Kanada, az Kanada

Nem véletlen, hogy a juharlevelek országának működése és társadalmi felfogása messzemenőkig távol áll hazánkétól. Kezdjük azzal, hogy a teljes küldöttség óramű pontossággal 9-kor lép be a kesztyűgyár ajtaján, méghozzá jókedvűen. Nem komolyan, nem morcosan, nem szitkozódva vagy sietve, hanem felszabadultam és - bár kicsit erős kifejezés, de - boldogan.

A főkormányzót fogadó, helyi, főleg roma kisgyerekekből álló táncosok, és fiatalokból álló zenészek igazi cigányzenével fogadják a kanadai küldöttséget: amazok nagy megdöbbenéssel, őszinte mosolyokkal fogadják a kedves gesztust - de itt még nem ér véget a reakció, ilyet a magyar politikusok is tudnak néha. Hanem tapssal, doboló lábakkal aktívan részt vettek az előadásban - az egyik tag még táncra is perdült -, igazi lelkes közönség módjára.

Michaëlle Jean a kétszámos produkció után - a tolmács minimális segítségével - elbeszélget a gyerekekkel, miközben arcáról pillanatra sem hervad le a széles mosoly. Átadja ajándékát a közösségi ház igazgatójának - némi kanadai muzsikát tartalmazó cd-k - valamint bemutatja Jordan Crouchert, ki kanadai színekben képviseli a zeneszakmát, és aki nem rest egy fél szám erejéig énektudását is megcsillogtatni, a gyerekek nagy örömére. Hiába kezdődnének idő szerint már a beszédek, a gyermekek öröme és véleménye fontosabb

Beszéd

Ezt követően Demszky Gábor főpolgármester is képbe került - aki eddig csak kissé megszeppenve állt a tömegben -, és elkezdte nyitóbeszédét. Bár a kezdeti bábeli zűrzavarban szerencsétlen tolmácsnak az első mondatot magyarul, a másodikat angolul, míg a harmadikat franciául kellett mondania, de hamar beállt a menetrend és a beszélgetés is olajozottan zajlott. Demszky a Magdolna negyed rendbetételét, és a Mátyás tér felújítását hozza fel a magyarországi - tegyük hozzá egyedülálló, de dicséretes - példaként, ahol a felújítás a lakók megkérdezésével zajlott, és ez a helyi tizenkétezer ember életkörülményeinek jelentős javulását hozta. Majd ünnepélyesen átadta a város kulcsát Jeannek, miközben kedvesen a „gyermekek varázslója”-nak nevezte a magas rangú hölgyet.

A főkormányzó utalt a Demzskyvel való, tavaly prágai találkozására, és kapcsolatukat barátságnak nevezte. Kifejtette, hogy bár a két ország meglehetősen különbözik egymástól, náluk is hasonló problémák állnak fenn, mint kis hazánkban. Hangsúlyozta, hogy a lakosság bevonása a tervezett átalakításokba roppant fontossággal bír: „így kell eljárni, ez a kulcs, ez a varázs.” Elmondta még, hogy hazájából megannyi civil képviselőt hozott magával, átadni az eddigi beszélgetéseken szerzett tapasztalatokat, majd megejtette bejegyzését a vendégkönyvbe, valamint jelképes ajándékot; egy zöld kesztyűt is átvett a kesztyűgyár igazgatójától.

Kerek az asztal

Az asztal nélkül, szinkrontolmácsok segítségével, angol, magyar és francia nyelven lezajlott kerekasztal-beszélgetés fő témája a „Veszélyeztetett fiatalok” voltak. Jean az üdvözlés után kifejtette, hogy nagyon örül minden ilyen beszélgetésnek, mert „a kulcs a párbeszédben és az emberek közös szerveződésében van”. Elsődlegesnek tartotta az emberi tényezőt és az emberi értékeket.

Magyar félről ismertették az aranyelme által szervezett 5H projectet, amely három budapesti intézményben igyekszik a halmozottan hátrányos helyzetű, azonban képességeiket tekintve kirívó diákok integrálásában segédkezni. Ennek érdekében óvodákkal is összekapcsolt szűrő és támogatórendszert fejlesztettek ki, azonban az óvodák és a szülők ellenállásában könnyen megakadhat a folyamat.

Felszólalók

Szó volt a vándormozi programjáról is, akik immár több éve, rendszerint kéthavonta kerekednek fel és látogatnak el olyan falvakba, ahol dúl a szegénység és a viszály (ez utóbbi általában etnikai alapon). A közös programok, beszélgetések és a filmvetítés olyan közösséget építenek ki a falvakban, amik megakadályozzák a falvakat a társadalomból való kiszakadásból. A menedék alapítvány pedig az országba érkező emigránsokat igyekszik felkarolni, beilleszkedésüket segíteni, és a fiatalság figyelmét felhívni arra, hogy a bevándorlók kultúrája mennyi mindet adhat az országnak - hisz ők a legfontosabb korcsoport a befogadásban.

Kanadai oldalról szó esett egy évi 1200 embert felkaroló, főleg hajléktalanokkal foglalkozó szervezetről, melynek vezetője valaha szintén hajléktalan volt, így pontosan tudja, hogy hol és miként kell segíteni sorstársain. Véleménye szerint csak esélyt kell adni nekik, hogy visszataláljanak a társadalomba, és akkor az érintettek nagytöbbsége élni is fog vele.

De téma volt még a magukra maradt öregekkel való bánásmód és az ottani őslakosok siralmas helyzete is. Utóbbi ügyben az első, jogi úton is ezzel foglalkozó szervezet ügyvivője elmondta, hogy az indiánok sokkal hajlamosabbak negatív szocializációs példák átvételére (alkoholizmus, családon belüli erőszak), ami abból adódik, hogy nem képesek átlépni a múlton. Javaslata szerint úgy kéne beletörődniük a jelenbe, hogy hagyományaikat és értékeiket megőrzik.

Szabad a szó

A konkrét beszélgetésben felmerült gondolatok szerint az iskoláknak nem szabadna kidobniuk a tanulmányi vagy magatartási problémákkal küzdő diákokat, fiatalnak lenni önmagában veszélyes, valamint egy kanadai vélemény szerint nem ártana a fiatalság ügyében jobban kihasználni a médiát.

Egy magyar diák véleménye szerint viszont magukkal a diákokkal is baj van: többről álmodoznak, mint amire lehetőségük lenne, és ezekért sem tesznek szinte semmit. Felmerül a cigánykérdés is: egyik vélemény szerint a kétoldali rasszizmus a fő probléma, míg a másik vélemény azt hangsúlyozza, hogy a romák nem kapnak elég lehetőséget az oktatásban, ami pedig az integrációs problémák fő megoldása lehetne (példaként említ két romát, akik kijutottak a Harvardra, de nincs pénzük tandíjra). Ezt a kérdést Demszky is próbálja - kissé kiszépítve - boncolgatni, miután felhozta országunk sanyarú sorsát, és hogy csak ’90-ben lehettünk szabadok, függetlenek.

„Legnagyobb magány a közömbösség” - fogalmazta meg Jean búcsúzásképp két lényeges gondolata egyikeként, amelyet ha a társadalom tagjai figyelembe vennének, akkor talán tényleg gyökeres változásokról beszélhetnénk. A másik mondat pedig szellemében is megfelelő lezárásnak bizonyult: „A fiatalok nem csak a jövőt képviselik, hanem a jelent is.”