Élethelyzet

Kisebb vagy nagyobb család, esetleg egyedül elő személy. Régen jobb helyzetben voltak, néha jóval jobban. De csúsznak lefele. Egyre kevesebb a luxus, amit megengedhetnek maguknak. Luxus, mit más nem is tart luxusnak, csupán csak átlagosnak. De mindez lassan, évek alatt, ám megállíthatatlanul történik. A gyerekek nem veszik észre, sőt sokszor maguk a felnőtt családtagok sem. Velem is ez történt.

Az első jel azt hiszem a sampon volt. Nem tudom, már hogy mikor, csak azt, hogy nem a reklámokban ajnározott termékekkel mostam a hajam, hanem valami noname-el. Nem mintha zavart volna, csak feltűnt. Persze később visszagondolva a családom már régebb óta spórolt, de mindig a gyerek az utolsó, aki megérzi ezt, hisz neki mindent meg akarnak adni. De amikor megérzi, akkor számára már nincs fokozatosság, csak azt érzi, hogy most nem lehet. És először nem érti. Nem érti, miért nem lehet új, márkás pólója, mint a többieknek, miért kisebb a karácsonyi ajándék, hogy miért más minden a hónap végén.

Az okok esetenként változóak (nálunk a családeltartó biztos munkahelyről vállalkozóba való
átavanzsálása), de az eredmény szinte ugyanaz. Egyre kevesebb dologra van pénz, miközben minden drágul. A pénz hiánya feszültségeket szül, a feszültségek pedig szétzilálják a családot. Én ezért nem éltem együtt apámmal jó ideig és ez az oka annak is, hogy pár héten belül elköltözöm.

Lejjebb a lépcsőn

Az anyagi csúszás sokszor költözködéssel is jár, elvégre egy kisebb háznak kisebb költségei vannak, ráadásul a két ház közti árkülönbségből jó pár „szükségesé vált” dolgot el lehet rendezni. Az új környezet persze már nem annyira fényes, de mindenki alkalmazkodik, ahogy tud. Persze a megszokott mindennapi dolgokat - melyek mára már luxusnak számítanak - nehéz elengedni, így néha-néha kísértésbe esnek, de ahogy egyre kevesebb a pénz, úgy egyre ritkábban. Furcsa mód a kevés pénz néha extrém költségek kiadására sarkallja az embert, főleg ha az akciós. Asztal, vagy lámpacsere, csak azért mert az most kivételesen olcsó (pedig a háztartás tökéletesen megvan a régi lámpával) átlagosnak mondható. Ennek oka az is lehet, hogy valami változás történjen, vagy a családtag önmagát vigasztalja hogy „ennyit még azért megengedhetünk”. De az a párezer forint hiány hónap legvégén fokozottan érződik.

A következő lépcső az „egyik napról a másikra való élet” vagyis, hogy sosem tudni mi lesz holnap, lesz-e mindenre pénz. Néha kikapcsolják a telefont, vagy a villanyt, de aztán a szülők mindig megoldják: egyre növekednek a barátoktól kért kölcsönök. Hobbira, szórakozásra alig, minden más "luxusra" egyáltalán nem marad pénz, csupán az alapvető életfunkciókra: energia és élelem, Tv és internet.

Eggyel lejjebb még ezek az alapvető életfunkciók is veszélybe kerülnek. Egyre gyakoribbak a barátok általi meghívatások, mik „egyszer majd” viszonozva lesznek, legalábbis az ígéret szerint. Ha valami elromlik, akkor szinte semmi forrás nem marad annak pótlására, így mindent maximális módon kihasználnak. Az asztalra egyre több krumpli, lencse és tészta kerül, más meg alig. Fűteni csak akkor, ha nagyon szükséges, addig ott a meleg ruha és a takaró. Fürdeni elég egy héten háromszor, akkor is gyorsan. Legvégül a család egyetlen erénye is a sárba hullik: büszkeséget eltemetve kérnek segítséget olyanoktól is, kikre tegnap még azt mondták: „inkább a halál”. Csakhogy gyerek is van.

Megoldások

Hogy milyen megoldás lehetséges, azt nem tudom pontosan, de szeretnék megosztani néhány észrevételt és tippet, mellyel esetleg mérsékelhetőek a szenvedések. Sajnos - magyar módra - a legtöbb ilyen helyzetben lévő család az államot okolja szorult helyzetéért. Majd a rokonokat, az ismerősöket, és világot: mindenkit csak önmagukat nem. Sokkal többet keseregnek, mint tesznek, hozzáállásuk szinte mindenhez negatív, mégis hatalmas álmokat dédelgetnek. Kezdenek lecsúszni a realitás talajáról. Ha erről a pontról el bírnak mozdulni egy aktívabb, reálisabb állapotba, mikor önmaguk számára is felvállalják helyzetüket, és a sorssal szembenézve elindulnak egy akart, jobb élet irányába: talán ez a lépés minden megoldás alapja.

Természetesen akadnak gyakorlatias segítségek is. A bevásárlás központi téma mind pénzügyi, mind a családon belüli nézeteltéréseket tekintve, s talán ezzel is lehet a legtöbbet spórolni. Környezetünkben átlagosan legalább háromféle szupermarket található, mégis szinte csak az egyiket használjuk, pedig ha mindennap másikba zarándokolnánk el, akkor nem kevés összeget spórolhatnánk. A CBA-k példának okáért még a hipermarketeket is lekörözi a minőségi és kifejezetten olcsó húsárú bármilyen tekintetében, tejet és zöldségeket a Lidl-ben érdemes venni, míg a Spar pékáruban és egyéb kiegészítőben van inkább otthon. Persze ez néha változik, de ha be sem megyünk, akkor sosem tudjuk meg, mi az aktuálisan kedvező árú termék.

A különböző támogatásokból és segélyekből is - megfelelő utánajárással - elő lehet halászni annyit, hogy az életszínvonal legalább ne zuhanjon, és megfelelő szorgalommal ez akár emelkedésbe is átcsaphat, de ehhez rá kell szánnunk időt, energiát, és félre kell dobni a büszkeséget. Ide tartozik rég elvágott kapcsolatok felelevenítése, természetesen nem kölcsön, hanem némi tipp, vagy kapcsolati tőke végett. Hisz két ember általában okosabb mint egy. Szintén rendkívül sokat segít, ha minden egyes kiadásunkról jegyzetet készítünk, így egy-két hónap alatt teljes képet kaphatunk arról, mire mennyi jut, és hogy min kellene változtatni.

Ami felé viszont szinte egyenesen tilos fordulni megfelelően előkészített, és kivitelezhető ötlet nélkül, azok a hivatalos bank (és kevésbé hivatalos uzsora) kölcsönök, melyek koncepció nélkül nagyot dobnak a család társadalmi zuhanásán. Szintén kerülendő az a fajta védekező mechanizmus is, mely sok ilyen családnál kialakul: vagyis megmaradt értékeik (lakás, szuveneritás, stb.) túlzott védelmezésében a legtöbb ismerőst, vagy segíteni vágyó egyént egyszerűen elüldözik, amivel gyakorlatilag saját magukat lehetetlenítik el. Alapjában véve elmondható hogy nyitottnak kell lenni a világ felé, be kell látni, hogy az állam már nem játssza azt a gondoskodó szerepet, mint annak idején, és mindent meg kell tenni azért, hogy helyzetünket - és családunkét - javítsuk.