A magyarság képtelen feldolgozni az aránytalanul nagy veszteséget, míg szlovák részről az okoz félelmet, hogy egyszer még elveszíthetik az 1919-ben ölükbe pottyant magyarlakta területet, hacsak nem sikerül azt megtisztítani magyar lakosságától - vélekedik Jeszenszky Géza történész, korábbi külügyminiszter.

Vajon ki volt szerencsés Trianonnal?

Szlovák oldalról nem szoktak belegondolni: csak a kivételes szerencsének köszönhetik, hogy 1919-ben a párizsi békekonferencia jóval nagyobb területet ítélt meg Csehszlovákiának, mint ami etnikai alapon megillette volna. Ezt támasztja alá magyar-szlovák határ kialakulásának a története. Ama Dél-Szlovákiának nevezett terület nem "ősi szlovák föld", a Csallóközben, Mátyusföldön, a palóc vidékeken, a Losonctól Tőketerebesig húzott vonaltól délre a Honfoglalás óta magyarok élnek - írja tanulmányában Jeszenszky Géza (A szlovák-magyar viták háttere).

A világháborúban az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregében a csehek és a szlovákok is az antant ellen harcoltak, az utóbbiak sok elismerést kiváltó bátorsággal. A bécsi parlament 1915-ben Párizsba emigráló képviselőjének, Masaryknak 1918 nyarára sikerült elfogadtatnia a Monarchia felosztásának a gondolatát, és a létrehozandó Csehszlovákia szövetségesként történő elismerését. Az 1918. november 3-án a győztes antant és Ausztria-Magyarország között megkötött fegyverszünetben már szerepelt a független Csehszlovákia és Jugoszlávia elismerése.

Csehszlovák étvágy: Börzsöny, Mátra, Bükk, plusz Miskolc

A háború alatt Masaryk és első számú munkatársa, Benes amellett érvelt, hogy egy Magyarország nyugati részéből kihasított széles, minimum Győrig terjedő folyosó, "korridor" kösse össze a létrehozandó két új országot. Ezen felül igényelték a Dunától északra elterülő területet egészen Vácig, onnan pedig a Börzsöny, Mátra és Bükk hegységet is Miskolccal együtt.

1918. október 30-án Turócszentmártonban a Szlovák Nemzeti Tanács komoly viták után úgy döntött, hogy a szlovákok elválnak a magyaroktól, és a csehek államához csatlakoznak. Döntő érv volt, hogy ezzel a győztes oldalhoz kerülnek, miközben Magyarországot megbüntetik. Az 1910-ben megválasztott budapesti Országgyűlés szlovák tagja, Milan Hodža (később csehszlovák miniszterelnök) 1918. december 6-án megállapodott a magyar kormány nevében eljáró Bartha Albert hadügyminiszterrel, hogy a két nép közti etnikai határtól, tehát a Pozsony-Bazin-Érsekújvár-Losonc-Kassa-Tőketerebes vonaltól északra átadják a közigazgatást a szlovákoknak.

Lehetett volna igazságos Trianon is

Prága, kivált külügyminisztere, a Párizsban tartózkodó Benes azonban elutasította az ésszerű megegyezést. Ha ez a megállapodás maradt volna a két állam közötti határ alapja, az hosszú távra szólóan megalapozta volta az egymástól elváló magyarok és szlovákok jó viszonyát, s ma nem lenne köztünk vita a múltról, vagy a kisebbségi jogokról, mert sem a bécsi döntésre, sem a Benes-dekrétumokra nem került volna sor, hiszen nem lett volna Szlovákiában számottevő magyar kisebbség - írja a történész.