Mivel Izrael, Jordánia és a környező országok nagy része sivatag, így nincs mit csodálkozni azon, hogy az egyik legnagyobb problémát a térségben a víz folyamatos hiánya jelenti. Egy-egy jelentősebb esős időszak után nagyjából akkora örömünnep van Izraelben, mintha a fociválogatott kijutott volna a világbajnokságra. Ezen a környéken azonban nemcsak az jelent komoly fejfájást, hogy nincs elég víz, hanem az is, hogy a fellelhető vízforrásokért nagyjából már hatvan éve folyik a küzdelem Izrael és a szomszédok között.

Apadozó vízforrások

A legfőbb vízlelő helyek Izraelben a Tiberias-tó és a Jordán-folyó melyet az északról, főleg a Golán-fensíkről lefolydogáló patakok (Hacbani, Dan, Baniasz) táplálnak. A tó és a Jordánba belecsordogáló patakok vízmennyisége azonban teljesen a területre érkező csapadékmennyiségtől függ. Az eső pedig nem mindig érkezik rendeltetésszerűen. Fontos vízforrásnak számítanak még a nyugati területeken található hegyek alatt húzódó vízgyűjtő helyek is, innen földalatti patakokon, ereken keresztül csordogál a víz Izraelbe.

A Jordán-folyó és a hozzá csatlakozó patakhálózat teljes vízkapacitása nagyjából 1500 millió köbméter, összehasonlításként az európai nagy folyók vízhozama ennek az ötven-, százszorosa lehet. A Mississippinek még ennél is több, a Jordán vizének a négyszázszorosa áll a rendelkezésére. A víz tehát csepereg, esetleg folydogál, de ez semmiképpen nem elégíti ki a környező országok egyre gyarapodó vízigényeit.

Igény pedig volna a vízre köszönhető a térség ipari fejlődésének (főleg Izraelben és Jordániában) és a népesség egyre gyorsabb növekedésének (a palesztin területeken). Természetesen ehhez még hozzácsapódik a mezőgazdaság a maga nem kevés vízigényével, amely a modern öntözőrendszerek ellenére is magas, legalább is a térség vízellátásához képes. Az egyre magasabb életszínvonal, amely az izraeli lakosság zömét érinti szintén emelkedő vízfogyasztást jelent.

Víz és háborúk

Izrael megalakulása óta szinte folyamatosan háborúzik. Ennek a jelenségnek persze több okát fel lehetne sorolni, de a vízforrásokért zajló küzdelem (annak ellenére, hogy talán a legkevesebbet kommunikált) az egyik legközpontibb indok. Még a brit mandátum idején több terv is született a vízforrások lehetőség szerinti igazságos felosztására, azonban végül egyik sem került megvalósításra. Az első arab-izraeli háború (1948) után a vízkészlet nagy része Szíria és Jordánia fennhatósága alá került. Az ötvenes években Izrael egy víztározót álmodott a Jordán-folyó forrásainál, de ezt Szíria és Jordánia megtorpedózta az ENSZ-nél. A következő összetűzésre 1964-ben került sor, amikor is a szírek azt találták kiötleni, hogy elterelik a Hacbani és a Baniasz forrásokat, melyek a Jordán-folyót táplálják. Ezt az izraeliek nem nagyon szerették és ezt fegyveresen nyomatékosították is, aminek következtében Damaszkusz elállt tervétől.

A nagy fordulópont 1967-ben, a hatnapos háború során következett be. Ekkor Izrael elfoglalta a Golán-fensík jelentős részét, ezáltal sikeresen megszabadult a szírek befolyásától a vízellátás felett. Szíria teljesen elvesztette a Jordánból való részesedését, Jordániának pedig a harmadára csökkent a folyóból származó víznyeresége. Izraelnek viszont a nyakába szakadt a frissen megszállt palesztin területek problémás vízellátása is. A palesztinok addig teljesen Jordániától és Egyiptomtól függtek vízügyileg,

A jelenlegi helyzet

A palesztin-izraeli konfliktus egyik legfontosabb alkotóeleme a vízkérdés. Jeruzsálem státusza ide, menekültek visszatérése oda, de víz nélkül azért mégiscsak szomjan hal az ember. Az Oslo1 és 2 nevezetű megállapodások értelmében Izraelnek nagyjából 8 millió köbméternyi vízforrást kellett átadnia a palesztin hatóságoknak, akiknek további több millió köbméter víz érkezését kellett volna biztosítaniuk a fennhatóságuk alatt élőknek. Ezek a tervek azonban rendre elbuktak, részben a 2000-ben kirobbant második intifáda, részben a belső palesztin konfliktus miatt.

Egy jövőbeni izraeli-palesztin béke-megállapodás központi alkotórésze lesz a vízmegosztás kérdése, már ha sikerül valaha is megegyezniük a feleknek. A palesztinok jelenlegi álláspontja szerint maguknak követelnék a ciszjordániai hegyek alatt húzódó földalatti vízkészletek szinte teljes egészét. Izrael, melynek egyre növekszik a vízfelhasználási igénye azonban ilyen egyezségbe nem fog belemenni. Ugyanis Izrael a környező arab országoknál ötször, a palesztinoknál hétszer annyi vizet használ fel. A ciszjordániai vízkészletnek jelenleg több mint a nyolcvan százalékát használják az izraeliek, a maradékból fedezik a palesztinok Gáza és a „nyugati part” vízigényének nyolcvan százalékát.

A kritikus vízhiányra több alternatív megoldás is született. A már említett víztakarékos öntözési rendszereken kívül az izraeli mezőgazdaság nagy mennyiségű újrahasznosított szennyvizet használ. Izraelben két sótalanító üzem is működik, melyek a háztartási vízszükséglet egyharmadát biztosítják. 2013-ra újabb három ilyen üzem létesítése szerepel a tervek között, az egyik már jövőre megkezdheti a víztisztítást. Ezzel nagyban növekszik majd a felhasználható vízmennyiség. Ha ezek a technikai újítások egyszer képesek lesznek lefedni a térség vízellátásának nagy hányadát, akkor talán a béke sem lesz egy távoli vízió a Közel-Keleten.