Hihi, a showder klubos kicseszett velük!
Csenki Attila stand-up comedy előadó csúful megtréfálta az egyik bulvárhetilap szerkesztőségét: egy vele készült interjúban hetet-havat összehordott magáról, ami meg is jelent. Aztán a cikket megmutatta az internetnek is. De ki volt a rosszfiú?
2009. január 12. hétfő 07:45 - Szalay Gergely
Az elveszett iker esete Csenki Attila a Showder Klub egyik szerelőjeként lehet ismert: standupos avagy dumaszínházas – ha valakinek van jobb ötlete a szóra, jelezze nekünk, megköszönnénk.
Az urat megkereste a Best magazin újságírója, hogy beszélgessen vele – mert akármilyen bulvár, itt-ott némi értéket is el lehet benne rejteni. Mint a humorista, például – írta egyébként az interjút készítő kolléga.
Csenki azonban úgy döntött, teszteli a bulvársajtót, mint olyat: meddig mehet el valaki hülyeségek mesélésében. Az interjúban ugyanis össze-vissza hantázott:története szerint csehszlovákiai apja egy cigányzenekarban trombitál és bőgőzik, neki pedig van egy ikertestvére – fotót is mellékelt magáról (természetesen egy képmanipuláló programmal készült, ő van rajta két példányban). A testvér szokta őt helyettesíteni, ha Amerikában vannak kiállításmegnyitói a sikeres hobbifestőnek – tette hozzá.
Nagyjából. Majd miután ez megjelent, vígan mutatta be az anyagot az egyik médiacseszegető blognak: lám, ennyire figyelnek a bulvárújságírók arra, hogy lenyomozzák az interjúalanyokat.
Ami nem is lenne gond, ha nem cikizné a kollégát, akinek álláspontja szintén érthető: miért is kellett volna abból kiindulnia, hogy az interjúalany mellébeszél?
Ha én vagyok én és te vagy te... Kérdés persze, kinek is van igaza: a humoristának, aki rámutat a sajtó visszásságaira, vagy az újságírónak, aki nem számít hazug riportalanyra.
Illetve lehet, hogy számít – csak nem ilyen esetben. Akad néhány bulvárszereplő, aki rutinosan konfabulál bármilyen témában – ilyen a mindig megújuló Gáspár Győzike és változatos kalandjai, vagy a más értelemben profi nyuilatkozó Jáksó László, aki érdeklődés esetén mindig ellátja a bulvársajtót információmorzsákkal – egyszerűen tudniuk kell, mit akarnak közölni (és mit nem). Japán lányokról hallani, másról nemigen – és ez elég is.
És persze van olyan kolléga is, aki úgy készít interjút, hogy arról az interjúalany még nem is tud – legalábbis ilyen történetet is hallottunk már.
Csenki Attila
Terület- és településfejlesztő geográfus, de árveréseken is dolgozott tárgytartóként. Gyakran szenved balesetet, de szerepelt már társasházi közgyűléseken is. 20 másodpercre feltűnt a Szeress most című sorozatban is. A Magyar Rádió 5. Humorfesztiváljának döntőse – az interneten ennyi információ lelhető fel a humoristáról.
Mi sem kívánunk állást foglalni – a bulvársajtó izgalmas dolgokra képes, de szándékosan átverni valakit, viszonylag ismeretlen sajtószereplőként – pláne a jóindulatú kollégát – szintén nem szép dolog. Pláne, mert nem várható senkitől, hogy adott esetben valakinek a cigányságát vizsgálja – ez szerintünk legalábbis aggasztó körülmény.
Újságíróként hajlunk arra, hogy némiképp a kollégával érezzünk: sajnos sok esetben nincs idő kellőképp felkészülni a riportalanyból, különösen, ha túl sok adat eleve nem is ismert róla. Az pedig állandó frász, hogy legjobb szándékunk ellenére is hülyére vesznek – de rendben, teljesen igaz, hogy tessünk rendesen felkészülni az interjúalanyból. De lehet, hogy nem nekünk van igazunk.
Ugyanaz hátulról Megkérdeztük hát
Litkai Gergely humoristát, a magyar stand up-szcéna egyik meghatározó alakját – nem mellesleg a Comedy Central nevű tévécsatorna főszerkesztőjét, és több sajtóorgánum állandó munkatársát.
Ő megengedőbb álláspontot képvisel: szerinte a sztori kiválósan sikerült médiahack, ami kellőképp rámutat a bulvársajtó működésének visszásságaira. Ami egy szilveszterkor elhangzott észrevétele szerint egyébként sem más, mint olyan tudományos-fantasztikus alkotás, ami a jelenben játszódik, és nem tartja be a helyesírás szabályait.
Mit mondjunk: nehéz vele vitatkozni. A főszerkesztő szerint a történet rámutat a magyar sajtó általános felkészületlenségére, és poénnak is remek. Így talán néhányan elgondolkoznak a leírtak valóságtartalmán, ha éppen valami egetverően nagy ostobaságba futnak ilyen sajtótermékekben. Ennyi néha belefér – a humort pedig egyébként is csak rettegés nélkül lehet művelni.
Így attól sem tart, hogy a történet visszaütne a humoristákra: eddig sem a látogatottság és olvasottság volt a legfontosabb szempontjuk, ráadásul (tesszük hozzá mi) így sincs különösebb gond a műfaj népszerűségével. Az átfedés pedig igen kicsi lehet a bulvárlapok és a dumaszínházak látogatói közt – az ő haragjuktól sem kell különösebben tartani. A lapoknak szívük joga nem megszólaltatni őket – eddig sem vitték túlzásba a népszerűsítésüket, mégis megvannak.
A lehetséges következmények közül persze az tűnik a legkevésbé valószínűnek, hogy a bulvárszakma magába fordul, és a továbbiakban nagyobb körültekintéssel készülnek az ilyen cikkek (nem is feltétlen ez a feladata, az olvasók sem ezt várják, tesszük hozzá mi halkan, nem elítélve a gondosságot számonkérő felvetéseket). A bulvárral ilyen szempontból egyvalamit lehet tenni: kinevetni, ha okot szolgáltat rá. Aki nem nevet, az ebben a „harcban” már korábban elveszett.
Viszlát, és kösz a halakat!
SzaG