Év végi nagytakarítás Japánban

December utolsó napja, az Omisoka a második legfontosabb ünnep a japán hagyományban, lévén, hogy a legfontosabb az új év első napja, a Shogatsu. Mily meglepő, hogy a japán ember az Omisoka napján is legalább olyan serény, mint bármikor máskor az évben, azzal a különbséggel, hogy ilyenkor nem a Suzuki gyárban robotol (legalábbis délután 1 után), hanem a ház körül készül a január elseje fogadására. Afféle „tavaszi” nagytakarítás ez, lázas igyekezettel cserélik le a tolóajtók papírborítását és hurcigálják ki a tatamikat a kertbe szellőzni. Az iskolák, gyárak, vállalatok és hivatalok az év utolsó munkanapján szintén kollektív padlósikálást hirdetnek, az ország egy emberként tisztítja meg testét és lelkét a Shogatsu üdvözlésére. Japánban mindenhol a shinto szentélyekben amazake-t készítenek, mely egy enyhén alkoholos ital erjesztett rizsből készítve. Az amazake-t az ünneplésre összegyűlt tömeg között osztják ki, amint az éjfélre várakoznak. A minden szentélyben megtalálható bonsho harangot, az éjszaka folyamán 108-szor ütik meg, mert ennyi a száma azoknak a földi kívánságoknak, amiktől az ember szenved. A mély, halk kongások az éjféli órákban mérföldekre is elhallatszanak a fagyos levegőben, ahogy kifele vibrálnak az óévből az újba.



India fényárban

Delhi iszonyatos kulturális dzsungelében december utolsó napja minden egyes lakos számára bulizást és tűzijátékos eszméletvesztést jelent. Ami a helyet igazán különlegessé teszi, hogy itt a világok metszéspontjában a számtalan hagyomány, étkezési szokás, vallásos élmény egymással elvegyülve valami igazán egyedit hoz létre, még akkor is, ha a hindu naptár szerint a Diwali, vagyis az új év kezdete nem is ekkorra, hanem szeptember és október környékére tehető. A Diwali legalább 5 napig folyamatosan tart és egy hindu számára, az év legnépszerűbb ünnepe. Ilyenkor fényfüzérek és apró lámpácskák több milliárdja van felhargerolva a kerítésekre, tetőkre, ablakkeretekre, hogy ezzel az un. „dipa” fényárral köszöntség Lakhsmit, a szerencse istenségét. A hagyomány szerint Lakhsmi mindenhova kiárasztja áldását, ahol nincs sötétség. Sokan kicsiny gyertyákat úsztatnak a folyókon, ha a parányi fény eléri a túlpartot és nem süllyed el, az egyértelmű jele a közelgő jólétnek. Lakhsmit eljövetelét itt is masszív takarító kampány előzi meg, a lelkesebbek még ki is meszelnek. Ahogy az amerikai indiánok homokkal, itt a családok rizsliszttel készítenek gyönyörű mintákat a padlókra.



Imádkozd az újévbe magad!

És vajon mit csinál a muszlim egy olyan éjszakán, amikor körülötte az egész világ alkoholba és túlfűtött nemiségbe omlik? Néhányak szerint az óév utolsó óráiban egy igazhitű muzulmánnak szüntelenül imádkoznia kell, hogy ne számláltasson a sokakhoz, akik méltók az ítéletre és ne feledkezzen meg istenéről akkor, amikor mindenki más elfelejtkezik még a saját nevéről is. Ez persze nem azt jelenti, hogy a muszlim ilyenkor nem fogadhatja el mások meghívását az ünneplésre, nem kell magától megtagadnia sem a jó társaságot sem a válogatott ínyencségeket. Sőt, közel hozzájuk és a szívükhöz, arra bátoríthat másokat is, hogy imádkozással kedveskedjenek Allah szemeinek. Sokan nem is hajlandóak tudomásul venni a gregorián új év kezdetét, mivel az a keresztény hit szerint Isa (Jézus) próféta halálával kezdődik. A muszlim hívők számára Isa nem halt meg, problémás lenne valami olyasmit ünnepelni, ami azzal kezdődik, ami meg sem történt soha. Mégis, a legtöbb muzulmán ország december utolsó napján tüzijátékkal és köszöntésekkel ünnepel, még ha ez nem is fedi le az iszlám új év beköszöntét. Libanonban a család bor és sajt mellett gyülekezik otthonában, vagy zsúfolt szórakozóhelyeket látogat meg, ahol hajnalig dübörög a zenés-táncos hejehuja. Egy muszlim fiataltól sincs tehát megtagadva a szórakozás, ha felelősségteljesen tud vigadozni.



Kelta eszméletvesztés

Az ősi kelta samhain, vagyis az óév utolsó éjszakája szintén októberben van. Ez éppenséggel nem más, mint a világszerte ünnepelt Halloween, ám valamelyik kelekótya néprajztudász, a „tojást tojó húsvéti nyúl” logikáját követve az áldozatot bemutató csuklyás druidát, édességért kuncsorgó kísértetnek vélhette. Amit a különlegességekre éhes még ma is láthat ebből, az az 5300 éves Newgrange-i sziklakamra megdöbbentő újévi fényjátéka. Az 500 évvel a Gízai piramisok előtt épült parányi áldozóhely sötétjébe minden év télfordulóján 17 percig napnyaláb tűz be utánozhatatlan árnyjátékokat vetítve a rideg falakra. Ez a pillanat sajnos igen ritkán esik egybe december 31-el amikor is a legtöbb ír egész nap Robert Burns-t gajdol, este pazar ramazurit csap, visszaszámol és csókolódzik mint bárhol másutt bárki a világon. Dublin utcáit róva, ilyenkor akár hagyományőrző sámánista buliba is toppanhatunk tűzön járással, pogány körtánccal, sok-sok borral és hangos trance muzsikával. Ha még ennél is autentikusabbra fordul a kedvünk, felkereshetjük a széltépázta Achill komor szikláit egy üveg „smaragd szigeti rettenetessel”, hogy megnézzük az év utolsó naplementéjét Európa felett. Ugyan ezzel a lendülettel éjfélkor pipára gyújtunk, hajnalban pedig, a hagyományoknak eleget téve megmártózunk az Atlanti-óceán fagyos habjaiban.