A román alkotmány szerint Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam, ami mintha el sem ismerné a magyarokat kisebbségnek.

Igen, az alkotmány lényegében tagadja a kisebbségeknek, mint kollektívumoknak a lehetséges politikai szerepét. Elismeri a kisebbségieket, mint egyéneket, akiknek joguk, illetve lehetőségük kell legyen az anyanyelvi kultúrájuk ápolására. Azonban a kisebbségek jelenlétét, mint államszervezetet alakító tényezőt valóban nem ismeri el. Ennek ellenére de facto néhány dolognak az elismerésére sor került. Ilyen az RMDSZ elismerése, mint az erdélyi magyarság legitim politikai képviselője. A magyarság tehát elismert, csak nem közjogi, hanem áttételesen politikai értelemben. A spanyol alkotmány is a spanyol nemzet egységének alapján áll, de elismeri a régiókat, mint autonóm közösségeket. Miközben tehát a nemzetállamok alkotmányos deklarációk szintjén ragaszkodnak az egységhez, ki tudnak alakítani olyan közigazgatási megoldásokat, amelyek lehetővé teszik azt, hogy a kisebbség területi közösségekként megjelenjenek a közigazgatási rendszerben. Éppen a spanyol és olasz példa mutatja azt, hogy csak egy történelmi folyamat eredményeként lehet eljutni az autonómiához. Romániában az alapvető politikai kérdés az, hogy hogyan lehetne ezt a folyamatot elindítani – mivel még el sem indult. A viták most vannak kialakulóban. Két koncepció alakul, ebből az egyik az RMDSZ-é, mely a fejlesztési régiókra összpontosít. Ebben van is racionalitás, mert sokan gondolják, hogy ezek a fejlesztési régiók fogják jelenteni azt a területi precedenst, amelynek alapján a politikai régiók majd kialakulnak.

Az RMDSZ verziójában megvan az is, hogy ezeket a fejlesztési régiókat közigazgatási régiókká is lehet alakítani.

Pontosan erről van szó. Nagyon fontos, hogy amikor erre a lépésre középtávon sor kerül, akkor a fejlesztési régióknak a magyarság és a székelység szempontjából kedvező konfigurációja legyen. Ezért azt kellene elérni, hogy Székelyföld valamiféleképpen önálló fejlesztési régiót hozhasson létre. Jelenleg van egy hatalmas belső-erdélyi fejlesztési régió, amelyen belül a székely megyék érdekei nem nagyon érvényesülnek.

Ehhez szükséges az is, hogy a román politikai elit gondolkodásmódjában végbemenjen egy változás.

Arra is szükség van. Úgy tűnik, hogy ez egy lassú felismerés lesz, mely több tényezőtől függ. Először is arra van szükség, hogy a pártok bátrabban és még egyértelműbben felvállalják a regionális érdekeket. Ehhez a politikai rendszer átalakulása kell olyan módon, hogy a fő erőforrásokat a pártok és a politikai elit ne Bukarestből, vagy Bukaresten keresztül nyerje, hanem helyi szinten uralhassák. Ebbe az irányba már bekövetkezett egy elmozdulás. Az idén az önkormányzati választásokban fontos változás volt, hogy a megyei elnököket közvetlen módon választották meg. Ha marad ez a rendszer, akkor nyilván a közvetlenül megválasztott elnökök jóval erősebb politikai pozíciót tudnak elfoglalni. Sőt, a politikai versenyhelyzet óhatatlanul be fogja hozni a helyi és regionális érdekeket a politikai vitába. Másrészt a román parlamenti választási rendszer átalakítása is ilyen – aprócska – tényező, mely ebbe az irányba hat. Ezáltal a lokális kérdések felértékelődnek. A listás választási rendszerben a jelölteknek a párt bukaresti stábjával kellett jó kapcsolatokat ápolniuk, ami közvetett módon a centralizációt segítette. Ez most megfordult. Tehát úgy gondolom, hogy több ilyen apró tényező lesz, amely módosítani fogja a román gondolkodást, de mindenképpen hosszú folyamatról van szó.

Tehát a székelyföldi autonómia csak akkor lehet realitás, ha más területek is megkapják ezt a fajta önrendelkezést, nemzeti, kulturális differenciára való tekintettel?

Igen, ezt jelenti. A székelyföldi politikai elit részéről is bekövetkezett egy változás. Amíg Románia nem tartozott a NATO-hoz vagy az Európai Unióhoz, addig volt egy igazodási kényszer. Ekkoriban volt egy vita arról a magyar politikai elit berkeiben, hogy a külső nyomást, vagy a bukaresti politikai elit megnyerését kell-e előtérbe helyezni. Amikor Domokos Géza volt az RMDSZ elnöke, határozottan azt az irányt képviselte, hogy Bukarestben kell megszelídíteni a politikai elitet, s ehhez képest a külföldi nyomás csak másodlagos. Domokos ellenzéke azon az állásponton volt, hogy Románia igazodási kényszere miatt nagyobb szerepet kell a külföldi nyomásnak biztosítani. Most, hogy Románia tagja az Európai Uniónak egyértelműbbé vált, hogy csak is belső politikai folyamatok eredményeképpen lehet eljutni egy ilyen politikai-közigazgatási modell kialakításához.

