November 10-én lesz Meskó Attila temetése

Az Állami-díjas geofizikust, egyetemi tanárt, akadémikust türelemmel viselt hosszú betegséget követően életének 69. évében október 11-én érte a halál.

Az MTA és az Eötvös Loránd Tudományegyetem közös nekrológja rámutat, Meskó Attila személyében a magyar földtudomány nemzetközileg elismert iskolateremtő egyénisége, a geofizika tudományának kiváló hazai művelője távozott az élők sorából.

Meskó Attila tudományos kutatómunkájának súlyponti területe a geofizikai adatfeldolgozás és értelmezés, valamint a környezeti geofizika módszereinek vizsgálata és gyakorlati alkalmazása volt. Az utóbbi években tudományszervezési feladatai ellátása mellett a környezet és a fenntarthatóság problémáival foglalkozott. Kidolgozta és bevezette a földtani kutatásokba a gravitációs térképek szűrését, meghonosította a digitális szeizmikus adatfeldolgozást, meghatározta a veszélyeztetett létesítmények földrengésbiztonságát.

1967-68 között Angliában, a cambridge-i, a durhami és a Newcastle-upon-Tyne-i egyetemeken kutatott, majd 1970-71 között Houstonban a Geofizikai Kutató Vállalat kiküldetésében a Texas Instruments cégnél a geofizikai adatfeldolgozásban alkalmazott számítógépeket és programozásukat tanulmányozta. Hazatérése után

konzultáns, majd igazgatói tanácsadó volt a Geofizikai Kutató Vállalatnál. 1983-tól az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetének geofizikai osztályát vezette. Eközben 1973-tól az ELTE TTK Geofizikai Tanszékén is oktatott, amelynek 1985-től 1999-ig vezetője volt. 1987-től két ciklusban, 8 éven át az ELTE Környezetfizikai Tanszékcsoportjának vezetője is volt.
Mintegy 160 tudományos dolgozata, 22 egyetemi jegyzete és tankönyve jelent meg. 1969-ben szerzett kandidátusi tudományos fokozatot, 1977-ben pedig a tudományok doktora lett. A Magyar Tudományos Akadémia 1990-ben levelező, majd 1995-ben rendes tagjává választotta. Meskó Attilát 1999-ben választották az MTA főtitkárhelyettesévé, majd 2005-től ez év májusáig az Akadémia főtitkára volt.

Munkásságát Állami Díjjal (1978), Egyed László emlékéremmel (1988), Eötvös Loránd emlékéremmel (1993) és Deák Ferenc kutatási díjjal (2005), Jedlik Ányos-díjjal (2008) ismerték el.