Ez a mi politikai életünk egészen furcsa dolgokat produkál. Nincs itt hely most az összes megdöbbentő esetet felidézni, nézzük a legfrissebbet. Ehhez némi alapismeretre lesz szükségünk a Parlamentáris demokráciáról.

Az első, hogy Magyarországon május óta kisebbségi kormány van. Nagyjából mindenki érti, hogy ez mit jelent, ám nem biztos, tudja is milyen valódi jelentősége van. A Parlamentben jelenleg munkálkodó – vagy munkálkodást imitáló – öt párt közül egyetlen adja a minisztereket illetve azok államtitkárait: a Magyar Szocialista Párt. Mivel képviselői létszáma 190, a többieké viszont összesítve 195, így jön ki a kisebbségi lét.

Ha a szocialista kormány bármilyen törvényt, avagy annak módosítását szeretné elérni, muszáj meggyőznie más pártok képviselőit, hogy nyomjanak igent. Ha ez nem sikerül, az Országgyűlés nem tudja ellátni feladatát – a törvényhozást – és az ország lassan nem fog működni. Eddig az óvoda, most bonyolítsunk.

A felelősségre vonás lehetősége

A parlamenti munka egyik legizgalmasabb része az interpelláció. Ez azt jelenti, hogy a képviselők – bármely pártból – konkrét témában kérdést intéznek (interpellálnak) az adott területen illetékes miniszternek. (Az interpellációt a politika-szkeptikusok kedvéért hívhatjuk felelősségre vonásnak is.) Ha a kormánytag éppen nincsen jelen, akkor államtitkára helyettesíti. Bárki is üljön a bársonyszékben a kérdés feltevése után kötelező választ adnia a képviselőnek. Ezután a képviselő kap röviden szót és kijelenti elfogadja-e a választ vagy nem, majd döntését meg is indokolja.

És most érkeztünk el a mi furcsa kis politikai kultúránkhoz. Mert elméletileg egy kisebbségi kormányzásban lévő minisztert sokkal könnyebb leszavazni, hiszen az ellenzék „többen van”. Az MSZP-n kívül tehát mindenki ellene játszik. Persze még egyszer hangsúlyozzuk: elméletben. Nálunk azonban a politikai elmélet sosem fedi azt, ami végül megvalósul.

A magyar Parlamentben mióta kisebbségi kormányzás van kilencszer történt meg, hogy nem fogadtak el egy-egy választ a képviselők. Ez elenyésző szám ahhoz képest, hogy nincs meg a kormánytagok mögötti többség. De vajon hogyan lehetséges ez?

Szupermenek, vagy Nagy Átverés Show?

Két verzió van. Az egyik, hogy a miniszterek kiválóan végzik a dolgukat, bármilyen felmerülő kérdésre alaposan fel vannak készülve, és tökéletesen kielégítő válaszokat tudnak azokra adni. De tegyük gyorsan hozzá, még ha szupermenekből és szuperwomenekből is állna kormányunk, akkor sem lenne lehetséges ez. A másik út, hogy nem végzik jól a dolgukat, nem adnak kielégítő válaszokat, mégis megszavazza azt a többség. Bizony, aki figyelemmel kísérte a Parlamenti üléseket, láthatja, hogy vannak olyan témák, melyekről halvány lila gőzük sincs a kérdezetteknek, és ez válaszaikból ki is derül. Mégis elfogadja a képviselők nagy része a választ. De miért?

Tudni kell, hogy abban az esetben, ha az Országgyűlés nem fogadja el egy miniszter, vagy államtitkár válaszát, akkor a kérdésben felvetett ügy megy az azzal foglalkozó bizottság elé. Ott aztán már szakértő szemmel kell alaposan átrágni és kivizsgálni a dolgot. Ezzel közelebb kerültünk ahhoz, hogy miért is történhet meg az, hogy egy kisebbségi kormányzásban gyakorlatilag minden interpellációt (vagyis a felelősségre vonásra adott kibúvókat) elfogadnak.

Az egyik ok a fentiekből következik. Mivel a leszavazás után megy a bizottsághoz az ügy, az több munkát jelent a képviselőknek. Nekik pedig eszük ágában sincs azzal foglalkozni. Kibújnak hát a többletmunka alól. Másik lehetőség jóval izgalmasabb, viszont politikai szennyvizekre kell eveznünk a megértéséhez.

Akik igazán tehetnek róla

Jelenleg az interpellációs szavazást két párt voksai döntik el. Mivel az MSZP mindig a kormány mögé, a Fidesz-KDNP mindig ellene szavaz marad az SZDSZ és az MDF, illetve a függetlenek. A két kis párt és a függetlenek együttesen szokták megakadályozni egy válasz el nem fogadását. Egyszer ez szavaz oda, máskor az. Ezek az átszavazások persze nem véletlenek, nem meggyőződésből születnek. Sokkal inkább kemény háttéralkuk eredményeként. Sokat ér a kormánypártnak, ha sikerül egy ügyet a szőnyeg alá söpörni. Minden egyes interpellációs szavazás után be lehet nyújtani a számlát az MSZP-hez.

Ne legyünk rosszhiszeműek. Nem pénzről van szó. Hanem mutyizásról. Én segítek neked most, kimoslak a szarból azzal, hogy ez a kérdés nem kerül a bizottság elé, te pedig ugyanezt megteszed majd velem, ha én kérek segítséget bizonyos kényesebb kérdésekben. Hatalmas adu tud ez lenni a kis pártok kezében, hiszen egy sorozatos miniszteri leszavazás, akár az adott személy bársonyszékébe is kerülhet. Magas tehát a politikai ára a kormánnyal való szavazásnak.

Ez most azért különösen érdekes, mert az MSZP-n kívül mindegyik párt - élén a szabad demokratákkal és a demokrata fórummal – melldöngetve hangoztatja ellenzéki mivoltát. Ám miközben a sajtót, és ezáltal az emberek fejét telerikoltják ellenzékiségükkel, addig a valós parlamenti munkában ez alig-alig látszik. Ha naivak akarunk lenni mondhatjuk: hazudnak; ha realisták, akkor belátjuk: a hatalom édes íze olyan mámorító, hogy az erkölcs teljes hiányával is kellemesen lehet munkálkodni – vagy azt imitálni.