Tanulmányi nap – az Országgyűlés (mint alkotmányos intézmény és mint épület) működése. Ez sajnos kimaradt a szerző életéből (más kérdés, hogy a bonni Bundestagban volt szerencséje megfordulni, Gerhard Schröder 1998-as megválasztása idején – köszönet érte Altena város lelkes szülőinek). Most viszont úgy tűnik, többeknek is megadatik a lehetőség, szervezett formában is. Legalábbis hétfőn több osztályt is vendégül látott a Parlament – kis háznézés, kis magyarázatok, csepp plenáris ülés a fiataloknak.

Az esemény amúgy nehézkesen indul: a kezdés hivatalos időpontjában még turistacsoportok tanulmányozzák a felsőházi termet (hasonlít az ülésteremhez, talán kicsit fennköltebb eleganciájú). Az ajtóban egy civil ruhás, kitűzős rendőrtől kérnék bebocsátást – nem akarózik neki nagyon a beengedés. Változnak az idők: korában nem kellett könyörögni, hogy az embert beengedjék egy tanórára – nem is értjük az oktatás színvonalával kapcsolatos borúlátó megjegyzéseket.

Más felől próbálkozunk, kicsit nagyobb sikerrel. Várakozó álláspontra helyezkedve kibekkeljük az első csoportot, és az őket pesztrálgató ifjútól kérünk engedélyt a csatlakozáshoz. Ő engedi az akciót (amúgy sajtónyilvános az esemény, tesszük hozzá nagyon halkan). Az ifjú magyarázgat, míg a diákok pakolnak: a szivartartókat mutogatja nekik – hja, akkoriban még kevésbé foglalkoztak a passzív dohányosok jogaival.

Kis mosollyal konstatálja, mennyire megilletődötten lépnek be a terembe a gimnazisták: elhalkulnak, kicsit kihúzzák magukat. Úgy tűnik, a kései Mikszáthtal nem foglalkoztak eleget: lásd a Pénzügyminiszter reggelijét, vagy a legendás „az egyik oszlop éppen aludt” mondatot. Az Új Zrínyiászról már nem is beszélve. Sebaj, talán bepótolják egyszer – érdemes lenne.

Az illetékesek láthatóan készültek a vendégekre: minden ülőhelynél decens ajándékcsomag fogadja az érkezőket: egy tájékoztató füzetke, egy parlamentes notesz, és egy passzentos golyóstoll. Egyrészről nem eget verően bőkezű, másrészt viszont válság idején közpénzből ennyi is elegendőnek tűnik.

Egy belsős hölgy a vécé felkeresését javasolja, mert délig már nemigen lesz rá lehetőség (negyed tizenegy van), néhányan megfogadják tanácsát, a többiek nekiállnak felfedezni a termet. Ellepik az elnöki emelvényt, felülről tekintenek le mindenkire. Idealizmusuk és jólneveltségük sajnos kizárja, hogy valaha a másik teremben is előadjanak ilyesmit: egyikük a szónoki helyen mélyen a közönség szemébe nézve azt kérdi: Egyetértenek? A többiek kedvesen adják át egymásnak a székeket – amíg ilyen a hozzáállásuk, esélyük sincs nagypolitikai szereplővé válni. Sajnos és szerencsére.



A játék kellően önfeledt, néhány lányka meglepően komoly masinával fotóz az utókornak, pár padsorral arrébb már a képeket elemzik, miközben az egyik pedagógus éppen szamárfület mutat két lánykának - elvannak. Lassan a többi csoport is befut, kezdenek kirajzolódni a hagyományos embertípusok: a mókamikik szerencsére hamar megvannak, hozzájuk képest már lehet tájékozódni. Néhány pedagógus is próbálgatja magát: Ernő bától valaki egymilliárdos mosolyt kér (a pénznemet nem nevezi meg, pedig az eredmény még Izlandon sem érne meg ennyit), ő pedig kissé türelmetlenül klimpírozik a pulpituson. Számítástechnikát vagy zongorát taníthat, tízujjasan nagyon profi.

Elvileg 38 perce tart a rendezvény, de hivatalos oldalról még sehol senki. Kezdenénk aggódni, mikor bekapcsol a hangosítás – valami mégiscsak lesz, nyugtázzuk.