Szinte soha nem fenékig tejfel az élete a magyar női kézisek mindenkori kapitányának, főleg, ha nem igazán jönnek az eredmények. Imre Vilmos ugyan még csak néhány hónapja vezeti a lányokat, véleménye azonban már így is van, s azt el is mondta a Hírextrának.

Majd’ egy hét telt el a macedóniai Európa-bajnokság óta, s a szurkolók még mindig csak ízlelgetik ezt a nyolcadik helyezést. Ön talált pozitívumokat a magyar csapat játékában?

A legnagyobb pozitívumnak a csapat védekezését, a legnagyobb negatívumnak pedig a támadójátékunkat tartom. Egy csapat egyénileg nem tud védekezni, csakis összhangban, de támadásban is követtek el a lányok hibákat. Ráadásul még a párkapcsolatok, hármas kapcsolatok sem működtek a tornán az ideális szinten. A védekezés azonban egyértelműen a csapat összhangját dicséri, ebben fejlődtünk a legtöbbet, ugyanis régen kapott ez a válogatott világversenyen ilyen kevés gólt.



Mégsem jutott be a csapat a legjobb hat közé, pedig ez volt a hivatalosan kijelentett cél. Miért?

A sikertelenségünk oka egyértelműen a támadójátékban keresendő. Persze egyéni hibák is közrejátszottak ebben, sokszor elveszítettük például a kapusokkal szembeni párharcokat, a sok technikai hiba pedig az összeszokottság hiányából fakadt.

Mely posztokon múlt a siker, illetve sikertelenség?

A két kulcspozíció, melyet megoldott a válogatott támadásban a balszél és a jobb átlövő volt csak. Az például a csapat dicséretére írható, hogy ugyan Vérten Orsolya megsérült és mindössze tizenöt percet tudott játszani a csoportmeccsek során, de Vincze Melinda ragyogóan helyettesítette őt. A másik pedig a jobbátlövő poszt volt, amitől mindig tart a magyar válogatott, ráadásul most ott egy védőjátékos nyújtott elfogadható teljesítményt, azaz Hornyák Ágnes.

Lehet ezt a válogatottat csapatnak nevezni, vagy ez még korai?

Ez a csapat annyira nincs még kész, hogy lényegében az út leges legelején tart, mindössze kétheti munkánk van benne. Egy fiatal játékos beépítéséhez is idő kell, hát még egy fiatal csapat összegyúrásához!

Időnk van bőven. Nemzetközi szinten jegyzett klasszisunk annál kevesebb.

Először is magabiztosan ki kell jutni a világbajnokságra, és akkor tovább lehet építeni az alakulatot. A klasszisok hiánya már legalább öt éve komoly probléma a magyar női kézilabdában, de mi most léptünk a segítőinkkel, hogy legalább Szucsánszky Zitát szerepeltessük Görbicz Anita mögött. Ne írjuk hát le Zitát, mert mindenképpen szükség van arra, hogy előbb utóbb több játékos vállára pakoljuk azt a terhet, melyet eddig lényegében Görbicz viselt egyedül. Tudomásul kell venni, hogy ma nemzetközileg egy klasszis játékos játékossal nem lehet sikert elérni.

A lányokon is legalább annyira múlik a siker, mint a szakvezetésen. Hogy látja belülről a csapattagok viszonyát?

Nyilván nem tizenhat barátnőről van szó, ezt mindenki látja. A kisebb súrlódásokat és a meglévő problémákat viszont próbáljuk a csapaton belül megbeszélni. Megoldhatatlan bajok nincsenek, de ennek a csapatnak még egységesebben kell harcolnia, pontosan azért, mert nincsen annyi klasszisunk, mint ellenfeleinknek. A norvégoknál például lényegében minden poszton világsztár játszik, ez pedig óriási különbséget jelent.