Soha nem nyugszol meg, ha csak egy lábon állsz. Éppen Trendik vagyunk, igaz?

Igen, de hadd nyugtassak meg mindenkit, hogy ez csak egy szóvicc. Ettől a szótól én is bubópestist kapok. De azt nem tudtam kihagyni, hogy asszociáljon a Tátrai Bandre.

Nagyon vágytam egy olyan muzsikálásra, ami egy igazi kamarazenélés. Tavaly már kísérleteztem hasonlóval, de most úgy gondolom, hogy eljutottunk oda, hogy nagyon szépen muzsikálunk.

Aki teheti, az kagylózzon bele, mert nagyon jó. Én az mondom, hogy popzene, de a közönség ezt általában valamilyen jazznek tekinti. Igazából minden együtt.

Hogy jött ez az ötlet és mennyiben különbözik az eddigi, illetve már meglévő zenekaroktól?

Nincs dobos, tehát nincs csörömpölés. Nincs csatazaj, ami egyébként egy csodálatosan jó dolog, de ide nem illik. Ez a kamaramuzsikálás egy fantasztikus lehetőség. Akár még kocsmazenének is lehet nevezni. Elmegy az ember egy pubba, ahol mindenki körbepakolja magát borosüvegekkel és kap egy ilyet, akkor az egy nagyon kellemes hangulatot biztosít. Nincs ledurrantva a fejük, hanem egy jó kis popzenét hallanak.

Azt már az elején megbeszéltük a fiúkkal, hogy jazzt nem játszunk. Én nagyon nagyon szeretem a jazzt, de a helyzet az, hogy a rántott húst mégjobban. A közönség attól a szótól, hogy jazz, általában el szokott menekülni.

Azért ezt magatoknak is csináljátok.

Ebben a csapatban fantasztikus zenészek vannak. Pintér Tibi egy fantasztikus gitáros. Ha erre a dologra az mondjuk, hogy jazz-zenekar, akkor én attól lettem jazz-zenész, hogy a Tibi gitározik mellettem. Körbejátszik olyan dolgokkal, amelyeknek köszönhetően én jazz-zenésznek látszom. A Glaser Peti, aki nagyon sokat segített a megfelelő embereket kiválasztani, bőgőzik, és Cibelli Józsi percussionözik.

Körülbelül nyolc bulit lejátszottunk már, és az utolsó 3 bulin már mindenki teli szájjal vigyorgott. Nagyon jó kedvünk volt, ami egyébként pillanatok alatt át is ragadt a Tisztelt Közönségre.

Azt szoktad mondani, hogy ha az első két bulit túléljük paradicsom nélkül...

Az első buli alkalmával elmentünk egy helyre játszani, ahol egy metálfelszereléssel hangosítottak minket. Volt ott még egy világító csapat, aki meg akarta magát valósítani, ezért a színpadon minden lámpát lekapcsoltak, és hátulról a vallató lámpákat nyomták a közönség arcába. Na már most, mi ennek köszönhetően korom sötétben ültünk a színpadon, a közönség tagjai pedig maguk elé tették a kezüket és az ujjaik között próbáltak meg leskelődni.

Ha ott van paradicsom, akkor ott jogosan megadhattuk volna magunkat.

Több lábon állsz, erről már beszéltünk. Mennyire tudod összeegyeztetni a zenekarokat?

Az izgalom annyi, hogy jó gitárt kell otthon fölvennem. Volt már olyan, hogy a földszintről sétáltam vissza. Elvittem egy másik gitárt, aztán eszembe jutott, hogy te jó ég, ha ezzel megyünk le Sátoraljaújhelyre, akkor ott már nehéz lesz kompenzálni a helyzetet.

Nagyon szeretem. Olyan jó dolog az, hogy egyik nap lecsavarok Totyával egy fergeteges latin darálást, és utána meg fölmegyünk az Atommal és lejátszunk egy Little Winget. Arról már nem is beszélve, hogy a mostani új csapat pedig abszolút a szívem csücske.

A szájgitár pedig azóta is maradt az Atomban.

A szájgitár egy elég nehéz kérdés, mert már nem gyártják. Egy világszínvonalú kereskedő oldalon is csak hetente egyszer jelenik meg maximum egy darab, amire nagyon keményen licitálnak.

Szerencsém van, mert van egy barátom, Morsz Csabi, aki csinált nekem egy szájgitárt, úgyhogy kikerültem ebből a problémakörből.

Mi lett azzal a zenekarral, ami már nincs meg?

Egy ilyen zenekarosdit olyan komolyan kell felfogni, mint a házasságot, 110 százalékig. Van, amikor minden klappol és évtizedekig működik a dolog, és van, amikor valamitől fölborul. Ez nem mindig zenei gond, általában valamiféle személyes probléma. És ha a magánéletben megromlik a viszony, akkor a zene abban a pillanatban megszűnik.