A 2001. szeptember 11-i terrortámadás óta, a Bush-kormányzat egy új kifejezést vezetett be a köztudatba: háború a terrorizmus ellen. A „háború” kifejezést persze sokféleképpen lehet értelmezni, a terroristák elleni fellépésnek számos módja lehetséges, azonban Bush elnök szó szerint értette saját kijelentését. 2001-ben Afganisztánba, 2003-ban pedig Irakba küldött csapatokat, hogy megszabadítsa a világot a terror fenyegetésétől. Már tudjuk, hogy ez nem igazán jött be neki, hiszen nem sikerült felszámolni egy valamirevaló terrorszervezetet sem. Az al-Kaida él és virul, a tálibok megújult erővel tizedelik a NATO-csapatokat Afganisztán szerte.

De nemcsak a terrorizmus elleni fellépés (maga a cselekvés) módja fontos, hanem a küzdelem elnevezése is. Sokat nyom a latba, hogy miként is hat a közvéleményre az adott kifejezés, hogyan tudnak azonosulni az emberek a terrorellenes törekvésekkel. A korábbi elnökök közül Nixon és Reagan nagy szeretettel használták a „fertőző betegség” kifejezést, míg Bill Clinton az igazságszolgáltatást és a nemzetközi együttműködést preferálta. De olyan lehetőség is létezik, mint az előítéletek eltüntetése.

Háborús törekvések

Amikor Bush a World Trade Center lerombolása után bejelentette, hogy a támadás nem terrorcselekmény volt, hanem háborús üzenet Amerika ellen, akkor már lehetett sejteni, hogy elindított valamit azon a bizonyos lejtőn. A terrorizmusból tehát háború lett, és a háborút ugyebár fegyveresen kell elrendezni. Az ellenség azonban csak részlegesen látszódott körvonalazódni. Háborúkat országok ellen vívtak eddig, de az al-Kaida még a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető annak.

Aztán a háborút meg is kellene nyerni valakinek. Az eddig ismert gyakorlat szerint az egyik fél kapitulál, a másik pedig örül neki. De mikor van vége a terrorizmus elleni háborúnak? Akkor, ha már nem marad egy terrorista sem a föld színén? Ez az egyik oka annak, hogy a közvélemény nem tudja értelmezni a terror elleni háború eredményességét, és az sem segít, ha a valóságban voltak is előrelépést jelentő tényezők. Az amerikaiak haza akarják hozni a fiaikat.

A „háború” kifejezéssel még olyan problémák is vannak, hogy egyszerűen nem ad teret megérteni magát a terrorizmust. A csapatok harcolnak a rosszak ellen, valahol messze, de azt, hogy a rosszak miért is azok, már nem magyarázza meg. Az embereknek csupán az jön le, hogy az ellenség ilyen-olyan arabok, muszlimok és egyéb közel-keleti népek. Ez pedig előítéleteket és a sztereotípiák ragasztgatását vonja maga után.

Bűnüldözés

A terrorizmus, mint bűncselekmény kezelése főleg a demokraták elképzeléseivel egyezik. A terroristák elleni küzdelem eszközei a különböző nyomozóhatóságok (rendőrség, titkosszolgálatok) és a törvények végrehajtása. Mindez hathatós nemzetközi közreműködéssel, noha az ENSZ pl. nem akarja ismerni a terrorizmus kifejezést.

A "törvény végrehajtása" kifejezésnek az előnye a háborúval szemben, hogy az elkövetőkre koncentrál és nem egy ellenségnek nevezett, megfoghatatlan valamire. Az emberek szeretik, ha tudják ki is az ellenség, ha bin-Ladenen kívül mással is be tudják azonosítani a terroristákat. Ez csökkentheti a különböző népcsoportok terroristának minősítését és a velük szembeni előítéletek meggyarapodását. További pozitívum, hogy a bűnüldözéssel nagyobb nemzetközi összefogást lehet elérni, mint egy háborúval. Elég csak visszaemlékezni, hogy sokan, pl. Franciaország is ellenezték az iraki háborút.

Elpusztítani a kórt

A szocio-járvány, azaz a terrorizmus terjedése a társadalom bizonyos rétegei között, és ennek a terjedésnek a megakadályozása, a terror elleni küzdelem talán legeredetibb felvetése. A terroristák ideológiája emberről emberre száll át hordozó vektorokon keresztül, csak úgy, mint a betegségek, pl. a malária, amely egy szúnyogfaj segítségével jut el a célállomásra. Szúnyog helyett a terroristáknak ott van az internet, amin keresztül bárkihez eljuthatnak a radikális nézetek.

Az amerikai titkosszolgálatok szerint az internet a legmeghatározóbb elem a muszlim fiatalok radikalizálódásában. Nagyjából ötezer dzsihádoldal keringhet a világhálón, és ezek végtelen formában osztják az igét az erre fogékony népek számára, attól kezdve, hogy miért is kell vallásilag gyűlölni az Egyesült Államokat. A lelkesebbek aztán találhatnak útvonalakat Irakba, hogy felvehessék a harcot az ellenséggel. Az internet a terrorizmus elleni küzdelemben is jól használható. Különböző radikális honlapokon próbálják az iszlám békés arcát hirdetők – pszichológusok és szociológusok segítségével – lebeszélni a terrorizmus gondolatáról az ifjúságot.

A terrorizmus eszméinek járványokhoz hasonlítása azért jár komoly előnyökkel, mert olyan kérdések felvetését teszi lehetővé, mint: mi a kór (ideológia) eredete, hogyan terjed, kik a veszélyeztetettek. Ezek alapján a terrorizmus az emberek, a környezet és a „kórokozó” kölcsönhatásának az eredménye.

A terrorizmus elleni küzdelemben természetesen fel lehet használni az összes felsorolt lehetőséget, viszont a társadalmi támogatás elnyerésére nem mindegy, hogyan zajlik majd ennek a kommunikációja. De ez már az új amerikai kormányzat problémája lesz.