Prológ

Az egész nem sokkal Ádám és Éva keserédes élettársi kapcsolata után kezdődött, a kilencedik században. Ekkor virágzott a nagy Kijevi birodalom, igaz csak négyszáz évig, mert utána porig rombolták, de erre az időszakra kifejezetten büszkék az Ukránok (legalább annyira, mint mi Attilára, akihez annyi közünk van, mint nyuszikának a húsvéti tojásokhoz). Ez nem is meglepő, hisz az önállóságuk ekkor meg is szűnt, és csak 1991-ben éledt újjá. Az 1800-as években a terület nagy része az orosz birodalomhoz tartozott (kisebbik része a monarchiához), majd néhány levert függetlenségi harc és pár világháború után „önként és dalolva” lett a Szovjetunió alapító tagja.

Ebből levonható, hogy miért volt ekkora az oroszellenesség, aminek folytán 1991-ben a függetlenedést a nép több mint 90 százaléka szavazta meg (beleértve a 17,35% orosz lakosságot is). A rendszerváltás - hozzánk hasonlóan - itt sem történt meg teljesen, kétes privatizációk, nem teljes elitcsere, erős orosz kapcsolatok maradtak. Ehhez kapcsolódóan a gazdaság 1999-ig erős recesszióba süllyedt - megsínylette a piacgazdaságra való átállást - de onnantól erőteljes növekedést mutat. Eme kétes átállás végére tett pontot a 2004-es „Narancsos forradalom”, melyben Julia Timosenko és Viktor Juscsenko közösen váltotta le az oroszbarát Viktor Janukovicsot.

Seregszemle - a három hadtest

Julia Volodimirivna Timosenko

A narancsos forradalom Jeanne d'Arc-ja 1960-ban született Dnyipropetrovszkban, majd huszonnégy évvel később diplomázott szülővárosa egyetemén közgazdaságból (később kandidátusi fokozatot is szerzett). 1979-ben, hozzáment Alekszander Timosenkohoz, egy középszintű szovjet bürokratacsalád fiához. Az energiaiparban (főleg gázügyben, amelybe az elkövetkező években is erősen belefolyt a „gázhercegnő”) gyors üzleti sikereket ért el, majd a privatizáció során tovább növelte vagyonát. Eddig több mint ötven tanulmányt írt, hajviselete a forradalom idején külön stílust teremtett, és 2001-ben a világ egyik legvonzóbb női politikusának választották.

1996-ban képviselői mandátumot szerezve megjelent a politikai életben (kirohovradi területen 92,3%-os rekordmandátumot szerezve), ahol 2002-ben és 2006-ban is újraválasztották. 1999-től 2001-ig miniszterelnök helyettes lett olaj és gázügyekben, ahonnani kirúgása után pár hét börtön is várt rá a kilencvenes évekbeli olajügyek miatt, de a vádakat ejtették. 2002-ben aktív utcai politikát folytatott az akkori elnök (Kuchma) ellen, majd a narancsos forradalom után miniszterelnök lett.
Politikája mindvégig a békés megegyezésről, a tisztaságról, a függetlenségről és az ország fejlesztéséről szólt - legalábbis látszólag. Ő az országot biztosan vezetni képes nő, aki a férfiak harciassága és konoksága helyett valami mást hozott az országba. Szavazóbázisa – Juscsenkóval együtt - mindig a nyugati országrészt jelentette, ahol egyre inkább kezdi elhódítani az elnök híveit. Janukoviccsal együtt szépen megnyirbálta az elnöki jogkört.

Támogatói: önmaga hatalmas vagyonával, a Privat csoportot (ország legnagyobb bankhálózata, valamint olaj, szállodák, stb.) Kosztyantin Zsivago (ötödik leggazdagabb ukrajnai) és a Burjak-fivérek.

Viktor Andrijovics Juscsenko

Timosenko társa és egyben ellensége, a narancsos forradalom másik vezetője 1954-ben született tanárcsaládban. Pénzügyi és gazdasági iskolát végzett, majd némi könyvelésbeli kitérő után a bankszektorban kezdett dolgozni - 1993-ban az Ukrajnai Központi Bank felügyelő bizottságának tagja. Nagy szerepet játszott az új ukrán pénznem, a hrivnya bevezetésénél, valamint a modern ukrán kereskedelmi bankrendszer megteremtésénél. Sikerült csökkentenie az ország gazdaságát tönkretevő hiperinflációt (bár ismét 20% körül van), és kivédte az 1998-as orosz gazdasági válság hatásait is. 1998-ban elnyerte a doktori címet.

1999-től miniszterelnök, de visszautasította a felkérést, hogy vezesse a Kuchma elleni megmozdulásokat. 2001-ben éles vitába keveredett Timosenkoval, még a börtön előtt, aminek a vége a kormány feloszlatása lett. Ezután az ellenzéki erő egyik legjelentősebb alakja, nyugati tartományokban népszerűsége egyre nőtt.  2004-ben, a választások előtt megpróbálták megmérgezni, amit sikeresen túlélt, de nyomait testén haláláig magán viseli.

Juscsenko a megfontolt újító, mérsékelten nyugatbarát, de egyben kissé nacionalista politikus, a privatizáció lelkes támogatója. Bírálói szerint nem túl határozott, és képtelen egy olyan szövetséget létrehozni melyben ne lennének belső ellentétek, míg pártolói konszenzuskészségét emelik ki. Második felesége Katerina Juscsenko-Csumacsenko amerikai származását és így túlzott nyugat kapcsolatát sokan bírálják. Népes családdal, erős vallásossággal és kiemelkedő festészetével szinte ukrajnai mintapéldának tekinthető.

Támogatója Rinat Ahmetov, messze az ország leggazdagabb embere (több mint 11 milliárd dolláros vagyonával) aki főleg a nehéziparban énekelt.

Viktor Fedorovics Janukovics

Munkáscsaládban született 1950-ben. Technikumot végzett, majd egy busztársaságnál vállalt villamosmérnöki munkát 1972-ben. Mérnöki diplomát – távoktatással - 1980-ban szerzett egy politechnikumban, ami után rögtön ki is nevezték igazgatónak. 2001-ben másoddiplomát tett nemzetközi jogból, majd később professzori címet is elnyerte.

Politikai karrierje elég későn, 1996-ban kezdődött a Donetsk Oblast Administration-nál. Kétszer volt az ország miniszterelnöke, és 2010-ben Timosenkóval versenyben fog indulni az elnöki címért. Őt támogatja a keleti országrész, mivel nézetei erősen Oroszország és a kommunizmus felé kacsintgatnak és megtestesíti mindazt, amit esetleg egy „ukrán Putyinnak” meg kell. Ellenfelei szerint kapcsolatban van a szervezetbűnözéssel és a KGB-vel. Ortodox vallásossága, határozottsága és a galambnevelés iránti szeretete sok keleti ember szemében teszi őt szimpatikussá.

Támogatói: Donbászi Ipari Szövetség élén a második leggazdagabb Szerhij Taruta-val (Ahmetov nagy ellenfele), Vitalij Hajduk (vagyonos), és Petro Porosenko (a Roshen és ez népszerű Tv csatorna tulaja).