Bajban az MSZP a parlamentben

A május 1-je óta tartó kisebbségi kormányzás időszakában először május 26-án fordult elő, hogy leszavaztak egy miniszteri választ: Veres János egy fideszes interpellációra adott reakcióját
181 igen és 184 nem mellett utasították el a képviselők.

A május 26-i ülésnapon Kiss Péter kancelláriaminiszter szintén egy fideszes interpellációra adott válaszát nem fogadta el a Ház, majd június 2-án ismét Veres János pénzügyminiszter reakcióját nem támogatták.

A június 9-i utolsó ülésnapon két interpelláció esetében is szavazategyenlőség alakult ki. Az egyik alkalommal Szili Katalin szocialista a házelnök szavazata kellett a kormánypárti többséghez, így Veres Jánost harmadszorra már nem szavazta le az Országgyűlés. Az utána elnöklő KDNP-s Harrach Péter viszont az ellenzék felé billentette a mérleg nyelvét: az ő szavazatával nem fogadta el a Ház Puch László közlekedési államtitkár válaszát.

Az ötödik leszavazott a szeptember 22-iki ülésnapon Veres János pénzügyminiszter volt. Katona Kálmán (MDF) interpellációjában akkor az iránt érdeklődött a pénzügyi tárca vezetőjénél, képes-e a kormány az állami tulajdonú víziközműveket a jelentőségüknek megfelelően kezelni. Veres János válaszát nemcsak az ellenzéki képviselő nem fogadta el, de a parlamenti többség sem: a szavazás során 183 igen szavazat mellett 185-en voksoltak nemmel.

A most hétfőn háromszor is leszavazott Szűcs Erika szociális és munkaügyi minisztert a rehabilitációs járadékkal kapcsolatos válaszáért szeptember 29-én - 184 igen, 173 nem és 13 tartózkodó szavazattal - egyszer már szintén elutasították a képviselők, Bernáth Ildikó és Czomba Sándor fideszes interpellációja után. Czomba Sándor akkor arról beszélt, hogy a rehabilitációs járadékról szóló törvény megszavazása több kételyt támasztott az érintettek körében, mint reménységet. Hozzátette: a színfalak mögött mindenki tudja, hogy az intézkedések motorja a mindenáron történő pénzspórolás, és nem a beteg emberek segítése.

Válaszában Szűcs Erika tárcavezető akkor közölte: az elvárás az, hogy aki munkaképes, az dolgozhasson, legyen több adófizető, hogy kevesebb adóból is tisztes megélhetést lehessen biztosítani azoknak, akiknek a rehabilitáció már nem segít.