Nemrég született meg Franciska, a harmadik lányod. De elég elfoglalt ember az apukája…

Nem sok időm van, de az ember megteremti magának azt, amit kell. Az élet ad egy ritmust és az ember megpróbálja a lehető legjobban kihasználni az időt. Most szerencsére még kevés előadás van, nem indult még annyira be a szezon: általában hét körül már otthon tudok lenni.

Segítesz is a mindennapi gyereknevelésben?

Igen, a fürdetésben és az esti pelenkázásban én is részt tudok venni, ez pedig nagy segítség Anikónak is, és mondhatom, ez egy biztos pont az életemben.

Pedig munka akad bőven: ott a színház, a televízió és a szinkron is. Lehet ezek között különbséget tenni?

Nem, ez lehetetlen. Igazából dolgozni szeretek. Mindig az a legfontosabb, amit éppen csinálok. Mindegyik olyan, ami már beállt munka. A Tűzvonalban című sorozat már a harmadik évadnál tart, tehát a karakter megformálásába már nem kell annyi energiát befektetni, inkább csak használni kell azt, amit eddig csináltunk.

A táncot azért még gyakorolnod kell.

Igen, a tánc az most szintén nagyon fontos az életemben (Az RTL Klub Szombat esti láz harmadik  évadjában szerepel majd – a szerk.), Südi Iringó ebben nagyon jó partner. Mindig egyeztetünk, hogy mikor tudunk dolgozni, úgyhogy ez is működik. A Reggeliben viszont a jövő héten leszek utoljára, és valószínű, hogy csak jövőre fogok újra Reggelit csinálni.

Reggel tehát ezentúl nem láthatnak a tévénézők, annál gyakrabban tűnsz fel viszont esténként a színpadon, ráadásul több szerepet viszel párhuzamosan.

A Tartuffe nagyon fontos nekem, meg persze a Hair is, amit a Nemzetiben játszom. Hála istennek már elég régóta megy úgy az életem, hogy ne okozzon gondot átállni az esti előadásokról a műsorvezetésre. Ha az ember pontosan tudja, hogy mi a feladata, akkor arra koncentrál.

Említetted a Nemzeti Színházat, s te egy bennfentes szemével látod a dolgokat. Mi alakul ott, milyen színház szerinted a Nemzeti?

A legjobb szó talán az rá, hogy nagyon friss. Ahogy Robi (Alföldi Róbert – a szerk.) lett az igazgató sok fiatal érkezett, és most megpróbálja átalakítani a Nemzeti Színház megítélését. Szeretne a fiatalok felé nyitni, és ez jó.

A te pályád hogyan alakul? Hiszen köztudott rólad, hogy szereted a díjakat.

(Nevet.) Még nagyon a pályám elején járok, eddig még csak a Jászai-díjat sikerült elnyernem. Hol van még az Érdemes-, és a Kiváló-, a Kossuth-díjat pedig nem is említeném. Majd ha egy elismerésnek jönnie kell, akkor majd jön.

Pénz azonban nem sok jön ebből a szakmából. Jól él Stohl András?

A színész mesterség egy hivatás, aki ezt csinálja, az nem feltétlenül a pénz miatt jön. Pénzt inkább a filmekkel és a televíziózással lehet keresni, a színház még mindig nem éri utol magát. Ma már az is örülhet, aki társulatnál tud maradni, mert az havi fix pénzt tud keresni, s manapság már az is nagy dolog.

Az egyébként téves megítélés, hogy én olyan jól élek. Ennyi rengeteg munkával sem élek úgy, ahogyan élhetnék akár csak kétszáz kilométerrel nyugatabbra. Ez most arra elég, hogy ha nem is nullával, de egy kicsit pozitív mérleggel tudok kijönni a hónap végén.

Mint úgy általában a magyar színészek, akik közül azért vannak nagyon tehetségesek is. Szerinted ki a szakma krémje?

Nem olyan egyszerű ez. Azért nem, mert hiába nagyon jó színész valaki a színházban, ha nem szerepel a televízióban, nem ismeri a közönség nagy része. Ott van például László Zsolt, a Tűzvonalban gárdájából, aki szerintem Magyarország egyik legjobb színésze. Vagy Fekete Tibor, aki a Katona József Színházban van, ő is remekül csinálja a szakmát.

Te is a Katonában kezdted a pályafutásodat, de válaszút elé kerültél: színház, vagy a képernyő.

Akkor azért kellett elmennem, mert az akkori igazgató, Zsámbéki Gábor erre kényszerített. Én pedig azt mondtam, hogy a tévét választom.

Ma is kerülhetsz ilyen választás elé…

Ma már biztosan nem kerülök ilyen helyzetbe.

Miért olyan biztos?

(Nevet.) Legyen annyi elég, hogy biztos.