Konkrét eset

Az egész talán ott kezdődött - vagyis a lőporos hordó ott kapott lángot -, mikor egy ferencvárosi cigány családot áttelepítettek Csepelre, mivel a városfejlesztési program keretében lebontják a lakásukat, amit eddig az önkormányzattól béreltek. Ezzel akkora nagy baj nem lenne, hisz a város épül és szépül, a kérdéses család meg kapott lakást máshol - igaz kissé távol az iskolától, munkahelytől és barátoktól -, de ez még nem lenne akkora katasztrófa, hisz a kerület főpolgármestere szerint a környéken nem volt megfelelő lakás. Aztán az 52 nm-es lakásba júniusban megérkezett tizenhét ember. Ezen, és azon, hogy a beköltöző család szocializálódása - legalábbis az ott lakók véleménye szerint - merőben eltérő volt, mint a csepelieké, igencsak meglepődtek a lakók, majd írtak is Tóth Mihály polgármesternek, aki csak ekkor értesült az ügyről, mivel a Ferencváros az égadta világon senkinek nem szólt „lakáscsere programjáról”. Végül a csepelinfo túrt bele mélyen a trágyába, s okozta a médiaörvényt, augusztus 6.-án.

Aztán kezdett bonyolódni a helyzet. Önkormányzati párbeszédek szerint Dr. Gegesy Ferenc, Ferencváros polgármestere, csak négy ember - „két bérlőn kívül jogszerűen további két fő”- beköltözéséről tudott, de a szerződések rávilágítanak, hogy a bérbeadó - vagyis az önkormányzat – „hozzájárulása nélkül befogadott személyekkel pedig további 13 főt” nevesít meg. Igaz, hogy a jogszabályok szerint legalább 6 nm lakóterültnek kellene jutnia egy lakosra (így a fele is alig van meg), ahogyan az is, hogy a ferencvárosi önkormányzat eljárása nem volt törvénytelen, ugyanis az elhelyezési kötelesség az adott településre vonatkozik, márpedig mindkét terület Budapesten belül található.

Majd került bele még pár csavar. Az egyre fokozódó médiavisszhangnak köszönhetően Gegesy nyilatkozott, melyben kifejtette, hogy nem talált a kerületben megfelelő ingatlant, ezért választotta a viszonylag közeli Csepelt. Természetesen a csepelinfo egy óra leforgása alatt nem egy, a megadott paramétereknek megfelelő eladó ingatlant fedezett fel a IX. kerületben. Közben a tizenhét tagú család egyik része önkényesen elhagyta a házat, így már „csak” nyolc fő él a lakásban. Őket követte pár, a házban lakó szomszéd is, ráadásul a környék és a ház ingatlanárai rohamos zuhanásba kezdtek. A család vissza szeretne menni a Ferencvárosba, de úgy látszik ez a tény csak azt érdekli, akinek érdeke is fűződik hozzá.

Belharcok a fővárosban

Az eset meglepő, de közel sem egyedi. Ugyanis a belváros megújulási folyamát nem követi szociális rehabilitáció – ez alól az egyetlen kivételt a józsefvárosi Magdolna negyed képezi –, és ez a szegény, többségében cigány lakosság kiebrudalását jelenti, ilyen vagy olyan eszközökkel. Mivel a Ferencváros számít az ilyen téren leggyorsabban fejlődő városrésznek, ezért ez a folyamat itt a legszembetűnőbb: jelenleg az Illatos úti lakótelep kitelepítése zajlik. Az önkormányzat hat másik lakást is vett hasonló célra Csepelen, de az ottani vezetés kirakta a táblát: állj, ne tovább!

Németh Szilárd, a főváros esélyegyenlőségi és kisebbségi bizottságának Csepelen tevékenykedő Fideszes elnöke, első javaslatát – mely az ügy megoldását szorgalmazta – épp hogy visszautasították, de kitartott, s második javaslatát minden helyi párterő – az SZDSZ tartózkodásán kívül – elfogadta, melynek nyomán határozati javaslat is született. Ebben felszólítják a Ferencvárost, hogy azonnal állítsa a le a szociális okokból lakásra szorulók Csepelre való költöztetését, valamint rendezze azok helyzetét, akiket eddig ide telepített. Kértek segítséget mindenkitől, akitől csak lehet az ügyben, sőt Demszky Gábor főpolgármesternek még külön levelet is fogalmaztak az ügy kapcsán.

Az tiszta ügy, hogy egyik kerület sem szeretne túl sok szegény, hátrányos szociális helyzetű embert lakosai közt tudni (mely alatt legtöbbször a cigányság egy bizonyos rétege értendő), de hogy fű alatt ide-oda dobálják őket, mint egy büdös zoknit a szórakozó kiskölykök, az már kezd kicsit felháborítóvá válni.