Az EU 27 tagállama között elég sokban van ilyen jellegű önrendelkezés. Jelenthet ez némi nyomást?

Ezek a megoldások sosem uniós nyomásra alakultak ki. Uniós nyomás létezik, de nem ebbe az irányba, az más területekre vonatkozik. A kérdés az, hogy az Unió által diktált modernizációs folyamatokat hogyan lehetne kihasználni ennek az érdekében. Az Unió közvetlenül egy ország alkotmányos szerkezetébe, közigazgatásába nem szól bele. Az Uniónak mint civilizációs térségnek az előnyét jelenti, hogy egy regionális szerkezettel rendelkező ország jobban tud alkalmazkodni az Európai Unióhoz. Rejtetten az Unió, mint civilizációs forma inkább ezt a szerkezetet buzdítja, de közvetlen politikai nyomást nem fejt ki. Ebből következően kérdés az, hogy mikor fogja felismerni a román politikai elit, hogy az Unióhoz való alkalmazkodás szempontjából előnyösebb Románia számára, ha szakít a 150 éves francia nemzetállami hagyománnyal, s egy kvázi-föderális vagy regionális országmodellt vállal fel.

Románia etnikai megoszlása erre még alapot is ad.

Ha közvetlenül az etnikai megoszlást nézzük, akkor mondható, hogy ez is egy tényező, de nem ez a legerősebb alap. Finnország például nem egy regionális állam, hanem egy nyelvi modell jött létre, amely Finnországot kétnyelvűvé tette E mögött az áll, hogy a finn nemzet egy kétnyelvű nemzet: a Finnországban élő svédek ma már inkább svédül beszélő finneknek vallják magukat. Az erősebb alap az, s ez tudatosulhat a románságban, hogy Romániának három történelmi régiója van. Erdély közép-európai karakterű régió, Moldva és Havasalföld. Ezeknek elég eltérőek a hagyományaik, amit ha sikerülne politikailag tematizálni, akkor ennek alapján az Erdélyi régiónak valamiféle különállása jöhetne létre, s azon belül kellene rendezni a román-magyar viszonyt. Ebben az esetben a politikai és etnikai súlyok és arányok kérdése is másként merül fel.

Van realitása egy ilyen megoldásnak?

Úgy gondolom, hogy van. A kérdés csupán az, hogy mennyi idő alatt, s hogy tesz-e az erdélyi magyar politikai elit olyan lépéseket, amelyekben az a stratégiai gondolkodás is jelen van. Az segítené ezt a folyamatot. Pontosan emiatt nem lehet egyértelműen állítani azt, hogy a román nemzetállam átalakításának szempontjából hasznos és előnyös volt az RMDSZ parlamenti részvétele. Hasznos és előnyös volt abból a szempontból, hogy a kisebbségi jogokat legalább az európai minimumszinten sikerült kodifikálni, hasznos volt a közösségi-vagyoni restitúciók szempontjából, valamint egy minimális nyelvi rezsim szempontjából. Azonban a dilemma maradt: alkalmas-e a képviseletnek ez a struktúrája arra, hogy innen tovább lépjünk egy regionális, vagy kvázi-föderális struktúrába?

Mennyiben múlhat ez a továbblépés a magyar lobbi uniós tevékenységén?

Vannak olyan kérdések, amelyeket illetően a magyar lobbi hasznos lehet. Ilyen például az, hogy a kisebbségi jogok bekerüljenek az Unió közgondolkodásba, vagy legalább elvek szintjén az uniós joganyagba. Ez nem esélytelen, amit jól mutatott az európai alkotmány megalkotásának folyamata. Hasznos lehet abból a szempontból is, hogy alakítani tudná az uniós közbeszédet, ha például a kulturális nemzet fogalmát legitimálná, az uralkodó államnemzet felfogással szemben. Látszik például, hogy Sólyom László is erre törekszik. Az ilyen kezdeményezéseknek lehet haszna, s eredménye. Egy ország politikai szerkezetének átalakítása azonban más szintje a kérdésnek. Ebben az uniós lobbi nem tud beleszólni, ezt a belpolitikában kell elérni. Azonban az Unió mint civilizációs térség stratégiai szövetségese a regionalizációnak, hiszen azok az országok sikeresebbek az EU-n belül, amelyeknek van egy föderális jellegű szerkezetük. Ezeket a folyamatokat nem feltétlenül ismerik fel a politikai elitek. Ha visszatérünk a már említett dualizmus korára, ott sokáig érzékelhető volt, hogy az a rendszer tarthatatlan, a reformok szükségességét azonban a politikai elit nem ismerte fel. Kevés ember volt csupán, akik felismerték ezt, de ők fehér hollók voltak.