Az elnök, aki még nálam is butább

Tegnapi cikkünkben körüljártuk már, hogy mik az amerikai álom bökkenői, mennyi valóságalapja lehet a hitnek, hogy Obama egy emberként megváltja a világot. Mégis – talán a szívünk mélyén rejtőző gyermek miatt – kicsit irigykedve nézzük az óriási hajcihőt Barack körül. Lehet így is?

Örök emlék marad egy amerikai kollégával rendelkező barátnőm anekdotája ifjabb Bush megválasztásának a napjáról. Talán emlékeztek, a fél világ szinte gyászba borult, az új amerikai elnök nevének hallatán. Az amerikai munkatárs azonban az arcán Fülig Jimmyt is megszégyenítő mosollyal érkezett be aznap az irodába. Kérdezték, hogy mire a nagy vidámság. Válasza egyszerű volt: "a mai naptól négy éven át minden nap azzal a tudattal kelhetek fel reggel, hogy okosabb vagyok az USA elnökénél". Ez is valami, nem?



Büszkék lehetünk?

Barack Obama megválasztása óta másért vidámkodnak az amerikaiak, és mi fanyalogva nézzük a kenyeret és a cirkuszt. Félreértés ne essék, a 2010-es választások győztesétől nem várnánk el három napos ünnepet, nem is hinnénk, hogy az ország képes rá. Pedig, bármily meglepő, igénye lenne rá.

Politikusainkért az elmúlt több száz év, és a rendszerváltás óta történtek miatt nem igazán tudunk rajongani. Celebjeink inkább képezik közröhej tárgyát, mint valós követhető értékeket (tisztelet a kivételeknek). Kortárs művészetünk alig jut el valakihez, eredményeiket, kiválóságukat sokszor hamarabb ismerik el külföldön. Amint lehet valakinek kicsit is örülni, a nép a vállára veszi, szóval nem igaz, hogy a magyar népléleknek ne lenne rózsaszín oldala.

Gondoljunk csak bele vizes-jeges hőseink ünneplésébe, tudunk mi is ünnepelni és isteníteni, ha arról van szó. Viszont az tény, hogy a bizalmat nem igazán szoktuk megelőlegezni senkinek. Csak akkor, ha már tényleg letettek valamit az asztalra (és nem vették vissza szinte azon nyomban).

Az Obama effektus és a pompomlányok

Mégis, mi lehet olyan különleges Barack Obamában, hogy nemcsak Amerika, de a fél világ tőle várja a megváltást? Bőven lehetséges, hogy csak a körítés. Ahogy az sem elképzelhetetlen, hogy az Ember, akitől sokat várnak, éppen emiatt lesz képes egy részét megvalósítani. A politika ugyanis talán még Athénban, a demokráciában lehetett pusztán az érvek csatatere, az ész alapú meggyőzésé. Újkori verziójában elsősorban az érzelmekre kell hatni, akár szeretjük akár nem. Az már más kérdés, hogy szerencsére sokszor racionális, értelmes döntéseket kell nem mindig pártolandó úton elfogadtatni. Minderre nem tudhatjuk, hogy Obama alkalmas-e. A körülötte lévő felhajtás adott, kérdés, hogy fel tudja-e használni.

Ennek ellenére nem várunk csodát Obamától. Esetleg egy duettet Michael Jacksonnal, de nem hinnénk, hogy ma estétől (éjszakától) minden nyűgünknek vége, ahogy a hollywoodi filmek happy endjében szokott lenni, egyszerre mindenkit elönt jóság, és a gonoszak elnyerik méltó büntetésüket. De az óceán másik partján sem hiszik ezt. Aláírjuk, lehet, hogy kicsit hülyék az amerikaiak, de nem ennyire. A show nem arról szól, hogy Obama biztos, hogy képes lesz elhozni az új világot. Amit az elmúlt és az elkövetkezendő napokban lát(t)unk, az a „pompomlány-tánc”. Hátha ez kell a sikerhez.