A megbékélés után sem ismerik egymást

1958. november 26-án de Gaulle tábornok és Konrad Adenauer német kancellár először találkoztak német földön, a Németország középnyugati részén lévő Bad Kreuznach településen. Ezzel a történelmi gesztussal de Gaulle még azelőtt, hogy hivatalosan francia államfő lett volna, jelképesen ki akarta fejezni azt, hogy milyen fontosnak tartja az erős és stratégiai kapcsolatot a két volt ellenség között, amely háromnegyed évszázad alatt három háborút vívott egymással.

Azóta a két ország politikai elitjei nem szűntek meg hangsúlyozni ennek a francia-német "barátságnak" a fontosságát és ösztönözni fejlesztését a számtalan csere- és testvérvárosi program révén - az utóbbiak száma jelenleg 2200. A két országban végzett közvélemény-kutatások rendre megerősítik, hogy a németek szemében Franciaország a legszimpatikusabb ország, amiként a franciák is lelkesednek Németországért.

Mindazonáltal - jegyzi meg Frank Baasner, a délnyugat-németországi Ludwigsburgban működő Francia-Német Intézet igazgatója - "a két társadalom igen erős konvergenciája a mindennapi élet gyakorlati dolgaiban nem jelenti azt, hogy igazi barátság is létrejött".

Igaz, "az emberek egymás mellett élnek, találkoznak, a két ország mindennapi élete és társadalmi gyakorlata eléggé hasonló, gazdaságuk meglehetősen összefonódott", de - mondja a mindkét nyelvet egyformán jól beszélő egyetemi tanár - "a népek közötti barátság gondolata már kiindulópontjában téveszme, amiként a két ellenséges nép gondolata is politikai demagógiát jelent".

"Németország és Franciaország nem térhet ki az együttműködés elől, ami valóság, objektív szükséglet, de ezt nem lehet összekeverni az esetleges egyéni rokonszenvvel" - teszi hozzá.
Angelica Schwall-Dürren német szociáldemokrata képviselő szerint, aki tökéletesen beszél franciául és szereti a franciákat, "sok minden megváltozott 50 év alatt, ez azonban még nem jelenti azt, hogy nagyon jól ismerjük egymást: megmaradnak olyan kulturális különbségek, amelyek megdöbbentik mindkét felet".

Sötét a helyzet például a másik nyelve iránti érdeklődés tekintetében. Németországban a középiskolásoknak alig 20 százaléka tanulja a francia nyelvet, amelynek kemény versenyt kell vívnia - a latinnal.

Franciaországban, ahol a 60-as években a középiskolák diákjainak negyede tanult németül, a 90-es évek kezdetétől ez a szám a jelenlegi 15 százalékra esett vissza (míg spanyolul 40 százalék tanul).

"A gyerekek nem ismerik jól Németországot, de érdekli őket, különösen Berlin" - magyarázza Therese Oudet, a német nyelv oktatásának fejlesztését szorgalmazó francia társaság képviselője. Persze ha találkoznak, magyarázza, a franciák és a németek többsége találhat közös nyelvet. Az angolt.

Amikor októberben Carla Bruni, az olasz származású francia Premiere Dame, Nicolas Sarkzoy elnök felesége fellépett egy német tévéshowban, maga is így tett. Mindazonáltal L,Amoureuse (A szerelmes nő) című dalát franciául énekelte el a német nézőknek - jegyezte meg mintegy vigasztalásként az AFP.