Nem Csepel az egyetlen, ki ilyen gondokkal szembesül: Lőrincz (XVII. Ker.) egy részét is kezdi ellepni a más városrészekből érkező roma lakosság, kik jócskán megváltoztatták a környék arculatát, és ingatlanárait – egyiket sem pozitív irányba. Természetesen itt is megy a másikra mutogatás, meg a „nem a cigányokkal van a baj”… de valljuk be, hogy sajnos ez a probléma gyökere. Mármint az, hogy cigányok, és a szocializációjuk a magyar lakosság java része szerint még nem mondható épp teljesnek.(Ez utóbbi természetesen vitatható, de ez a lakásárak kialakítóit fikarcnyit sem érdekli.) Ezt kimondani persze senki nem meri, mert azonnal náci, fasiszta, de legalábbis rasszista lenne – mint vagyok most én is néhány olvasó szemében –, és ezért megfelelő intézkedéseket sem hoznak, csak kerülgetik, mint macska, azt a bizonyos forró kását.

Vélemények

A hírextra megkérdezett néhány, az ügyben érintetett személyt, hogy segítsen tiszta vizet önteni az etnikumi pohárba.

Gegesy István nem érti, miért kellett volna értesítenie arról bárkit is, hogy egy család Csepelre költözik. Elmondás alapján 2006-ban és 2007-ben is vásároltak hasonló céllal ingatlanokat a XXI. kerületben, és ezek eddig semmilyen problémát nem váltottak ki. Arról is beszámolt, hogy az eddigi ötszázhetven átköltöztetésből mindössze harminc végződött panasszal – amikből bírósági ügyek lettek –, de mind csak már az új helyen, s ebből mostanáig egy sem lett médiahír. Elmondta, hogy természetesen figyelembe vették a csepeli önkormányzat kérelmét, és nem költöztetnek oda több családot, valamint „megpróbálnak megoldani minden felmerülő problémát”. Továbbá elutasítja a szociális feszültség exportálását, mondván rendes családokról van szó, akik mindig fizették a lakbért, és a legtöbb magát a házat is meg tudja venni, mikor felajánlják nekik a lakás 40%-os éréke körüli árat. Valamint elmondja, hogy a felújítási program során több száz családra vár még költözés, amikkel jól járnak, hisz az új lakások sokkal jobb állapotban vannak, mint amikben eddig laktak.

Horváth Gyula, csepeli alpolgármester szerint a halmozottan hátrányos helyzetű családok egy részét átexportálja a IX. kerület Csepelre, amivel megbontják az ott kialakult rendet, miszerint a betelepültek önszántukból egy bizonyos fajta etnikai összetételt alakítanak ki, ami Csepelre különösképpen érvényes. Magával, a sajtóban sokat emlegetett családdal „az égadta világon semmi probléma nincs, az együttélés szabályait maximálisan betartják.” Társadalmi súrlódást csupán a lakásban lakó emberek száma, és az ezzel járó következmények okoznak. Az esethez kapcsolódóan kiemeli, hogy törvénysértés nem történt. Csupán azt sérelmezik, hogy az írásban le nem fektetett társadalmi együttélés szabályait – a szociális feszültség exportálásával – megszegte Ferencváros, ami mindkét kerület és a főváros számára is egyaránt hátrányos. Ennek indoka, hogy az ilyesfajta lépések „gazdag” és „szegény” kerületek kialakuláshoz vezethet, ami csak tovább mélyítené a fennálló társadalmi szakadékot. Reményét fejezte ki, hogy nyilatkozatuk megfontolásra kényszeríti Ferencvárost, valamint megjegyezte, hogy már lát változásokat a IX. kerület hozzáállásában.

