Régi történet-újra él

Egyszer volt, hol nem volt… volt egyszer - a tizenötödik század közepén - egy Mátyás király nevű, igen kedvező PR-al rendelkező politikus. Állítólag azért tudta, hogy mi kell a népnek, mert közéjük bújt, álruhát öltve, s pár napot úgy élt, mint ők. Így egyrészt igazságot is tett jó és rossz emberekkel, másrészt olyan rendeleteket tudott hozni, amik tényleg megoldják a nép baját, gondját. Persze akkoriban a nép is másmilyen volt, még a mese szerint is.

Minden esetre a reneszánsz évében nagyon felélesztették – kulturális körben – ezt a Mátyás-kultuszt, de sajnálatos módon a politikusok – mint általában – nem követik a kulturális igényeket. Sőt mintha egyre jobban eltávolodnának eme trendtől, méghozzá a sci-fi felé. Ugyanis azok alapján, amit néha mondanak (itt gondolhatunk példának arra a választások előtti Híradós kerekasztal beszélgetésre, ami lerombolta Dávid Ibolya pozitív megítélését), úgy tűnik mintha egy másik Magyarországon élnének. És csak egy sci-fibe létezhetnek ilyesfajta párhuzamos dimenziók.

Lenti látásmód

Odafenn, nem tudhatják miként zajlik idelenn – terjed az egyre elterjedtebb nézet az emberek körében. Hiányzik a gyakorlati empátia. És valahol igazuk is van. Elvégre – a mostani politikai elitet elnézve – nem tudhatják milyen érzés azon gondolkozni, hogy most tejet vegyek háromszáznyolcvan forintért, vagy tejnek nevezett izét kétszázért (vagy ha régen tudták is, már rég elfelejtették). Pedig egy gyermekeit egyedül nevelő, kétgyermekes családanyának ez igen is, fontos kérdés. Ahogyan az is, hogy ha a reálkeresete csökken 2%-ot, az nála nem azt jelenti, hogy most két nappal tovább kell kuporgatni egy új villára, hanem azt, hogy gyermekei biztosan nem fog igazi tejet inni. Egyszerűen, míg odafenn számokkal dobálóznak – legyenek azok kicsik vagy nagyok – hatásukat csak idelenn érzik. Odafenn elképzelni sem tudják.

Ahogy azt sem, hogy mit jelent kiegyezni. Idelenn valahogy ez sokkal könnyebben megy. A folyamatos – napi akár több száz – apró kompromisszum, amit embertársainkkal kötünk (a munkahelyen, a tömegközlekedésben, a családban), hogy mind a saját, mind a másik életét megkönnyítsük, valahogy megtanítja az embert kiegyezni a másikkal. Nem ugrunk minden apró dologra, elviseljük a másikat és megpróbáljuk megérteni a nézeteit. Legalábbis sokkal nagyobb arányban, mint az odafenn történik.

A „lenti” ember sokkal jobban odafigyel a részletekre és gyakorlatiasabb – ezáltal valahol reálisabb – a gondolkodása. Szakmájával kapcsolatban nem tesz elhamarkodott, vagy elképzelhetetlen kivitelezésű kijelentéseket, ám munkáját gyakran kedvtelenül végzi. Az életet kissé szürkén és reménytelenül látja, gyakran nem képes elrugaszkodni a földtől. Nem akar a Fentiek közé tartozni, élesen elítéli őket és mentalitásukat. A legtöbbre a biztonságot és a boldogságot tartja, céljai ezzel kapcsolatosak.

Fenti látásmód

Odalenn nem tudhatják, hogy mi zajlik Idefenn – érkezik a valahol jogos válasz. Hisz honnan tudhatná, egy kétgyermekes családanya, hogy mekkora munka és felelősség egy országot irányítani. Bejárni a parlamentbe, végiggondolni és vitatkozni napokat az ország különböző problémáin, utazgatni pártrendezvényre, sajtókonferenciára, utána még a családdal is törődni. Mindezt úgy, hogy a vállalkozás se menjen csődbe, a folyton éber sajtó se tüntesse fel rossz fényben, a hobbira is maradjon némi idő, meg még a sógor is folyton baszogat, hogy az ő cége kapja meg az autópálya projectet, pedig a Peti öccse is akarja… no igen. Azért Odafenn sem fenékig tejfel az élet.

