A fogyasztóvédelem fontos szempont. Annyira, hogy még az Országgyűlésnek is van külön ezzel a területtel foglalkozó eseti bizottsága, akik a múlt héten hallgatták meg a biztosító szakma képviselőit, mivel szezonja van, logikusan a kgfb-vel kapcsolatos ügyekben – különös tekintettel persze a MÁV biztosító egyesület dicstelen történetére.

A bizottság nem tűnik különösebben sokat munkálkodó intézménynek: nincsenek sokan, lassan is áll össze a határozatképességhez szükséges létszám – emiatt Alexa György, a bizottság szocialista elnöke is a megjelentek elnézését és türelmét kéri (emleget továbbá koccanásos balesetet is, és kajánul ajánlgatja is a kollégának az azonnali szakavatott kárfelmérést). Vendég jellegű összegyűlt emberek pedig akadnak szép számmal. Főként a biztosítók képviselői, de itt van a PSZÁF egyik munkatársa, és a Gazdasági Versenyhivatal emberei is. Ismert embernek pedig Trunkó Barnabás, akiről régen tudni lehet, hogy mikor nem humorista, akkor a biztosítási jog szakembere – de ezt még mindig emészteni kell, ha meglátja az ember. A hírnév átka, bizonyára.

Lassan azért befutnak a bizottság tagjai (az általában felettébb elegáns Koszorús László fideszes alelnök szokatlanul lezser, farmeres szerelésben), és kedvesen üdvözlik egymást. Kezdünk szakmai megközelítésre számítani, ugyanis Alexa és Koszorús kifejezetten kedvesen beszélget egymással – az ilyen helyeken szoktak mintegy véletlenül értelmes dolgok is történni.

És valóban: mire a látszat dacára határozatképessé válnak (meghatalmazások, illetve az egész héten zajló költségvetési vita – szabadkozik Alexa), egész sokan vagyunk, kellemes légkörben. Az asztal végén a PSZÁF-ot képviselő dr. Schiffer Péter főigazgató-helyettes (a piaci folyamatok felügyeletétől, akármit is takarjon ez a szervezeti egység-név) és Trunkó, a képviselők mögött a biztosítósok – legalább tízen.

A PSZÁF nagy figyelmet szentel a területnek – tudjuk meg, hamarost belecsapva a lecsóba. Két fontos területre koncentrálnak: középpontban a károsultnak kellene lennie (az adminisztráció ennek mintha nem minden esetben kedvezne, hisz az illető pont a kárt rendezőnek nem ügyfele – nem feltétlenül érdekelt a biztosító abban, hogy körbeugrálja azt, akinek fizetnie kell. Azt, aki fizet neki, már inkább szokta). A másik az egyesületek kérdése – volt egyszer egy MÁV biztosító, ugyebár. A téma többször visszatér, bár általános álláspont szerint nem az egyesületi forma bukott a kalandos sorsú biztosítóval – bár a forma szerepet játszott a dicstelen történetben. Amennyire azt meg lehet állapítani, a szakma képviselői nem is forszíroznák az egyesületek kizárását a piacról (mint ahogy azt a törvényhozói akarat támogatná mostanság).

Trunkó Barnabás úgy általában a terület fontosságáról beszél: a hazai piacon megkötött mintegy tizenhárom millió biztosításból négymillió autóval kapcsolatos – komoly üzletág ez tehát, nagy versennyel. Jelenleg is tizenöt szolgáltató van a piacon, közülük lehet választani. Szerinte a terület viszonylag jól működik: egyrészt a jogszabályi környezet, másrészt a szféra saját szokásjoga alapján garanciákkal körülbástyázott ágazatról van szó. Még akkor is, ha akadnak panaszok – szerinte húszmillió ügyfélkapcsolati eseményre (szép is a biztosítási szaknyelv) nagyjából hatszáz jogos panasz jut – ami arányaiban Alexa szerint így is több, mint például a mobilszolgáltatók esetében, és Trunkó is igyekezne még lejjebb faragni (mert egy darab, alaptalannak minősülő panasz is az ügymenet tökéletlenségét jelezné a szakmai – szimpatikus – felfogás szerint). De az érthető, hogy vannak panaszok: kétszereplős történetekről van szó, valakinek biztosan sérülnek az érdekei. De tény, az sem jó, hogy a befutó panaszok kétharmada nem megalapozott – ez is diszfunkcióra vall, például a szerződések nyelvezetében.

Koszorús László segít egy-két félreértést tisztázni, konkrétan az alkuszi munkával kapcsolatban – kiderül, kifejezetten szigorú követelményekhez kötik a munka végzését, a közhiedelemmel ellentétben.

Másik vitatott kérdés is felmerül (megoldás nem születik, jelentjük tisztelettel): a kampányidőszak. Kell-e, jó-e az egy hónap? A biztosítók szerint nem, minimum el kellene nyújtani, legalább két hónapra az átállás időszakát. A GVH szerint nem, mert ez a megoldás szavatolja a versenyt a fogyasztók kegyeiért – amiben még igazuk is van. Részben. A biztosítósok szerint enélkül is van verseny, ahogyan más területeken is: más biztosításokat is egész évben lehet kötni, és ezeken a területeken is igyekeznek egymásnál jobb ajánlatokat adni. A helyzet nem fog változni megérzésünk szerint: a GVH kolleganője meglehetősen elszántnak tűnik. Igaz, vannak biztosítók is, akik szerint a kampány jól bevált, jól szervezett, megszokott valami lett – és persze a széthúzása előnybe hozná a tehetősebb cégeket a reklámpiacon (bár ez talán így nem hangzik el) – tehát maradhat is.

A rendszer könnyítése viszont elképzelhető: többek szerint direkt kárrendezésre lenne szükség – azaz annál a biztosítónál kellene ügyintézni, ahol a szerződésünket kötöttük – ő pedig lejátszaná a saját történetét a konkurenciával. A bónuszrendszerhez is érdemes lenne hozzányúlni – egyre átláthatatlanabb a szisztéma, mindenkinek használna a rendbetétele.

A kárhoztatott egyesületek részéről a KÖBE embere is megszólal: nem csak magát képviseli, mikor felhívja arra a figyelmet, hogy a vasúttársaság nevét lenyúlóknál konkrét bűncselekmények okozták a bedőlést – a többi társaság köszöni szépen, remekül megvan.

Megegyezés semmiben sem születik, de szívet melengetően kulturált a diskurzus – ez is valami manapság. Ezzel fejeződik be ez a szakasz.

Ja, és tessenek böngészni a biztosítási ajánlatokat – hátha idén megint van jobb.