Sarkítva bár, de igaz

Manapság „ócsó” az angliai piacon az atomrakéta: kettőt fizet, hármat kap - bár egy országnak egy is bőven elég ahhoz, hogy kifeküdjön. Még ha a helyzet nem is ennyire szörnyű, az tényként kezelendő, hogy az angol kormány eladta az utolsó egyharmadnyi részesedését az Aldermaston Nukleáris Fegyverzetek Intézetében az amerikai Jacobs Engineeringnek. Így gyakorlatilag privatizálták az atomrakétákat gyártó céget - no meg annak rakétáit.

Nem tudni, hogy miért. Talán a Ferrarikat, a luxusjachtokat és a focicsapatokat kinőttük, és manapság az a trendi a kőgazdagok körében, ha valakinek saját atomrakétája van. Persze egy tucatnyi intézkedés és szabályzat tiltja, hogy ezt csak úgy - mondjuk egy kellemesen átitalozott este után - kilövögessék, de azért mégis visszás dolog már csak tudni is, hogy a világ egyik legpusztítóbb fegyveréből több is magánkézben összpontosul. Ráadásul az egész üzlet gyakorlatilag az atomsorompó megsértése - amelyet Anglia írt alá az elsők közt - legalábbis Nicholas Barton Harvey, a liberáldemokraták védelmi ügyekért felelős szóvivője szerint.

Konkrét esemény

Még karácsony előestéjén szivárgott ki a magyar szlenggel atommutyinak is nevezhető üzlet. Eme jelzőt azért is lehet alkalmazni, mivel a kormány a parlament teljes kihagyásával kötötte meg a megállapodást - akik természetesen nem nézték jó szemmel az utóbb kiderült bizniszt. Vincent Cable, a liberáldemokrata pénzügyi pártszóvivő megjegyzi: „a legrosszabb időszakban bocsátotta áruba a tulajdonjogot a miniszterelnök, ugyanis a recesszió idején a gyárat csak a piaci értéke alatt lehet eladni". Ráadásul a Sellafield atomenergia-komplexum eladása - múlt novemberben - is hasonló, parlamentet véletlenül sem érintő módon került magánkézbe.

A Jacobs Engineering nem kis cég, és nem mondható csőlátásúnak sem. Ott van az űrkutatástól egészen az olaj- és gáziparig, az atom és fegyveriparban egyaránt, valamint övé a szaúdi Zamel and Tubarg Consulting Engineering részvénytársaság 60 százaléka. Az eset azért is visszás, mert az évi egymilliárd dolláros profitot termelő cég - akik már az ausztrál védelmi minisztériummal is kapcsolatban állnak - korábbi, tíz Magnox atomerőmű üzemeltetésére beadott pályázatát a parlament kapásból visszadobta.

Az egészen viszont mégsem kell annyira meglepődni, hisz Anglia igen sajátos, mégis nyereséges taktikát alkalmaz hadköltségeinek kialakítására. A kormányzat nem csupán áruba bocsát, de 15-30 évre bérleti szerződést is köt az eladásra kínált katonai létesítményekre - a kilencvenes években bevezetett „privatizációs csomag” értelmében. Bérleti díj ide vagy oda, a költségvetés így is 560 millió dollár bónuszt könyvelhetett el ezen eljárásokból. A kérdés mindössze annyi, hogy mi lesz 30 év múlva.

A hatás mégegyszer

Az említett részvények privatizálásával az országnak gyakorlatilag nincs többé független nukleáris védelmi rendszere - bár egyes megjegyzések szerint eddig sem volt. Ugyanis az atomfegyver-intézet másik egyharmados tulajdonjogát a szintén amerikai fegyvergyártó óriás, a Lockheed Martin birtokolja, és a maradék egyharmad sincs állami kézben.

"A telep eladása az utolsó láncszem volt ahhoz, hogy amerikai magánvállalatok teljes ellenőrzést szerezzenek a Trident rendszer felett" - közli Dr. David Lowry, az Atomsorompó Európai Információs Központ volt igazgatója. Azt is meg kell jegyezni, hogy Amerika és Anglia már az ősidőktől közösen gondolkozik atomfegyver szinten - elég a kölcsönös védelmi egyezmény ’59-es módosítására, vagy a ’62-es Nassau-szerződésre gondolni. Mindazonáltal az atomnagyhatalomnak is számító szupercégek - avagy modern kiskirályok - világát nem egy sci-fi író megálmodta már, és nem kellene eme bizarr világrend felé haladnunk.