Mandela öröksége

A hánytatott sorsú Dél-afrikai Köztársaság csupán 1990-ben tudott az apartheiddel -faji megkülönböztetéssel - nagyrészt felszámolni. Ekkor került szabadlábra Nelson Mandela is, ki az ország első szabadon választott fekete elnöke lett négy évvel később, az ANC (Afrikai Nemzeti Kongresszus) politikai párt vezéreként. Öt éves státuszát kitöltve, Nobel-békedíjat átvéve, minden téren átengedte az irányítást a párt új vezetőjének, Thabo Mbeki-nek. Az új elnök gond nélkül nyerte mind a ’99-es, mind a 2004-es választásokat: az ANC mindkétszer kétharmados többséget kapott. Eme politikai biztonság is kellett ahhoz (az angol elődök munkája, és a világ aranykészletének 45%-os birtoklása mellett), hogy a 49 millió lakosú Köztársaság a kontinens legfejlettebb, leggazdagabb országa, gazdasági motorja legyen.

De ez a biztonság is kezd megremegni. Először a májusban kitört, külföldiek ellen irányuló erőszakhullám, majd most a Mbeki ügy kavarta meg a dolgokat. A kormányfő 2009 közepén mindenképpen távozott volna, hisz az ország alkotmánya kimondja, hogy a miniszterelnöki tisztséget nem töltheti be három alkalommal ugyanaz a személy, de most vasárnap pártja vezérkara lemondatta. A lemondatás oka Jacob Zuma, pontosabban az ő személye körül kavarodott viharban rejlik. Jacob - Mbeki fő pártbeli ellenfele - politikai karrierje kifejezetten gyorsan ívelt felfele, amíg egy 2006-os korrupciós, majd nemi erőszakkal kapcsolatos botrány kis híján tönkre nem tette. 2007-ben újabb, ezúttal megvesztegetési ügy pattant ki vele kapcsolatban, épp akkor, amikor a pártelnökséget elhappolta Mbeki elől. A vádat a napokban nemcsak ejtették, hanem megállapították, hogy a „legfelsőbb körökből” kívántak beleavatkozni az ügybe, amit Mbeki határozottan tagad. Ám cáfolat ide vagy oda, a Pártelnökség nem így gondolkodott és Mbeki megadóan beleegyezett.

Thabo Mbeki lemondása pár napja lépett hatályba, de követi őt tíz másik kormánytag is: a távozó politikusok között van a nagy tekintélynek örvendő Trevor Manuel pénzügyminiszter és helyettese, valamint Mosiuoa Lekota védelmi miniszter és Aziz Pahad külügyminiszter-helyettes, valamint kilép a kormányzatból Phumzile Mlambo-Ngcuka alelnök és Mbeki több más közeli munkatársa is. Csakhogy Manuel távozásával az egész ország gazdasága kerül veszélybe, ugyanis az egyre érdeklődőbb külföldi beruházók számára ő a kellő reformok biztosítéka. Sőt a 2010-es Futball VB (melyet az országban rendeznének) egyre inkább bizonytalan megvalósulása most egy újabb "rúgást" kapott, amit nem biztos, hogy kibír. Egyes híresztelések szerint Mbeki új párt alapításán töri a fejét, ami szétszakíthatná Mandela örökségét, az ANC-t. Várhatóan Zuma lesz az új miniszterelnök, de addig is az ANC és az ellenzék által egyaránt megbecsült Kgalema Motlanthe-t választották helyettes elnökké, ki tisztségét várhatóan a 2009-es választásokig fogja birtokolni.

Hol a pénz?

Az afrikai kontinens – onnan is főleg a Szaharától délre fekvő országok –, hihetetlen mennyiségű segélyeket és beruházási támogatásokat kap és emészt el, szinte eredmény nélkül. Egyes becslések szerint 1960 és 2003 közt 600 milliárd dollárnyi adomány érkezett más országokból: segélyek, támogatások, és elengedett kölcsönök formájában. Ennek ellenére a gazdasági és szegénységi mutatók mégis majd minden országban egyre csak rosszabbodnak. Ezzel a ténnyel többé kevésbe mindenki tisztába van – nemrég egy nemzetközi konferenciát is tartottak erről Ghánában -, de az okokkal már korántsem.

Az egyik indok talán Richard Auty „kincs átok” elméletével igazolható, melyet a Nigériai példával lehetne legjobban jellemezni. Nigéria – amíg fel nem fedezték az ottani olajkészleteket – sosem szorult élelmiszer behozatalra, hisz az ottani folyók „megtermelték” azt a mennyiségű élelmet, mely az ott élő ijaw és ogoni családoknak bőségesen elegendő volt. De a fúrások, az olajkitermelők és az ezeket követő savas esők annyira elszennyezték a folyókat – néhol még az ivóvizet is tönkretéve –, hogy Nigéria élelmiszer behozatala egyre csak nő. De nem ez az egyetlen gond. Bár az ország bevételei folyamatosan emelkednek, de a szegénység egyre mélyül: felmérések szerint a népesség mindössze 1%-ához jut el az „olajpénz”, amiből természetesen nem marad ki a politikai elit sem (sőt, gazdasági kutatások alapján Nigériai politikusok több mint 60% bizonyíthatóan korrupt). Eme tarthatatlan állapotot a nép megelégelve gerilla háborúkat indított a kormány, a nagy vállalatok és egymás ellen. Jelenleg ott tart a helyzet, hogy az olajtermelés 25%-át milicista szervezetek szívják el a vezetékekből illegális módon (aminek hasznából főleg fegyvert vesznek), a nagyvállatoknak pedig kemény védelmi pénzeket kell fizetniük, ha nem akarnak támadások áldozataivá válni. Az emberek helyzete pedig tovább romlik.

A segély csak ront a helyzeten?

Viszont egy másik elmélet – Andrew M.Mwenda nagy port kavart elemzése – szerint a legnagyobb gond az afrikai vállokozási szektor alulfejlettsége, amit a Világbank is megerősített. Okokként a kifejezetten kedvezőtlen hitelfeltételeket, a túlbonyolított és legfelsőbb körökig korrupt bürokráciát, a vállalkozásokat sújtó magas adókat, a befektetők nem megfelelő védelmét és az export-import magas költségeit említi. De ehhez hozzájárulhatnak az egyre romló infrastrukturális körülmények, az ingatag politikai helyzet, és a látszólag egyik pillanatról másikra kitörő háborúk is. És ezeken a segélyek semmit nem segítenek, sőt, csak erősítik a tőlük való függést, melynek mennyisége egy átlagos afrikai ország GDP-jének 13%-át teszi ki. Véleménye szerint „a magánvállalkozások és befektetések segítése az egyedüli út, amely Afrikát kivezetheti a szegénység csapdájából.”.