A kiegyezés itt nem divat. Természetesen az ellenzék azért van, hogy ellenezzen, de ahogy a kritikusnak sem az a célja, hogy eltörölje a föld színéről az írót, így a honi ellenzék is erősen túlteljesíti a feladatát. Talán jellemzi valamennyire az állapotot, hogy a választásokat követő közel 300 napban öt párti egyetértés kizárólag pálinka ügyben volt. Valamiért az utóbbi pár évben eldurvult a helyzet, mindennél fontosabb a másikkal való ellenkezés, cáfolat (az már mindegy, hogy mit is mond), a kompromisszum bárminemű reménye nélkül, ami sok mindenben szinte megbénítja az országot. Ha meg véletlenül, nagy nehezen megegyeznek valamiről, az általában sem az egyik, sem a másik félnek, s legfőképp a lentieknek nem jó. (Persze lehet, vannak egyezségek, de azok a színfalak mögött játszódnak. S ha ők azt akarják, hogy ne tudjunk róluk, akkor minek is megemlíteni ?)

A fenti ember tanult, művelt és jobban átlátja a nagy dolgokat, összefüggéseket. Azonban a jelek szerint nem okos, legalábbis hiányzik belőlük a realitás érzékelése. Szakmáját sok helyről befolyásolják, így egyénisége csak a legritkább esetekben mutatkozik meg. Egy olyan világban mozog, ami eltér a valóstól, ahol a „gondokat” egészen más jelenti, mint odalenn. Nem akar az „odalent”-hez tartozni, lenézi őket, s magasabb rendűnek gondolja magát tőlük, Valamint amennyire lehet, próbál nem hozzájuk tartozni. Ez is erősíti a két társadalmi csoport közti elszigetelődést. Legtöbbre a befolyást, a sikert és a hasznot tartja, gyakran törtető és öntelt.

Két világ összevetése

Ám reálisan végiggondolva az eredményeket, egy két gyermekes családanya jobban elirányítaná az országot, mint egy politikus. Hisz a két gyerek él, tanul, fejlődik, szocializálódik. Nem vergődnek, mint egy partra vetett hal – az országgal ellentétben. Az anyukának egyetlen hobbija van: a gyerekei. Azért dolgozik, azért eszik, azért kel fel, hogy velük minden rendben legyen. Hogy nekik jó legyen. Ha vannak is más dolgai, üzletei, mind értük van, nem önmagáért. Azt hiszem, ez a fajta mentalitás teljességgel hiányzik a politikusokból, pedig ők is életeket nevelnek – csak kicsit többet.

Hiányzik a kapcsolat is. Mint mátyás király annak idején, kellene, hogy a fentiek lejöjjenek oda, amit kormányozni akarnak. Hogy megismerjék azt. Mert nagyon nehéz úgy kormányozni egy hajót, hogy annak nemhogy minden egyes szegletét, de a nagyját sem ismerjük. A politikusok, hírességekkel, sportolókkal befolyásos emberekkel találkoznak. Soha nem fognak becsöngetni Marika néni házába, hogy kell-e egy kis tej? Pedig ha ezt tennék, mindjárt több szavazót nyernének meg, mint a százmilliós választási kampányokkal. Persze Marika néni sem fogja felkeresni az államfőt, hogy esetleg tudna-e valamit segíteni. Hisz annyira sem tartja, mint a macskáját.

Mátyás nyomában

De hol lehet Mátyás és eszméi? Vajon végleg eltűnt az országból, vagy a reneszánsz évével sikerül őt magát is felélesztenünk? Járkálni fog még a fentről érkező igazság az utcákon, vagy megmarad kisdedeknek szóló népmesének? Lesz valaki, aki tudja is – nem csak hangoztatja –, hogy mi jó a lentieknek? Kérdések, a válasz mind a jövőre marad.

Az igény megvan rá, hogy Mátyás utódja kikerüljön egy politikus, vagy akár egy párt személyében. Ezt az is alátámasztja, hogy egy nemrégen készült felmérés szerint a választópolgárok 40%-a (tehát többen, mint bármelyik párt támogatója) szívesebben látna egy új, harmadik erőt a parlamentben, mint bármelyik eddigit – nyilván érthető okokból. Ha a politika nemrégiben mélyponton volt, most már elsüllyedt, és úgy néz ki, a nép akaratlanul is követni fogja. Persze minden megváltozhat, de sajnos nem a csodák földjén, hanem Magyarországon élünk, és ez némiképp predesztinálja sorsunkat és hitünket.