A nyilvános telefonok felállítására 1927-ben az IBUSZ Rt. kért engedélyt, majd a Magyar Vasúti Forgalmi Rt.-vel közösen megalapította a Magyar Telefonautomata Rt.-t. A Matart üzemeltetési joga 30 évre szólt, az engedély lejárta után minden jog a város tulajdonába ment át. A közterületeken (utcákon, pályaudvarokon, szállodákban, hivatalokban és többek között dohánytőzsdéken) elhelyezett, 50 cm mély alapozáson álló fülkék alapterülete 80-szor 80 centiméter volt. A vasvázzal ellátott üvegezett építményeket a járda szegélyétől legalább 35 cm távolságra helyezték el, áramellátásukat külön hálózat biztosította. Csak a temetőben felállított fülkék színét írták elő, ott sötét árnyalatok alkalmazását javasolták.

Az MK55 névre hallgató, 110 volt egyenárammal működő előrefizetős rendszerű készülékeket a magyar Standard Villamossági Rt. tervezte és gyártotta. A fülkében helyet kapott még egy írópolc, az előfizetői névsor, a készülék ismertetője, valamint feltüntették az adott területen illetékes mentők és tűzoltók telefonszámát is. A fülkében, vagy annak oldalán elhelyezett hirdetésekre városszépészeti szempontból a helyileg illetékes hatóság felügyelt. 1930-ban, majd 1932-ben újabb kétszáz készüléket állítottak fel, számukat a posta vezérigazgatósága úgy határozta meg, egy utcai fülkére 200 magánelőfizető essen.

A helyi beszélgetés díja a kezdetekben 20 fillér volt, ebből az államnak 6 fillér jutott. Az 1943-ban meghatározott 30 fillér már problémákat okozott, mert több érmét kellett bedobni, emiatt a műszaki hibák száma megháromszorozódott. A kérdést végül a tantusz bevezetése oldotta meg.

A második világháborúban az összes fülke elpusztult. Az első új, immár zöld-sárga telefonfülke 1946-ban a Dob utca 75. szám előtt kapott helyet. Az akkori 45 utcai és 565 zárt helyen lévő nyilvános állomáshoz 260 ezer tantusz volt forgalomban. 1950-ben 1550 telefonra 705 ezer, a nyolcvanas években Budapest négyezer készülékére hétmillió érme jutott. A posta a 1969-től vonta ki a forgalomból a tantuszokat, párhuzamosan az 1 forintért 3 perces beszélgetést engedélyező telefonok üzembe helyezésével.

A telefondíj elbliccelésére irányuló trükkök gyakorlatilag a készülékekkel egyidősek. Közismert volt például a madzagra erősített, visszarántható érme használata, egyes készüléktípusoknál az ütemes ütögetés vagy a cseh 25 filléresek és a román lejek bedobálása is. Hogy nincs új a nap alatt, arra példa, hogy már 1935-ben nem egészen egy év alatt a közterületi telefonokból kétszázezer nem megfelelő érmét szedtek ki, ezért az év végén egy új, hatékonyabb biztonsági eszközt építettek be a készülékekbe. Napjainkban a szándékos rongálás veszélyezteti leginkább a Budapest-szerte található mintegy 15 ezer fülkét.