Válasz a minisztériumi emberektől érkezik: a lehetőségek adottak a szaktárcáknál, a monitorozás megfelelő mechanizmusok kidolgozásával megoldható. Ezzel Herényi Károly is egyetért, de hozzáteszi azt is: nem feltétlenül látja szükségesnek, hogy új, külön testületet hozzanak létre a célra: a minisztériumoknál már adott kapacitásokat használná inkább ki. Az ombudsman ötletét a minisztérium (kiemelve, hogy ilyen csak Svédországban van) és az MDF is támogatja, ahogyan Vidorné Szabó Györgyi szocialista politikus is – bár ő hozzáteszi, hogy eleinte nyilván nem lesz egyszerű a poszt működtetése, bele kell majd tanulnia mindenkinek.

Erre Hirt Ferenc fideszes képviselő (maga is kerekesszékes) is reagál: érintettként is támogatja az intézményt, és üzeni a kormánynak: nem kell különösen sokat rágódni ezen a kérdésen.

Következő kérdés, a siketek képviseletétől: mikor tervezi a Parlament az Országos Fogyatékosügyi Program végrehajtásáról szóló beszámoló megvitatását? Válasz az illetékestől: határozatképtelenség miatt megbukott a dolog, de informális tárgyalások és egyeztetések változatlanul zajlanak. Be fogják nyújtani a tervezetet – ígéri. Pettkó András ekkorra sürgős tárgyalás szorgalmazását veti fel – ők rajta lesznek az ügyön. Soltész Miklós kereszténydemokrata politikus pedig a kormány támogatását kéri a Fidesz és KDNP módosító javaslataihoz.



Fiala János (nem a rádiós, bár egy pillanatra neve elhangzása után megáll a levegő a jelenlévőkben) a fogyatékosok mintegy tíz százalékos arányát felemlegetve kérdi: a pszichiátriai betegek bevonását az őket érintő tárgyalásokba miként oldanák meg az illetékesek? Válasz: meglesz, törvényi kötelezettség van rá. A parlament majd dönt.

Orbán Evelin (siketek és nagyothallók) kérdését tolmácsolják: ő az infokommunikációs adatmentesítés menetét firtatja (a vakok érdekében is, ez nem csak az ő érdeküket szolgálja). A minisztérium emberei szerint is fontos a kérdés, terjeszteni kívánják a jelnyelvet már alakul az önálló jelnyelvi törvény is. Javítanák a színvonalat is, több hasonló törvényt már tanulmányoznak, nem kevés pénzből összeállították az ingyenesen elérhető tematikát a tanulmányokhoz, de mindennel együtt hosszú lesz a folyamat. Hét-nyolc év múlva végeznek a felsőoktatásban az első, rendesen (értsd: az új elvek szerint) képzett szakemberek. Herényi még felemlegeti, hogy a készülő új médiatörvény is szabályozná a fogyatékkal élők bemutatását – hogy ismerjük egymást, és ne féljünk oktalanul. Személyes példát is felvet: Szekeres Pál olimpikon-államtitkárt, akit arra kért: árulja el, mivel lehet segítségére, és mivel hátráltathatja (legjobb akarata ellenére is).

Az értelmi fogyatékosoktól érkezik két kérdés: akarnak-e változatni a választójoguk teljes korlátozásán és a kizárólagos gondnokság intézményén (ide értve a cselekvőképesség korlátozását is). A kérdés fontos, természetesen mindenki változást akar. Vidorné figyelmeztet: a Vékás-féle Ptk-tervezet nem akart változtatni, a sokat vitatott aktuális Polgári Törvénykönyv-tervezet igen. Ez az a törvény, aminek elfogadására egyelőre vajmi kevés esély látszik, elsősorban családjogi tartalma miatt. Ezt még Harrach és Soltész is belátják: mivel az élettársi kapcsolatot a házassággal szinte egy szintre emelő törvénnyel elvi alapon nem értenek egyet, sajnos ezt sem tudják megszavazni – de ha külön javaslatként benyújtanák, más lenne a helyzet. Őszinte vallomás egy politikustól, tessék megbecsülni.

Mindez szép és jó – jön a reakció, csak az egésszel egy gond van. Amíg az értelmi fogyatékosok teljesen ki vannak zárva a választók köreiből, nem is számítanak a politikának – ütős mondatok, nem ellenkezik senki sem. Sajnos. Ilyenekből kellene több, de az időkeret, meg a menetrend nem erről szólnak.

Még egy apró vita: a jelenleg hatályos törvények szerint kényszergyógykezelést (ez büntetési nem, bíróság szabhatja ki) csak egyetlen helyen, az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben lehet végrehajtani. Ezt az MDAC kiterjesztené civil pszichiátriákra is.

Nem fog összejönni: az illetékes minisztérium (nem látó) munkatársa szerint ez a megoldás így szolgálja igazán az érintettek érdekeit: így biztosított körülöttük a megfelelő szakértelem. Büntetést pedig civil szférába kihelyezni mégsem kellene, ha jól értjük.

A kérdező Fiala nem ért egyet: így nincs egyéni mérlegelés az ápoltak/gyógykezeltek ügyében.

Harrach lezárja az első szakaszt: beszél a felelősségről, ami mindnyájunkat terhel egymással szemben (hisz senki sem tökéletes, így bizonyos szempontból mind fogyatékosok vagyunk), és további sok sikert kíván a tárgyalásokhoz. Nem tűnik cinikusnak, ez a szerencséje.

Vége az első menetnek.

Ez így szép és jó, a törvényhozás emberei elmondták, mennyire fontos nekik is a fogyatékosok ügye. De. Mindezt végigolvasva: jelentkezzen, aki szerint valóban érdemi eszmecsere zajlott, és az időkeretes megoldás a párbeszéd ügyét szolgálta...