A valóság megörökítése
Egyre több embernek jut eszébe a múlttá váló jelent, vagy tervezett közeljövőt saját, művészi szemszögéből megörökíteni, és ezeket a pillanatokat feledékeny elménken kívül szeretnénk fotópapíron vagy bitek sokaságán is megőrizni. Valószínűleg eme hozzááll
2008. november 10. hétfő 18:59 - Pásztor Balázs
FotóreneszánszElmondható a fotózásról - mint annyi minden másról manapság - hogy reneszánszát éli, ugyanis egyre több és több amatőr ragad egyre komolyabb gépeket, és közülük is egyre többen akarnak különböző fotóiskolák, tanfolyamok vagy szakkörök által profivá válni.
Maga a fotózás a 20. században vált a hatodik, meghatározó művészeti ággá és az újságírás elengedhetetlen részévé. Bár jelentőségét némileg kiszorította a film, de a pillanat megörökítése miatt ismét visszatért szinte vezető szerepébe. Mára egy család szinte elképzelhetetlen családi emlékalbum, iskolák tablóképek, újságok sajtófotók nélkül.
Eredet
A fényképészet elnevezése a görög φως phos ("fény"), és γραφις graphis ("rajz") szóból ered, együtt "fénnyel rajzolás" vagy "fényrajz" a jelentése. A
camera obscura által rajzolt kép rögzítésére kitalált kémiai eljárás. Ma már fogalom, teljesen más jelentéstartalommal. Kezdetben a fotó nem akart többnek látszani, mint precíz leképező eszköz (a világkiállításokon is a tudományos és technikai újítások között kapott helyet) Csupán a XIX.-XX. század fordulóján kezdték egyre szélesebb (és magasabb) körben művészetnek elismerni. (wikipedia)
Mint minden művészetnek, ennek is különböző ágai vannak, aminek következtében az egyik ágban való jó szereplés egyáltalán nem biztosítja a többiben való sikert (bár a technikai háttér majdnem ugyanaz). Létezik többek közt természet, akt, portré, utcai, sport és valóság fotózás, ugyanúgy, ahogy megkülönböztetjük a digitális és a hagyományos (analóg, legtöbbször tükörreflexes) fotóművészetet. Lehetséges színes, fekete-fehér (ami manapság divatos is, egy színes ponttal - szem, ajkak, vér - kiemelve a lényeget) infra és ultraibolya színtartományban is képeket készíteni. Valamint a legújabb "Effekt-hatások" belekeverésével igazán más, extrém fotókat is alkothatunk. Ezek szinte négy dimenziót, vagyis négy alapvető változatot adnak egy-egy kép elkészítéséhez. A fotózás fontos lépcsőköve a vizuális nyelvnek és kultúrának.
Feltörekvő fiatalság Nem meglepő hogy a fiatalság érdeklődést mutat a fényképészet - és úgy az egész digitális önkifejezés - iránt, hisz ők a digitális korszakban nőttek fel, valamint ha nem tennék, egyszerűen kihalna a szakma. A meglepő inkább a jelentkezők számában és a művek minőségében rejlik, amikről magunk is megbizonyosodhatunk.
2008. november 6-án a Magyra Fotóművészek Szövetsége hetedszer rendezi meg az országszerte hatvan rendezvényt magába foglaló fotófesztivált, amely Dialógus névre hallgat. Ennek fő központja a Vam Design Centerben lesz, ahol sosem látott archív képek mellett a fiatal művészek fotóit felvonultató kortárs művészeké lesz a főszerep. De megtekinthetjük a visegrádi négyek egymás mellett álló válogatásait, és az 50-es évektől napjainkig képeket felvonultató válogatásokat, és az ebben megjelenő társadalmi változásokat. A rendezvénysorozatot az Európai Fotóhónapok Szövetsége támogatta.
