Jól érzem, hogy ez egy célzás a Fideszre?

Sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudom. Én mondom amit gondolok, azok, akiket érint pedig majd levonják a következtetést. Nekem elemzőként az a feladatom, hogy amit becsületesen kihámozni vélek a magyar társadalmi folyamatokból, azt megosszam a honfitársaimmal. Ennyi. Ha a honfitársaim úgy érzik, hogy ebben van igazság , akkor megtalálják majd azokat a politikai reprezentánsokat, akik ezt hajlandóak becsületesen képviselni. Ez majd ki fog derülni a következő, rendkívül kritikus három évben. Ha ez a fordulat addig nem játszódik le, akkor itt egy permanens, kvázi-polgárháborús állapot lesz az uralkodó, amiből nem nagyon lehet majd kilépni. Nincs túl sok időnk, amit súlyosbít, hogy egy rendkívül labilis világban kell mindezt megcsinálni, ahol nem tudjuk, hogy a folyamatok merre haladnak, csak azt tudjuk, hogy jó irányba biztosan nem.

Egy pillanatra visszakanyarodva: említette a problémák három szintjét: anyagi, fizikai és lelki, erkölcsi. Ha az anyagi vetületet rendbe tudja tenni a politikum, akkor lehetne az anyagi biztonságra építeni a többit?

Ez fontos kérdés. Úgy látom, hogy ez szinergia kérdése, egymást erősítő folyamatokról van szó. A hármat azért kell egyszerre mozdítani, mert ezek ereje nem összeadandó, hanem összeszorzandó. Ha nem lennénk ilyen súlyos válságban, akkor lehetne talán ezeket egyenként is változtatni, de most nem vagyunk abban a helyzetben. Egy koherens, összehangolt, nagy erejű változás kell. Áttörés kell. Jelenleg egy lefelé menő spirálban van a társadalom, amit úgy kell megváltoztatni, hogy felfelé induljon. Ehhez iszonyú erő kell: nem az erők összege, hanem szorzata szükséges.

Minden szinten baj van, amelyek összeérnek. Ezt a folyamatot le kell lassítani, sőt, lehetőség szerint meg kell állítani, amihez viszont egy nagy erejű, kijózanító erejű dráma kell. Ezt nem tudjuk, hogy micsoda, sejtelmem sincs, s másoknak sem.

Tippelni sem tud?

Ma nem képes tanulni sem az elit, sem az alávetettek. Ha képesek lettek volna tanulni, akkor az elmúlt 20 év másként játszódott volna le. Szinte senki nem képes, nem tudja, nem meri elemezni a helyzetet, s levonni a következtetéseket. Mint a fogkrémtubusnál: ha rosszul csavarjuk vissza a kupakot, akkor tönkremegy a menet és nem lehet többet normálisan visszacsavarni. Elromlott a menet a társadalomban is, új menetet kell vágni. Tudom, ez elég brutálisan hangzik, de a helyzet nagyon rossz.

Kicsit olyan ez mint a sötétben tapogatózás: tudjuk, hogy sötét van, csak nem tudjuk, hogy merre kéne menni.

A bajok ott kezdődnek, hogy van egy tudatosan hamis véleményhatalom, amely gonosz hülyeségeket beszél azért, hogy továbbra is kifosztható, engedelmes állapotban tartsa a népességet. Először is ebből kéne kitörni, s elkezdeni végre a dolgokról magukról beszélni, ahogy azok ténylegesen vannak. Az egyre elhülyítettebb állapotban tartott társadalom akarata ellenére önpusztító folyamatokhoz asszisztál, így könnyebben kifosztható. Hogy mi a kritikus pont? Ez a pont megvan, csak nem látjuk, hol. Ennek megtalálásához kell egy kijózanító pofon a társadalomnak, amitől megérti, hogy ha van egy emberi közösség, akkor a saját, hosszú távú érdekeit senki más nem fogja felismerni és képviselni. Ha egy közösség képtelen megszervezni azokat az intézményeket, feltételeket, melyek lehetővé teszik a saját érdekeinek a képviseletét, akkor az a közösség elpusztul. Majd lesznek helyette mások. Amikor mi leszünk ezek, nekünk nagyon fog fájni.

Ha nem történik meg ez a felismerés, akkor mennyi időnk van?

Be kell bizonyosodnia annak, hogy a következő választásokon hatalomra kerülő új kormány képes belátni, hogy nem csupán új kormány, hanem tud építkezni egy összeomlott rendszeren. Deklarálni kell a rendszer összeomlottságát, s azonnal elő kell állnia egy nemzetstratégiával, amely tartalmazza azokat a feladatokat, hogy hogyan kell a rendszer romjait eltakarítani, s milyen feltételeknek kell teljesülni ahhoz, hogy az új rendszer felépülhessen. Ha nem ezt teszi az új kormány, akkor valószínűleg hatalomra kerülése után 1-1,5 évvel látványosan meg fog bukni, azután pedig a mainál sokkal mélyebb, sokkal súlyosabb társadalmi válság fog kialakulni.