Németh Szilárd, a főváros esélyegyenlőségi és kisebbségi bizottságának Fideszes elnöke, csepeli képviselő elmondta, hogy a Ferencvárosi önkormányzat egyértelműen meg akar szabadulni bizonyos problémák (értsd: családok) egy részétől. Az csepeli önkormányzat véleményének viharos gyorsasággal való megváltozása – épp akkor, mikor az nagy nyilvánosságot kapott – szerinte a helyi erők (főpolgármester, alpolgármester és az MSZP-s frakció) kétszínűségében rejlik: „amíg a csepeli közvélemény nem tud meg valamit, addig hallgatnak.” Mikor a hír kirobbant, „úgy csináltak, mint a béka, amikor megtámadja a vízisikló: megpróbálták felfújni magukat, megmutatni, hogy mennyire elítélik ezt az egész cselekményt”. Hasonló dolgok történtek (mármint helyi eltitkolás) a galvániszap és a Duna-öböl betemetése ügyében is. A képviselő szerint az MSZP-SZDSZ bojkottálta a fővárosi szakbizottság ülését, ami miatt az ügy nem került a fővárosi közgyűlés elé. Megoldás az lehetett volna, ha a Ferencváros visszavonja a lakáskiutaló határozatot, és a családnak a IX. kerületben keresnek lakhatást, hisz életvitelük is oda köti őket. Valamint Demszky Gábor főpolgármesternek össze kellet volna hívnia a fővárosi közgyűlést, hisz hasonló esetek máshol is történtek és történhetnek, így ezeket egy csapásra meg lehetne oldani.

Makai István, Fővárosi Cigány Önkormányzat elnökének közlése szerint a család életkörülményei (17 ember 52 nm-en) emberhez méltatlanok voltak. Elmondta még, hogy bizonyos frekventált kerületek cigánymentesítése, és azok peremkerületekbe való beköltöztetése folyik. Ez a folyamat a kitelepítő önkormányzatoknak egyrészt megtakarítást (szociális segélyezési rendszer, roma gyerekek iskolákba való integrálása) másrészt kevesebb szociális problémát és jobb mutatókat jelent. A kissé globálisabb, vagyis az egész országot érintő helyzettel kapcsolatban: „eddig fordítva ültünk a lovon. Mindenki a problémákról beszél, de megoldásról senki.” Szerinte a megoldás az lenne, ha a romák „integrációját nem elodázzuk, hanem elkezdjük kezelni.” Konkrét megoldásként pedig azt javasolta, hogy a családot három különböző lakásban helyezzék el a Ferencvárosban, ugyanis két gyermeknek is van lakásigénylése a kerületben, az egyiküké már nyolc éve.

Cigányok helyzete és a lakossági vélemény

Természetesen a cigányok helyzete sem épp rózsás, sőt. Beilleszkedésüket erősen akadályoztatják azon emberek és csoportok, akik képtelenek valakiben az egyént látni, vagy egyébként sem pont demokratikus eszméket vallanak. Nem véletlen kapnak az egyetemeken is pluszpontokat, vagy tiltják munkahelyeken szigorúan a hátrányos megkülönböztetést. Elvégre, ha nem tudnak megfelelő állásban elhelyezkedni, akkor a beilleszkedést is nehezen várhatjuk el tőlük. A roma társadalom zömére jellemző, hogy szeretnének szakítani addigi életmódjukkal, kirekesztettségükből is fakadó anyagi, egzisztenciális, ennek okán szocializációs hátrányaikkal és beilleszkednének, ha engedné a társadalom. Azonban vannak alapvető normákat nem elfogadó romák is, kik mind a saját, mind előbb említett társaik helyzetét alaposan lerontják, megnehezítve beilleszkedésüket. Az ő jelenlétük, magatartásuk okozója annak az előítéletnek, mely egyre mélyebbre húzza az amúgy is iszonyatos nehézséggel küszködő becsületes, dolgos, izgalmas kulturális értékeket hordozó roma társadalmat, mely a magyar kultúra mára elidegeníthetetlen, nagy becsben tartott része.

A lakossági hozzáállás sajnos nem ezen értékekre fókuszál, ha közösségalkotásról van szó és nem épp pozitívan értékeli a roma közösségek közelségét. Az a család, akinek a szomszédjába a legnagyobb kisebbség tagjai költöztek, nehezen viselik a kultúrák eltérése miatt súrlódásokat, és emiatt gyakran az összes romával szemben elutasítóan bánnak. Néha annyira elegük lesz a nem kívánt társaságból, hogy inkább új lakhelyet néznek maguknak. És az előítélet eredményeként, ha két ugyanolyan értékű és típusú ház közt kellene választaniuka döntést az határozza meg, hogy szomszédja egy kiterjedtebb cigány família vagy sem. A következmény pedig a környező telkek elértéktelenedése.

Megoldásként a manapság unalomig ismételgetett módszerekkel lehetne szolgálni, vagyis mindkét félnek meg kellene próbálnia toleránsan nyitni a másik felé, és ez által felszámolni a fennálló társadalmi szakadékot, de ahogy a gazdaság kifehérítése, és a politikai korrupció eltüntetése, úgy e project is a majdhogynem kivitelezhetetlen kategóriába sorolandó, melynek okát a tolerancia hiányában és a legmagasabb szintű képmutatásban kell mindenkinek keresnie.