Össznépi rendbontások

Jom Kippurkor szinte egész Izraelben megáll az élet. Minden üzlet zárva, üresek az utak, nincs mit tenni igazán, az ember otthon ül, böjtöl, magába száll, esetleg unatkozik. Ekkor valamilyen elfoglaltságot kell találnia, ami különösen nehéz, ha hívő, hiszen ekkor minden tevékenység meg van tiltva vallási alapon. A fiatalabbak ekkortájt nagy előszeretettel hajigálnak köveket azokra az autósokra, akik fittyet hánynak az előírásokra és utazni merészelnek a szent napon.

Így történt ez pár nappal ezelőtt is Akkóban, ahol zsidók és arabok is élnek, méghozzá igencsak vegyesen. Jom Kippur estélyén viszont az egyik helyi arab lakos beautózott egy főleg vallásos zsidók által lakott városnegyedbe. Az ott tartózkodók azonban ezt eléggé zokon vették és köveket kezdtek dobálni az autósra. Ezt viszont ő nehezményezte és odahívta népes családját, hogy segítsék már elrendezni a nézeteltérést. Akkorra már nagyobb tömegnek sikerült a helyszínre gyűlnie és megkezdődött a tömegverekedés. A rendőrségnek nagyjából sikerült szétválasztani az őrjöngő feleket, de a hazafelé tartó arab lakosok még széjjelzúzták a belvárost. Megrongáltak több mint száz járművet és úgy negyven üzletet.

A „móka” még itt sem ért véget. Négy napon keresztül folytatódott a rendbontás, mind arab, mind pedig zsidó részről. A végeredmény: 54 letartóztatott, fele-fele arányban zsidók és arabok, 14 sérült és egy Molotov-koktéllal felgyújtott ház. A rendre jelenleg is több száz rendőr vigyáz, mert attól tartanak, hogy a népek még visszatérnek az utcákra egy kis levezetés gyanánt. Persze a számok a közeli-keleti viszonylatokhoz képest elenyészőek, azonban a mögöttes tartalom adja ennek a kis összezördülésnek a súlyát.

Békében együtt?

Nem újdonság, hogy ahol különböző népcsoportok próbálnak együtt éldegélni, ott előbb-utóbb rádöbbennek arra, hogy ők tulajdonképpen utálják egymást. Izraelben sincs ez másként, sőt. Akkón kívül több olyan város is van Izraelben, ahol zsidók és arabok próbálnak egymás közvetlen szomszédságában megélni. (A megszállt területekről most nem szólunk, az egy másik történet.) A békés együttélés viszont, melynek most a végét vizionálják Akko lakói, valószínűleg soha nem is létezett.

A történelmi sérelmek felgyülemlése természetesen a vezető oka az állandó feszültségnek. Az akkói események nem az elsők, melyek során megkérdőjeleződik az együttélés nyugodt jövőképe. Az is hiú ábránd lenne, ha azt gondolnánk, hogy az izraeli-palesztin kérdés régen várt rendezése megoldást hozhat erre a problémára, hiszen ha a két nép ellenségként tekint a közvetlen szomszédjára, azt nem lehet egy tollvonással eltörölni.

Az Izraelben élő arab lakosság státusza szerint semmiben sem különbözik a zsidó lakosságtól: ugyanúgy izraeli állampolgárok, egyazon jogokkal és kötelességekkel bírnak, mint bárki más az országban. (Kivétel a hadkötelesség, ami nem vonatkozik az arabokra.) A palesztin állampolgárok viszont sok esetben (nem alaptalanul) elnyomottnak érzik magukat a zsidó lakossághoz képest. Ez főleg az igazságszolgáltatásban és a munkaerőpiacon érzékelhető, de problémák vannak az oktatásban és az arabok lakta részek infrastruktúrájában is. Ezzel a kisebbségi érzéssel párosul, hogy a zsidókat megszállóknak és illegális betelepülőknek tekintik az arabok, így pedig nem lehetséges a jó szomszédság kialakítása. A zsidók pedig, hogy megfejeljék az eddigieket, potenciális terrorveszélyt látnak a két utcával arrébb lakó arab kislányban.

Az együttélés tehát a kölcsönös ferdeszemmel nézés jegyében zajlik és tulajdonképpen csak az élet néhány területén érzékelhető némi enyhülés, együttműködés. A zsidók az arabokhoz járnak olcsó árut vásárolni, a palesztinok pedig a zsidókhoz járnak alacsony bérekért dolgozni, mivel máshol nem keresnének még annyit sem. Ez az alárendelt viszony szintén nem tesz jót a „kellemes” szomszédi kapcsolatoknak.

Szélsőségesek kapcsolódása

Az Akkón történt események kapcsán sokan a városban pár éve megjelent szélsőségesekre mutogatnak. A régebbi lakosok (főleg az arabok) szerint, a jelenlegi konfliktusnak a nemrég a városba érkezett "szélső jobbos" lakosság a kirobbantója. Néhány évvel ezelőtt ugyanis egy jesivát költöztettek az egyik vegyesen lakott negyedbe, melyben többen az Akkót eddig jellemző status quo felborulását látják. Az új jövevények - állítólag zömében régebbi telepesek - már több ízben kisebb összetűzésbe keveredtek a helyi palesztinokkal, akik azt állítják, hogy a szélsőségesek célja az addigi békés együttélés felbomlasztása.

Az egyik ismert szélsőjobboldali aktivista most éppen egy védelmi mozgalomról álmodozik, melyet a Meir Kahana által alapított (később betiltott) szervezetről mintázna. Bár ilyen szervezet megalakulása nem valószínű, viszont elképzelhető, hogy a jom kippuri eseményeken felbuzdulva újabb szélsőségesek érkezhetnek Akkóba, hogy ott telepedjenek le. Ez persze csak újabb olaj lenne a már így is nagy lángon égő tűzre.

Természetesen a különböző radikális palesztin szervezetek sem hagyták szó nélkül az Akkón történteket. Az Iszlám Dzsihád vezetője pl. örömmel nyugtázta az „újabb győzelmet a rasszista cionisták felett”, majd további ellenállásra buzdította az akkói arabokat, mivel már közel látja Izrael végét. Hasonlóképp nyilvánult meg a Hamasz vezetősége is, véleményük szerint, ami Akkóban zajlik az nem más, mint etnikai tisztogatás, de a végső győzelmet már ők is karnyújtásnyira látják. A szomorú az egészben, hogy mindkét fél csak úgy képzeli el a "békét", hogy a másik fél nem létezik. Tehát ez az a mögöttes tartalom, ami miatt kétséges a valódi béke és egymás mellett élés palesztin és zsidó ember között, és nem csak Akkóban.