Az európai állatkertekben élő vízilovak jelentős része magyarországi felmenőkkel büszkélkedhet. Egyebek mellett ez is kiderül a csehországi Ostrava állatkertjében vezetett európai állatkerti víziló törzskönyv júniusban megjelent legfrissebb kiadásából.

A törzskönyv adatai szerint Európában 76 állatkertben mutatnak be nílusi vízilovakat, összesen 202 egyedet. Bár az állatok közül néhánynak ismeretlen a származása, az egész európai állatállomány végső soron 31 alapító tenyészállatra vezethető vissza, amelyek még az afrikai vadonból kerültek Európába. Ezek közül négy állat, Arany, Bandi, Mombassa és Nairobi egykor a Fővárosi Állat- és Növénykert lakója volt. Az alapító tenyészállatok természetesen nem egyenlő mértékben járultak hozzá a jelenlegi európai vízilóállomány génjeinek összességéhez. Eltérések mutatkoznak az alapján, hogy az adott alapító a jelenleg élő egyedekhez képest hány generációval élt korábban, illetve, hogy mennyi leszármazottja van. A 31 alapító állat közül Nairobi és Mombassa génjei találhatóak meg a legnagyobb számban, de a sokkal régebben élt Bandi és Arany is jelentős mértékben járult hozzá a jelenlegi európai vízilóállomány génkészletének változatosságához. Ez arra is utal, hogy a budapesti származású állatok különösen szaporának, jó életteljesítményt mutató egyedeknek számítanak.

Az alapító tenyészállatokat természetesen eltérő időpontokban fogták be, így számottevő különbségek vannak a tekintetben is, hogy a törzsalapító ősöket hány generáció választja el jelenleg is élő leszármazottaiktól. Ebből a szempontból a legfiatalabb törzsalapítók Tina és Pippo, a Puntaverdei Állatkert víziló tenyészpárja: a két állatot az 1980-as évek elején, fiatalon fogták be Afrikában, és jelenleg is jó egészségnek örvendenek. A legrégebben befogott törzsalapítók pedig egy drezdai és egy budapesti tenyészpár egyedei voltak: Wakene és Wally a becslések szerint 1911-ben került a Drezdai Állatkertbe, Bandiról és Aranyról viszont biztosan tudjuk, hogy a fiatal, vadon befogott állatokat 1912 márciusában vásárolta a Fővárosi Állat- és Növénykert, méghozzá a nevezetes Hagenbeck firmától, egyenként 8000 aranykoronáért. Természetesen ennél korábban is hoztak Európába vízilovakat, ám ezeknek az állatoknak vagy nem született utódjuk, vagy – ha született is – ma már egyetlen leszármazottjuk sem él.

Tulajdonképpen az is csodával határosnak mondható, hogy a második világháború előtt élt állatkerti vízilovaknak ma is élő leszármazottai vannak, hiszen a nagy világégés idején az európai állatkertek vízilovainak jelentős része elpusztult. Így a müncheni zoo egykori Rosa nevű vízilován, és a már említett két drezdai és két budapesti állaton kívül nincs is tudomásunk olyan törzsalapító tenyészállatról, amelyet még a második világháború előtt fogtak be.

A két budapesti víziló vérvonalból, amelynek leszármazottai ma is élnek az európai állatkertekben, az „aranyborjak dinasztiája” a régebbi. Ezt az ágat két tenyészállat, Bandi és Arany alapozta meg. Érkezésükkor már volt egy idősebb víziló is Budapesten, az 1893-ban érkezett Jónás személyében, ám az Állatkert 1909-12-es átalakításával, és a vízilovak szállását is magába foglaló Elefántház felépítésével összefüggésben az intézmény igazgatósága fontosnak tartotta két fiatal, szaporításra is alkalmas állat beszerzését. Az akkor három esztendős állatokat érkezésükkor nevezték el Bandinak, illetve Arának (t.i. Bandi „arája”), Ara nevét azonban a két világháború között Arany-ra változtatták, tekintettel arra, hogy a rendszeres szaporulat folytán valóban aranyat ért. Azokban az időkben ugyanis a kis vízilovak voltak az állatcserék valutáris alapjai: az „aranyborjakat” más, nehezen beszerezhető állatokra, például csimpánzokra cserélték.

Arany és Bandi frigyéből összesen 11 borjú született, majd Bandi 1937-es pusztulása után Arany még további 3 borjat hozott a világra egy fiatalabb, már állatkertben született hímtől. Arany pusztulását végül a háború okozta: 1945-ben, Budapest ostroma alatt hullott el. A tizennégy borjú igen komoly utódszámnak mondható, ráadásul a nőstény borjak közül többen felnövekedve maguk is számos utódot hoztak a világra (Kincsem I. Budapesten 11 borjat, Kincsem II. Rotterdamban 8 borjat). Így aztán nem meglepő, hogy még ma is sok olyan víziló akad Európában, amely az egykor Budapesten élt Arany és Bandi leszármazottja. A Koppenhágai Állatkert idei vízilóborja, Durban például a neves budapesti ősök ükunokája (a 21 éves koppenhágai anyaállat apai nagyapja ugyanis Arany egyik borja, Kincsem II. volt), de számos leszármazott akad a volt szovjet tagköztársaságok állatkertjeiben is. Ennek oka, hogy Kincsem I. egyik borja, a IV-es számot viselő Jónás felnövekedve a Rigai Állatkertbe került, ahol 15 további vízilóborjúnak lett a nemzőapja. Ezek az állatok a moszkvai Zoocentrumon keresztül az egykori Szovjetunió állatkertjeibe kerültek.

A 15 állat közül öt ma is él (Jerevánban, Nyikolajevben, Simkentben és Kazányban, illetve egyikük továbbra is a Rigai Állatkertben), sőt, további leszármazottaik is vannak. Arany és Bandi ükunokája az angliai Bewdley szafariparkjának két legidősebb vízilóhölgye is, sőt, ugyanitt három fiatal állat, Augustus, George és Pinky már a következő generációt, a szépunokák nemzedékét képviseli. És ezzel még nincs vége a sornak, hiszen egy másik, Betty nevű szépunoka a Maltoni Állatkertben 2003-ban egészséges borjúnak adott életet. Így Aranynak és Bandinak most már hatodízigleni leszármazottja is van!

A másik budapesti eredetű víziló dinasztiát az a két tenyészállat alapozta meg, amelyeket a második világháborút követően szerzett be az Állatkert. Mombassa, a nőstény, és Nairobi, a hím 1958. július 7-én került Afrikából a magyar fővárosba. A két állat frigyéből tizenhárom borjú született, ám Nairobinak öt további utódja volt a háborút túlélt idős Kincsemtől, ami pedig a Mombának becézett nőstényt illeti, Nairobi 1979-es pusztulása után még további három borjat ellett, amelyeknek az 1985-ben érkezett, Süsü nevű hím volt az apjuk. Nairobi és Mombassa tehát számos utódot hagyott hátra, amelyek – más állatkertekbe kerülve – maguk is rendkívül szaporának bizonyultak. Így nem csoda, hogy ez a két állat meghatározónak számít az európai vízilovak szövevényes családfájában.