Amerika Vietnám elleni hadviselése, jobban mondva az ellene történő tiltakozás, és a későbbiekben a történtek feldolgozása számos kulturális értéket hívott életre. A békéért harcolókhoz (ez is egy szép oximoron) mintegy csatlakozott a hippi mozgalom, mely javarészt a második világháború után született generáció „öntudatra ébredéséből” indult ki. Ami igazán vicces, hogy amit az a generáció mintegy 40 éve visszautasított, abban élünk most napról-napra. Igen a már-már közhelyesen hangzó fogyasztói táradalomról van szó. A bugyuta tévéműsorok, a kényelmes autók, az uniformizált lét, és az eladható és agyakba sulykolható életérzés elleni lázadás a hippi mozgalomnak ugyanúgy védjegye, ahogy a háborúellenesség.

Valószínűleg csak az akkori társadalom elleni lázadásukkal beírták volna magukat a történelemkönyvekbe, ugyanúgy, ahogy a rockzene történetében meghatározó előadókra is emlékeznénk. Az azonban biztos, hogy ezt a folyamatot megerősítette az amerikai történelem egyik legellentmondásosabb háborúja elleni tiltakozás.

És akkor még nem beszéltünk a fesztiválok csúcsáról, amit eredetileg 60 ezer fősre terveztek, majd félmilliós közönséggel örök etalonként vonult be a történelembe. Természetesen az 1969-es Woodstockról van szó. Ha csak a legfontosabb fellépők neveire gondolunk, már a bőség zavarába esünk. Tényleg csak a teljesség igénye nélkül, és némi nosztalgiával felsorolnánk pár előadót.
Joan Baez, Santana, Canned Heat, Janis Joplin, Grateful Dead, Creedence Clearwater Revival, The Who, Jefferson Airplane, Joe Cocker, Ten Years After, Blood, Sweat & Tears, Crosby, Stills, Nash & Young, Jimi Hendrix. Nem hangzik rosszul, mi?

Éppen ezért maradva a nosztalgikus hangulatnál a Creedence Clearwater Revival dalával, a Have you ever seen the rain?-nel emlékezünk a háborút lezáró békére, a hippi mozgalomra, és Woodstockra.