De nem csak a fotózásban jeleskednek ennyire. A Reklámzabálók Éjszakája okán meghirdetett, fiataloknak szóló pályázatra a vártnál kétszer több pályázat érkezett, és az ARC kiállításra sem érkezett még ennyi, fiatalok által (digitálisan) készített plakát. De a 13. Faludi Amatőr Filmpályázatra érkező alkotások száma is megduplázódott (ezzel 116-ra nőtt) a tavalyihoz képest.
Követendő példa
Nem csak nemzetközi vagy országos szintű kezdeményezéseken mutatják meg magukat az érdeklődők. Nem egy önkormányzati, városi, vagy spontán interneten szerveződő kör alakult az országban, amikből kifejezetten tehetséges illetők kerülnek ki. Tehetséges amatőröket találhatunk az országban is egyre nagyobb népszerűségnek örvendő deviantart.com webszájton is.
Jó példa erre a XIII. kerületben található Csokonai Művelődési Ház alig egy éve összejövő fotóklubja. A tizenöt tagot és egy „mestert” számláló gyülekezetnek November 5-én volt az első kiállításmegnyitója, ahol kellemes gitárjáték mellett Mészáros Károlynak (színművész és rendező) a szónoklatát hallgathatták a résztvevők. Itt mutatkozott be a kört alig egy hónapja látogató ifjú tehetség, az alig tizennyolc éves Szabó Réka is, akinek képeit látva a „mester” azonnal úgy döntött, hogy az ő tíz műve is a tárlatot fogja gazdagítani. Hozzáállása és helyzete jól reprezentálja azon emberek átlagos csoportját, akik komolyan vett hobbijuknak a képmegörökítést választották
Röpinterjú Szabó Rékával:
Hirextra: Mióta foglalkozol fotózással és miért vágtál bele?
Szabó Réka: Kábé két éve. Nem tudom, olyan ez mint a szerelem. Egyszer csak ott van. Volt egy kicsi kis kompakt gépem, és egyre többet fotózgattam vele. No meg utána megismertem valakit, akibe beleszerettem, és hát szintén zenész.
HE: Ez egy fajta önmegvalósítás a számodra? Ha igen, hogyan, miképp éred el ezt?
SZR: Igen, persze. De a hogy, az egy olyan kérdés, amit nehezen lehet megválaszolni. Mindenkinek más a látásmódja, mindenki teljesen egyedi, tehát a munkája is az lesz. A mesterkélt, erőltetett dolgok sosem lesznek olyan rendkívüliek, sikeresek, mint az eredetiek.
HE: Miket szeretsz fotózni, mitől kapsz ihletet?
SZR: Embereket szeretek leginkább fotózni, és leginkább a nők ihletnek meg. Ennek az a hátulütője, hogy nem sok lány hajlandó merészebb képekre.
HE: A képeid nem nevezhetőek épp átlagosnak, van egy bizonyos stílusuk. Képviselsz valamilyen fotóirányzatot, vagy be tudnád magad sorolni valamelyikbe?
SZR: Nem igazán. Nem szeretem, ha így bekategorizálják az embereket.
HE: Hogy válhat valaki profi fotóssá? Mi kell hozzá?
SZR: Szem. Elsősorban, amit sem tanulni, sem ellesni, sem megvenni nem lehet. Ha valakinek nincs hozzá szeme, sosem fog olyan képeket csinálni, hogy hetekkel a kép megtekintése után is agyaljon rajta az ember. De nyilván kellenek hozzá eszközök és hozzáértés. Optikák, vakuk, satöbbi, satöbbi. Eléggé drága hobbi.
HE: Szerinted a fotózás mennyire számít művészetnek?
SZR: Szoktam rajta néha gondolkodni, hogy vajon az e vagy sem. Végül édesapám mindig meggyőz róla, hogy az, akárcsak a zene, amit apu csinál. Azt hiszem, épp az előbb mondtam. Nem elég az ecset, a gép és a hangszer, érzék kell hozzá, mert ha az nincs, akkor semmi sincs.
