Viharai és hatásaik: közelmúlt

Dávid Ibolya népszerűsége a 2002-es választási tévévita óta (ahol megvadult csivava módjára esett neki mindenkinek) rohamosan zuhan, és ennek csak egy újabb lökést adott Almássy enyhén szólva is botrányos visszaléptetésnek, majd kirúgatásának ügye. Mivel a pártot sokan azok vezetőivel kötik össze (lásd MSZP- Gyurcsány és Fidesz- Orbán), így az MDF népszerűsége sem ugrott meg.

Bár 2006-ban bejutottak a parlamentbe, de az UD-s botrány és Almássy látványos félreállítása - ami Dávid egyeduralmát is jól szimbolizálja - után már aligha tették volna meg ugyanezt, mondjuk egy előrehozott választásokon. Mivel a Tisztelet Társasága is szóba került az Almássy-ügyben, így ők közölték, hogy köszönik szépen, de ebből talán kimaradnának, majd felfüggesztették a párttal való együttműködést.

Ennek és Almássy valószínűleg perrel végződő, többszöri kirúgásának köszönhetően, úgy tűnt a frakció feloszlik (legalábbis a Parlament keretien belül). Ekkor lasszózták be a volt Fideszes (és akkor már egy teljes hónapja kisgazda) Lengyel Zoltánt, aki rögtön rangot is kapott tagságával (no meg mindenki szeretné legalább annak a kis részét megkapni, amit e mellé bezsebelt) így pártpénz se vesztettek, meg maradhatott minden a régiben. Vagyis mégsem minden.

A változás: jelen

Nem valószínű, hogy a botrányairól elhíresült Lengyelnek (rendőrverés fürdőgatyában, fütyis kép stb.) köszönhetőek az üdvözítő változások, és az sem elképzelhető, hogy eddig a TT zsarnoki nyomása kényszerítette hülyébbnél-hülyébb dolgok véghezvitelére az MDF-et. Inkább az a lehetséges verzió, hogy a szétesés lehetőségével kísért tárgyalásokon meghányták-vetették a párt eddigi imázsát, és úgy döntöttek, hogy ezen érdemben változtatni fognak.

Először Dávid-módszerrel estek neki a korrupciónak, amit ezúttal támogatás követett mind a pártok, mind a nép köréből (bár a rossznyelvek szerint azért, mert az említett témából egyre kevesebb csurrant-cseppent a pártnak). Minden esetre ez egy jó pont volt, de mivel mindenkinek lehetnek jó és rossz napjai, így az „egy fecske nem csinál nyarat” alapgondolatot továbbgondolva különösebben senki nem foglakozott az esettel.

A másod fecske felreppenésekor már az elsőnek is lett némi visszhangja. Ez a hét pont, vagyis az MDF politikai becsületkódexe volt, amit aláírattak minden párttal az új, tisztább politika reményében (aztán persze minden ment tovább, így egy remek marketingfogásnak is lehetne tekinteni, de nem zárhatjuk ki a szándék lehetőségét sem).

Aztán, most felreppent a harmadik fecske is, ami már erősen egy raj reménybeli közeledtét hivatott jelezni. Ugyanis szerintük a megszorításokat úgy lehetne elfogadtatni, ha parlament saját magán kezdi, így az MDF novembertől lemond parlamenti költségtérítéses bérezésének 18%-ról, és erre szólítja fel a többi képviselőt is. Természetesen ez egyben némi lobbi is az egykulcsos, 18%-os adóreformhoz, de a szándék - főleg ha megvalósítás követi - becsülendő, sőt követendő lenne a Parlament számára szinte minden tekintetben.

Nagy kérdőjel: Jövő

Nem tudni, hogy most az MDF meghülyült - a többi párt szemszögéből - vagy épp kijózanodott - a többi párthoz képest -, de ha a dolgok így folytatódnak, akkor akár érdemi eredményekben is reménykedhetünk. Sőt esély nyílik egy jobb, igazságosabb vezetői réteg megalakulásban, akik többet - vagy legalább annyit - törődnek az ország helyzetével, mint a saját dolgaikkal. (Itt szóltam magamnak, hogy szálljak vissza földre. De hátha…)

Ugyanakkor az egész lehet egy átfogó, populista reklámfogás összességének is tekinteni, aminek lejárta után visszatérnek a megfigyeléses, csivavás, önbomlasztó belbunyós időszakhoz, hogy újabb százalékpontokat veszítsenek. De ha komolyan kitartanak ezen politika elvei mellett, és tett is tükrözi majd a szavak erejét, az talán minden, sokmilliós választási kampánynál többet fog érni majd a valamikori elkövetkező választásokon.