Kampány és ellenőrzés
A közlekedési balesetek visszaszorításáért kampányba és szigorú ellenőrzésekbe kezdett a kaposvári rendőrség, amelynek első napján 57 szabálytalanságra derült fény - számolt be Kemény Gábor kaposvári rendőrkapitány az MTI-nek kedden.
2009. január 13. kedd 13:07 - Hírextra
A rendőrkapitány elmondta, egy hétig tartó, lakossági tájékoztatásokkal is egybekötött próbaidő után, hétfőtől "élesítette be" a rendőrség a kaposvári járőrkocsik felvevőit és a térfigyelő kamerákat. Az első összesítés alapján a szolgálati járőrök 24, a térfigyelő kamerák 33 szabálysértést rögzítettek, amelyek mindegyikénél a megállási tilalom ellen vétettek a járművezetők, piros lámpánál, illetve zebránál mulasztva el a megállást, vagy rossz helyen parkolva.
A vonatkozó jogszabály értelmében mindegy, hogy ki vezette a járművet és követte el a kihágást, a gépkocsik tulajdonosai két hónapon belül számíthatnak az esetenként 30 ezer forintos szabálysértési bírságról szóló csekkre - mondta Kemény Gábor.
Közlése szerint az elmúlt két évben egyre többen, összesen 17-en vesztették életüket a somogyi megyeszékhely közlekedési baleseteiben, többnyire figyelmetlenség és szabálytalanság miatt. Kaposvár rendőri vezetése emiatt döntött úgy, hogy szakértők bevonásával "sokkoló" kampányba kezd. Ennek részeként szimulált baleseti helyszínt alakítottak ki például a város egyik forgalmas bevásárlóközpontjában összetört gépjárművel, babakocsival, szétgurult személyes tárgyakkal, ami mögött a balesetben elhunytak gyászjelentései sorakoznak.
A rendőrség emellett közszemlére tette több, durva közlekedési szabálysértésről készített felvételeit a police.kaposvar.hu/ennyi honlapon, és közreműködést vállalt abban is, hogy az útkezelők eltávolítsák a felesleges közúti táblákat. Ez utóbbiról a police.kaposvar.hu/tabla honlapon várják a bejelentéseket.
Forrás: MTI