Oroszország és Venezuela kapcsolata az utóbbi években erőteljes fejlődésnek indult. Az újra szuperhatalmi szerepet betölteni igyekvő Moszkva és az egyre amerikai-ellenesebb Hugó Chávez vezette dél-amerikai ország óriási üzleteket kötött. Négy év alatt hatmilliárd dollárra kötöttek szerződést. Csak fegyverszállítás terén. Sőt, gyengéddé váló barátságuk jeleként közös hadgyakorlatot is tartottak.

Dimitrij Medvegyev éppen ezért izgalmas pillanatban érkezett Venezuelába. Az orosz elnök eddigi legnagyobb külföldi körútjának venezuelai állomása egyrészt éppen egybeesik az országban tartott választásokkal. Másrészt az említett hadgyakorlatot is megtekinti, melynek keretében a venezuelai felségvizeken orosz hajóraj fog közös hadműveleteket imitálni a dél-amerikai ország flottájával.

Puszi pajtások

A barátság tehát töretlennek látszik. Ennek természetesen több oka is van. Az egyik az Egyesült Államok vezető szerepét megkérdőjelező - vagy legalábbis e szerepet megváltoztatni kívánó - törekvés. A másik az ideológia közösség. Egy olyan újkommunista vezető, mint Chávez könnyen megtalálja a közös hangot a kommunizmusból kinövő Putyinnal vagy Medvegyevvel. (Még akkor is, ha ma már nem nevezné senki kommunistának egyik említett orosz vezetőt sem.)

A látványos barátkozás további oka a gazdasági szükségszerűség. Oroszország fegyvereket gyárt, Venezuelának meg szüksége van rá. Olajbevételeiből pedig gond nélkül fedezni tudja… azaz tudta eddig. És rögtön itt jön a bökkenő: az olaj árának drasztikus csökkenése. Míg júliusban a venezuelai olaj 126 dolláron állt, addig múlt péntekre már épp csak 40 dollárt ért. Az ország jövő évi költségvetése pedig 60 dolláros olajár bevétellel számolt.

Fegyver és olaj

Az orosz fegyverekre (100 ezer AK-103-as gépfegyver, 24 SZU-30MK2-es vadászgép, rakétarendszerek, négy tengeralattjáró, 12 katonai teherszállító repülőgép, 50 harci helikopter) vonatkozó megállapodás kifizetése így komoly bajba kerülhet. A költségvetés bevételi oldalának kétségessé válása miatt több Oroszországgal kötött szerződés is kétségessé vált. Így például az a Gazprom által tervezett olajvezeték, mely Brazíliába szállítaná a venezuelai olajat. A beruházás megindulása orosz lapértesülések szerint öt évet is késhet.

Az orosz – venezuelai energetikai kapcsolatok jelentőségét mutatja, hogy októberben létrehozták a Nemzeti Olajkonzorciumot, mely a tervek szerint az orosz gáz és olajipar különféle beruházásait irányítja majd – egész Dél-Amerikában. A problémák jelentőségére az is figyelmeztet, hogy nem tartottak Medvegyevvel az orosz olaj- és gázipari cégek vezetői.

Megkérdőjeleződhet annak a megállapodásnak a megvalósulása is, amelyet november elején írt alá a két ország: egy közös fejlesztési bankot alapítanának, melynek alaptőkéje a két ország által biztosított 2-2 milliárd dollár lenne. A gazdasági válság illetve az olajár csökkenésének további hatása lehet, hogy későbbre halasztják az első atomerőmű felépítését, melyet szintén az orosz fél hathatós segítségével terveztek.

Újra nyert

Chávez elnök tehát gondban van. Még akkor is, ha a hétvégén tartott helyhatósági választásokon Chávez döntő fölénnyel nyert. Igaz, az elnök ennél jóval nagyobb győzelmet szeretett volna elérni. Pártja elvesztette a fővárost és a legnépesebb államokat. Ennek ellenére hatalma szilárdnak látszik. Ez pedig kifejezetten jó az orosz kapcsolatok szempontjából. Ami egyáltalán nem közömbös a világ számára.

Venezuela Dél-Amerika legnagyobb kőolajtermelője. Oroszország energiahordozókban szintén nagyhatalom. A két ország közeledése egy energiahiány-felé sodródó világban alapvető jelentőségű. Ha hozzájuk még odavesszük Iránt – mely igen jó viszonyt alakított ki az utóbbi években mindkét országgal, és szintén hatalmas készletekkel rendelkezik energiahordozók terén –akkor még izgalmasabb lehet a képlet.

…és a többiek

Az Oroszország vezette újraformálódó Amerika-ellenes tömb része lehet még Líbia – aki nemrég megállapodást írt alá egy orosz tengeri támaszpontról Tbiliszi kikötőjében. Ennek a politikai – ideológiai – gazdasági szövetségrendszernek egyre erőteljesebb szerepe lesz a jövő világpolitikájában. A gond ott kezdődik, hogy a nyersanyagok eladásából származó bevételeket erőteljes fegyvervásárlásra költik. A világ hatalmi struktúrájának újraformálódása a szemünk előtt zajlik.

Hogy milyen válaszokat tud adni erre Európa, egyáltalán képes lesz-e hangját hallatni az élesedő versenyben – még nem tudjuk. Főleg, hogy Kína és India is kemény ellenféllé vált. Az EU-nak nagyon gyorsan össze kell szednie magát, hogy megfelelő döntéseket tudjon hozni saját lemaradása ellen. Mindez egy gazdasági világválság küszöbén. A világ pénzügyi, politikai és gazdasági felépítése alapvető változásokért kiállt.

De sikerül vajon mindenki számára megfelelően átalakítani? És kik lesznek a nyertesek, kik a vesztesek? A jövő történelemkönyvei már tudják a választ, nekünk még várnunk kell.