Az osztrák kutatók azt állítják: nem igaz, hogy a globális hőmérséklet emberemlékezet óta nem volt olyan magas, mint manapság, mint ahogy az sem, hogy a felmelegedés gyorsabb ütemű, mint eddig bármikor. Ellenkezőleg: a jelenlegi éghajlati változások teljesen normális folyamatoknak tekinthetők, mi több, előfordultak nagyobb kilengések is!

A HOLA (Holozänes Lawinengeschehen) elnevezést viselő, évek óta folyó kutatóprogram keretében - amelybe az Innsbrucki Egyetem, az Osztrák Tudományos Akadémia és az Erdő-, Táj- és Természetvédelmi Szövetségi Kutatóintézet kapcsolódott be - a tudósok a Zillertal csúcsai között, egy magasan fekvő alpesi mocsárban felgyülemlett fa- és növényi maradványok alapján vizsgálták a jégkorszak vége óta lezúdult lavinák lezajlását és összetételét.

 (A holocén a földtörténeti negyedkor két kora közül a fiatalabbik - tulajdonképpen a geológiai jelenkor -, amely 11 ezer 500 évvel ezelőtt kezdődött és a mai nap is tart. Közvetlenül a pleisztocén, a jégkorszak előzte meg, amelynek kezdetét 1,8 millió évvel ezelőttre teszik.) Az elemzéseknél azokat a cirbolyafenyő-darabokat és apró virágpolleneket használták forrásanyagként, amelyeket a lavinák magukkal sodortak.

A több mint 2100 méter magasságban képződött mocsár oxigénszegény, jéghideg vízében a szilánkok konzerválódtak, és szinte teljes épségben megőrződtek. A facsonkokon fellelhető évgyűrűk vastagságából egyrészt következtetni tudtak a lavinák kialakulása idején fennálló éghajlati viszonyokra, másrészt az átfogó adatsorok segítségével egészen Krisztus előtti 7108-ig visszamentek az időben.

Az egymásra rakódott rétegekből nyert mérési sorozatok alapján számítógépes szimulátort szerkesztettek, amely nem csupán azt jelenítette meg, hogy pontosan mikor, melyik évben keletkeztek a lavinák, hanem képes volt rekonstruálni azt is, hogyan milyen módon és útvonalon robajlottak alá a hegycsúcsokról. A hógörgetegek összetételéből a kutatók meg tudták határozni azt is, hogy akkortájt hol, milyen magasságban húzódott az erdőhatár, amiből viszont többé-kevésbé hű képet lehetett alkotni az uralkodó klímaviszonyokról.

Az "időutazás" során összesen 64, jelentősnek nevezhető lavinát sikerült elkülöníteniük, közülük 21 volt olyan erejű, hogy egész erdőket is magával sodort. A számítógépben modellezett legkorábbi hóomladék Krisztus előtt 6256/55 telén hömpölygött le a völgybe.

A lavinakutatók arra az eredményre jutottak, hogy a középhőmérsékletben tapasztalható, néhány évtized leforgása alatt lezajló 1,5-2 Celsius fokos változások rendszeresek voltak az utóbbi évezredekben. "Amit most felmelegedésként átélünk, az bőven belefér a kilengési határsávokba" - állítja Gernot Patzel innsbrucki tudós. Példaként megemlíti, hogy hatezer évvel ezelőtt az átlagos hőmérséklet csaknem 3 Celsius fokot süllyedt félévszázad leforgása alatt, majd a folyamat ugyanolyan hirtelenséggel és gyorsasággal visszafelé is lejátszódott. Tehát az, hogy az utóbbi 130 évben a klíma 0,8 fokot melegedett, az ő megítélése szerint rendben lévő, és a jelenség gyorsasága sem abnormális.

Mi több, a kutatócsoport számítása szerint az utóbbi tízezer év kétharmadában melegebb volt, mint napjainkban. A "legforróbb" időszakban a jelenleginél 0,7-1 Celsius fokkal volt magasabb a középhőmérséklet: annak az éghajlatnak egyik fő jellemzőjeként az erdőhatár például 100 méterrel feljebb húzódott a hegyekben, mint ma. Akadtak persze hidegebb korszakok is, amikor az átlaghőmérséklet egy fokkal hűvösebb volt a jelenleginél.

A projektben részt vevő tudósok úgy vélik, hogy a melegebb klimatikus viszonyok általában kedvező befolyást gyakoroltak az emberiségre, és azokat a korszakokat tekintették "optimálisnak", amikor magasabb volt a hőmérséklet - például a középkorban, amikor a hegyekben is tudtak szőlőt termeszteni, egyebek között Angliában.