Azonban az uniós pályázatok nagy része utófinanszírozással működik, tehát ahhoz, hogy a kifizetések megtörténjenek, először a román államnak kell anyagi segítséget nyújtania. Ez pedig nem kevés pénz.

Ezért kell a hitelhez való hozzájutást könnyíteni. Ez bizalmi kérdés, ehhez ki kell lépni a pénzügyi válságból, s a bankok hitelezési tevékenységét kell segíteni. A kormányoknak feltőkésített garanciaalapokat kell működtetni ahhoz, hogy a bizalom helyre álljon a banki és a magánszektor között.

Említette, hogy a román GDP növekedésében jelentős szerepet játszik a mezőgazdaság. Mi a helyzet a külföldi befektetők szerepével?

2003-2004-ben indult a külföldi beruházások növekedése, ez akkoriban a nagy privatizációnak volt köszönhető, míg 2005-től egy nagyon egyszerű intézkedés volt a növekedés hátterében: a 16 százalékos egységes adókulcs bevezetése. Ez utóbbit egészítette ki a 2004-ben alakult jobboldali kormány által generált beruházói bizalom.

Az, hogy rekordokat értünk el, az egy dolog. Emlékezzünk arra, hogy nem régen még Magyarország volt a külföldi beruházások bajnoka, Románia sem lesz sokáig az. A lényeg, hogy ezt az időleges bajnoki helyzetet hogyan tudjuk felhasználni, illetve a „bajnoki” szerep utáni időkre hogyan tudunk felkészülni. A zöldmezős beruházásokra lehetne koncentrálni, s olyan magas hozzáadott értékű beruházásokra, amelyekből Magyarország is tudott magához vonzani párat.

Mennyire optimista ezen beruházások érkezését illetően? Az elmúlt években a kiváló eredmények mellett voltak olyan adatok is a román gazdaságban, amelyek részben csökkentették a pozitív számok feletti örömöt. A megugró bérek mellett az infláció is megszaladt, a növekvő fogyasztásból pedig nagy részben a multik erősödtek. Mennyire kivitelezhető az, hogy ilyen körülmények között is flottul működjön a román tőkevonzás?

Optimista vagyok, amit azonban két feltételhez kötök. Az egyik feltételem európai szintű, jelesül az, hogy ne csak beszéljünk róla, de gyakoroljuk is az európai uniós szolidaritást. Az nem elég, hogy az eurózóna országai egymásra figyelnek, de az azon kívüli államokra is illene figyelni. Ha az euróövezethez a jövőben csatlakozni kívánó államok versenyhátránya nem áthidalandó kihívás, hanem nyűg, akkor a kétsebességű Európa felé haladunk, amit sem Magyarország, sem Románia nem akar.

Másik feltételem, hogy az új kormány gazdaságpolitikájában – ha már nagykoalíciós kormányról van szó – ne győzedelmeskedjen a baloldali szemlélet. Ha legalábbis egyensúly van, s jobboldali intézkedések is születnek a gazdaságélénkítésében, bizalommegtartásban, bürokráciacsökkentésben, akkor az optimizmusomnak lehet alapja.



A román államfő tavaly azt nyilatkozta egy pénzügyi lapnak, hogy Magyarországgal ellentétben Romániában alacsonyak a közkiadások így az állam nincs eladósodva, viszont Romániával ellentétben Magyarországon van minőségi infrastruktúra. Ön melyiket preferálná?

Mindkettőt, ha lehetne. Ha nagyon muszáj prioritást felállítani, akkor Románia esetében az infrastruktúra fejlesztése fontosabbnak tűnik. Romániában elfogadhatatlan, rémisztő lemaradás van az infrastruktúra területén. Sajnos a mi kormányunknak sem sikerült érdemben lépnie az autópálya-építésben, vagy a vasútvonalak korszerűsítésében. Ha meg lehetne fogalmazni úgy a költségvetés prioritásait, hogy az infrastruktúra ténylegesen fejlődjön, akkor ennek válságkezelő hatása van.

Meredek a hasonlat, de még is érdekes, hogy Németországban és az Egyesült Államokban is prioritás az infrastruktúra fejlesztése. Ez egyrészt vállalkozásfejlesztő, másrészt munkahelyteremtő, harmadrészt válságoldó hatással jelentkezik.

Amúgy tavaly augusztus-szeptember táján nemzeti sport lett Romániában a Magyarországgal való hasonlítgatás, némi kárörömmel fűszerezve. Amennyiben mélyebben tekintünk a dolgokra rájövünk, hogy nem érdemes kárörvendőnek lenni, hiszen a társadalmi helyzettől eltekintve gazdaságaink lehet, hogy hasonló fejlődési utat járnak majd be, s akkor a mostani magyarországi problémákkal Romániában is rövidesen szembe kell nézni. Ezért a káröröm nem igazán egészséges.