonban Ukrajnában jócskán túlmutat az ország határain. Az Európai Unió és Oroszország közé ékelődő hatalmas területű állam nem csak földrajzi ételemben áll a két hatalom között. Helyzetéből adódóan kénytelen mindkét oldallal jóban lenni. A szovjet éra keserűségei és az erejére ébredő orosz világpolitikai miatt az ukránok nagyobbik része a nyugat felé kacsintgat inkább. Minden vágyuk teljes jogú EU taggá válni, és felvételt nyerni a NATO-ba. Ám az energiahordozók miatt néha Oroszország felé is hajbókolnia kell.

Ehhez rendkívül ügyes diplomáciai érzékre van szükség. Igazi artistamutatvány ez: légtornásznak a lenni a vékony kötélen. Ezt azonban csak az igazi művészek képesek végrehajtani. Timosenko és Juscsenko azok. Eddig. Mármint a Grúziában történtekig. Mert ahogy az EU és Oroszország között kiéleződött az ellentét, úgy borítékolható volt, hogy ez átterjed a geopolitikailag fontos pozícióban lévő Ukrajnára is és így hiába a jó politikusi képesség, elsodorhatja őket a nemzetközi nyomás.

Egyáltalán nem meglepő tehát, hogy a nyugatbarát Juscsenko és az orosz befolyás alatt álló Timosenko előbb utóbb összerúgják a port. Ám minden bizonnyal ebbe a nyugat és Oroszország is be fog szállni. Egyikfélnek sem mindegy ki kerül hatalomra Ukrajnában. Kérdés meddig mennek el azért, hogy az ő támogatottjuk győzzön.

Előkerülhet a fegyver is?

Sajnos, mint láttuk a grúz események kapcsán a Kreml nem habozik fegyvert rántani, ha az érdekeit kell megvédeni. Ukrajna természetesen sokkal nagyobb falat, mint Grúzia, nem lehet csak úgy megtámadni. Ráadásul határos az Unióval is. Ez nyilvánvalóan súlyos hiba lenne orosz részről. Mégis hallottunk már az utóbbi napokban egészen merész kijelentéseket is magasrangú orosz katonáktól Lengyelország megtámadásával kapcsolatban.

Egyelőre Ukrajnában a legvalószínűbb forgatókönyv a következő: harminc napon belül meg kellene alakulni egy új kormányképes többségnek a pártok között. Erre kevés az esély. Így Juscsenko fel fogja oszlatni a radát. A választásokat akár még ősszel megtarthatják. És akkor újra osszák a lapokat. A grúz helyzet jó lehetőséget teremthet a nyugatbarát erőknek a megerősödésre, ám az erősödő orosz fenyegetettség az ellenkező oldal malmára is hajthatja a vizet.

Persze minden választási kampány során, ahogy azt itthon már többször is megtapasztalhattuk, a pénz beszél. Akinek több van, annak sikeresebb lehet a kampánya. És mivel mind az orosz mind a nyugati érdekek életbevágóan fontosak, biztosan hatalmas költségvetésű, és minden bizonnyal undorítóan mocskos versengés lesz a hatalmi pozícióért. Aminek a végeredménye a komoly hatással lehet az EU-orosz viszonyra.