Tételezzük fel, hogy belefordul a társadalom egy ilyen válságba. Ezután évtizedes, esetleg évszázados agóniáról lehet-e beszélni?

Ez sokáig tarthat, évtizedekig akár. Ezt úgy lehetne jellemezni, hogy ma egy olaszliszka-szerű lincselés mondjuk háromévente van egyszer, ekkor pedig hetente lesz három. Ez a Jelenések könyve. A liberális média persze azt hazudja, hogy ezek elszigetelt jelenségek, nincs köztük összefüggés, aki meg mégis találni vél összefüggést, az összeesküvés-elméleteket gyárt. Aki nem teljesen vak, az látja, hogy ez a vég. Nap mint nap jönnek olyan hírek, amelyekről évekkel ezelőtt még azt mondtuk, hogy nem, ez nem történhet meg.

Egy válságban lévő társadalomban mondhatni „természetes” a társadalom reprodukciójának csökkenése – azonban ez nem csupán Magyarországra jellemző, hanem általában a nyugati civilizációra. Ahol növekszik a társadalom lélekszáma, az nagy részben a bevándorlás miatt van, mint például az Egyesült Államokban. A nyugati globalizáció nyugati problémát idéz elő?

Egy amerikai demográfus azt mondta, hogy a kapitalizmus a legjobb fogamzásgátló. Ahol teret hódít a kapitalizmus, ott a gyerek kalkulatív döntés, projekt lesz: anyagilag megéri-e, vagy nem. Ez Kínán látszik a legjobban – ahol a világtörténelem leggyorsabb kapitalizmus-kísérlete zajlik már 35 éve –, ahol a termékenységi ráta 5,3-ról 1,7-re csökkent.

Ezt Kínában adminisztratív eszközökkel is támogatják.

Részben igen. Az adminisztratív eszközöket döntően nem kapitalizált Kínában ment végbe. A nem kapitalizált Kínában ez rövid idő alatt magától is megvalósult. Ma már a kapitalizált keleti parton 1 a termékenységi ráta. Ahhoz, hogy egy társadalom megtartsa a lélekszámát 2,2-re lenne szükség.

Az elmúlt hónapok gazdasági válság jelenthet változást ezekben a globalizációs folyamatokban?

A válság még évtizedekig maradni fog, legfeljebb hol jobb, hol rosszabb lesz a helyzet – összességében azonban romlani fog. A válság igazi oka – csak erről az uralkodó beszédmód nem szól –, hogy a globalizáció két alappillére egyszerre rendült meg. Egyik a Nyugat azon képessége, hogy folyamatosan kifosztja a világ többi részét. A másik pedig a fosszilis energiaforrásokkal való rablógazdálkodás. A világ kifosztott nagyobbik része Kínával, az iszlámmal, Latin-Amerikával az élen ugyanis jelzi, hogy köszöni szépen, elege van, s felrúgja a megszokott status quo-t. Az energiaforrásokkal kapcsolatban ugyan nem biztos, hogy 20-30 éven belül kimerülnek az olajtartalékok, hanem az, hogy az olajtermeléshez is olajban mérhető energiát kell felhasználni. A világ rohamosan közeleg ahhoz az állapothoz, hogy egy hordónyi kőolaj kitermeléséhez egy hordónyi kőolajnyi energiára van szükség. Romlik a hozzáférési lehetőség, a kígyó a farkába harapott. Az is bekövetkezhet, mondjuk 50 év múlva, hogy teljesen kifogynak a kőolaj- és földgázkészletek. Valószínű, hogy ez az óra sokkal hamarabb lejár, pont azért, mert az egységnyi befektetett energia és a hozam rohamosan közeledik egymáshoz. Szorul a hurok.

A pénzügyi rendszer a globális kapitalizmus idegrendszere, s most rángatózik a rendszer. Ezt nem lehet reparálni. Vagy az egész rendszert változtatom meg, vagy ha nem, akkor egyre súlyosabb válság képében rohan a saját, jól megérdemelt vége felé, a semmibe. Hogy ez a „semmi” mikor következik be… mondjuk 20, 30, 40, de maximum 50 éven belül. A kérdés nem az, hogy bekövetkezik-e az összeomlás, hanem az, hogy teljes sebességgel akarunk-e beleszaladni a létezés végső sziklafalának vagy esetleg van annyi eszünk, hogy fékezünk. Az opció ez. Kérdéses azonban, hogy a világ uraiban van-e annyi józanság, hogy ezt meglássák. Vannak azonban biztató jelek, bizonyos globális problémák egyre nagyobb hangsúlyt kapnak. Az ügy nem teljesen reménytelen, de azért messze nem elégséges a jelenleg tapasztalható önkontroll ahhoz, hogy hihessünk abban, hogy lesz egy valóságos stratégiája a lassításnak.