A depresszió egy komoly betegség, sokan nem is sejtik mennyire komoly. Hiszen sokan találkozhattunk már depreszióssal, csak sokszor nem is tudtunk róla. Persze maguknak a beteg embereknek sem egyszerű felfogniuk, hogy depressziósak. Ha pedig elfogadták, hogy azok, még mindig nem egyszerű beszélni róla. Csak kevesen, nagyon kevesen tudtak eddig mindenki számára fölfogható, de mégis hiteles "élménybeszámolót" tartani.

Bele lehet halni

Albert Györgyi számára nem okozott gondot beszélni a betegségéről, őszintén vallott a depresszióról könyvében. Halála azonban egyesek szerint összefüggésbe hozható a depresszióval. Ezek után pedig már mindenkinek világos: a depresszióba bele lehet halni. De nem minden esetben, főleg nem szükségképpen.

Nemrég volt szerencsém beszélni egy önmagát exdepressziósnak valló fiatal lánnyal. A huszonéves lány – nevezzük Reninek – akkor Alberthez hasonlóan őszintén beszélt akkori állapotáról, amikor beteg volt. Állítása szerint már kigyógyult a depressziójából, ami azért nagy szó, mert ezt bizony kevesen mondhatják el magukról. De kezdjük előbb azzal, hogyan került bele. Tanulságos történet, annyi szent.

"Egy darabig észre sem veszed, hogy mekkora szarban vagy – mesélte a kigyógyult lány. Észre sem veszed, hogy nem érdekelnek azok a dolgok, ami miatt azelőtt majd' meghaltál, annyira szeretted. Mintha kioltanák az érzékeidet, nem akarsz semmit. Ezt mások nem értik meg. A pasim sem értette meg." Bizony, a depresszió első jeleit alig lehet észrevenni. Ezért alig van lehetőség arra, hogy még időben felismerjék. Amennyire tudom, Reninél végül sikerült. Ma már huszonnyolc éves, és van egy lánya is. Boldognak vallja magát.

Csak a gyógyszer segít

Egyes pszichológusok szerint a depresszió a nagy szenvedés és szomorúság átélését jelenti. Általános vélekedés szerint pedig kialakulhat minden élethelyzetben és minden életkorban. Bármelyik nemnél, és ami a legszomorúbb: sokszor elég hosszú ideig tart. Az átlagos depressziós nem eszik, nincs étvágya, és seperc alatt lefogy. Ezzel párhuzamosan biztos a testi leépülés is. Folytassuk a depressziós lány, Reni beszámolóját: "Nálam fura módon nem mindig ugyanazzal az intenzitással jelentkezett a depresszió. Voltak olyan időszakok, amikor nagyon benne voltam, máskor meg semmi különös nem történt. De előbb vagy utóbb mindig jött a hullámvölgy alsó része, és az mindig pocsék volt. Szerintem nincs más megoldás, csak a gyógyszerek. Csak azok segíthetnek, nekem is azok segítettek."

A gyógyszerek nélkül aligha gyógyul ki az ember a depresszióból. Az okokról pedig hiába beszélnénk, aligha tudnánk bármiféle hasznosat is leírni. A depresszió ellen igazából csak úgy lehet védekezni, hogy felismerjük a jelenlétét. Legalábbis az orvosok szerint. Apropó, orvosok. Egy magát megnevezni nem kívánó pszichológus szerint az a legnagyobb probléma Magyarországon a depresszió elleni harcban, hogy a háziorvosok többsége nem ismeri fel a betegséget.

"Ezért inkább nem is élsz"

Aki egyébként valaha benne volt, azt mondja: megmagyarázhatatlan dolgok történnek az ember fejében. "Nem akarsz cselekedni. Félsz, hogy rossz lesz, amit csinálsz. Azt pedig valamiért nem akarod, félsz attól, hogy valamit nagyon elrontasz. Ezért inkább nem is élsz" – mesélte Reni annak idején. Ezt mondta Albert Györgyi is. S ha el tudnák mondani, ezt mesélnék a most depresszióban szenvedők is.

Ráadásul a társadalom ki tudja, miért, de roppant nehezen tolerálja ezt a betegséget. Pedig nem is hinnénk, mennyire komoly problémája a depresszió társadalmunknak. Nem Reni ugyanis a tipikus magyar depressziós. Hanem aki nem gyógyult ki belőle, akinek esélye sincs gyógyulni – mert sokszor nem is tudja, hogy beteg. Ezért lenne fontos nyíltan beszélni erről az alattomos betegségről.

Albert Györgyi ebben volt a legjobb. Egy kis fényt irányított ugyanis a depressziósok életére. Csak közben a sajátja ment tönkre. Az igazság azonban az, hogy az már régen tönkrement.

Tönkretette a depresszió.