Az Egyesült Államok támogatta Grúzia és Ukrajna NATO-felvételét, ami Oroszország számára egy felkérés volt a keringőre, sőt Bush alatt egy stratégiai együttműködési megállapodást is igyekeztek aláírni az ukrán „narancsos vezetéssel”. Ezt a „felkérést” nyomatékosította az, hogy az USA Lengyelországba és Csehországba készül telepíteni a rakétaelhárító-rendszerének egy részét. Amerika tehát úgy avatkozott be Oroszország közelében, hogy azt utóbbi ellenséges lépésként fogta fel.

Európa az amerikaiak miatt fázik?

Putyin szerint ez a fajta expanzív Bush-politika sodorta bele Európát a hidegbe, érvelése szerint ugyanis az amerikai beavatkozás hatására alakult ki az a káosz az ukrán belpolitikában, ami alapvetően lehetetlenné tette a megállapodást a Naftogaz és a Gazprom között. Akinek nem lenne egyértelmű: a nyugati támogatású narancsos forradalom győzelméről van szó. Bush ugyanis azt úgy aposztrofálta, mint egy erőteljes példázata a szabadságért való küzdelemnek.

A Bush-éra utolsó hónapjai a mélypontot jelentették az USA-Oroszország viszonylatban a hidegháború óta. Most azonban – mondta Putyin – már látni olyan jeleket, amely szerint az Obama-adminisztráció bizonyos kérdéseket átértékel, így a kelet-közép-európai rakétavédelmi rendszert, illetve Ukrajna és Grúzia euroatlanti integrációját.

Obama meghátrált

Konkrétan: az amerikai rakétapajzzsal kapcsolatban Dmitrij Medvegyev elnök kilátásba helyezte az ellenlépéseket is, amely egy Oroszország biztonságát szavatoló „ellen-rakétapajzs” kiépítését jelenti, azonban most az sem biztos, hogy az amerikai meg fog valósulni. Obama szerint „nem kell sürgetni”, ami a diplomácia nyelvén sokatmondó üzenet, mint ahogy az – a szintén Obama köreiből kiszivárgott információ – is, amely szerint Ukrajna és Grúzia biztonságát a NATO-csatlakozás nélkül is meg lehet oldani.

Putyin miniszterelnök interjúját a Fehér Ház Nemzeti Biztonsági Tanácsának szóvivője nem kívánta kommentálni, csak annyit árult el, hogy az USA érdekelt az Oroszországgal való tárgyalásokban.

Noam Chomsky nyilatkozta azt, hogy az Obama-kurzussal nem változik jelentősen az Egyesült Államok politikája, az úgynevezett „Bush-doktrína” továbbra is életben marad, azaz az USA saját érdekeire hivatkozva továbbra is beavatkozhat más államok (bel)ügyeibe. Ezzel szemben maga Putyin is azt mondja, hogy lát elmozdulást.

Miről lehet szó? Dr. Chomsky gondolata a Bush-doktrína egy lényeges változáson esett át 2003-ban, amikor a Bush elnök által gründolt koalíció mégsem talált tömegpusztító fegyvert Irakban. Ettől kezdve a fő szempont nem a fegyver megléte, hanem az előállításra való lehetőség és szándék. Az erre való hivatkozás – még ha hazug is, ahogy Chomsky írja – mindenképpen legitimál.

Oroszország túl nagy falat

A két látásmód tehát megfér-e egymás mellett? Az az érzésünk, hogy igen. Oroszország ugyanis egyfelől túl nagy falat ahhoz, hogy mindenféle következmény nélkül le lehessen rohanni, mint például Irakot lehetett. Másfelől kiválóan sakkban lehet vele tartani Európát, amelynek Lisszabon óta nem titkolt célja csatlakozni az USA-hoz és Japánhoz, mint az infotechben a világ egyik legfejlettebb államszerveződése. A gázprobléma – amennyiben Putyinnak igaza volt – megmutatta, hogy némi piszka Ukrajnában, s Európa máris helyre van téve, Brüsszelben is megtanulják az uniós diplomaták, hogy ki az úr a háznál. Illetve a térségben. Oroszország és az USA. Amennyiben az utóbbi beavatkozik, az oroszok bekeményítenek, Európa pedig (rá)fázik. ezzel eljutottunk Chomsky gondolatának lényegéhez: az USA nem valószínű, hogy közvetlenül tengelyt mer akasztani Moszkvával, ami persze nem jelenti azt, hogy az orosz érdekszférán kívül eső területeken a saját szája íze szerint „tesz rendet”.

Európa kényszerhelyzetben

Európának ugyanakkor sok választása nincs, s nem könnyű az adott helyzet. Az Egyesült Államokat kulturális közelsége és az igen kiterjedt piaci kapcsolatai teszik az államok szoros szövetségesévé – amit uniós szinten sem lehet megkerülni. A helyzet persze kölcsönös, az USA sem tud eltekinteni az európai piacaitól – s nem is akar. Az Európai piacok – ugyan az európai gazdasági unió deklarált cél, s több tekintetben is realitás – valamint a politikai vezetés diverzifikáltsága nem teszi lehetővé az egységes uniós fellépést, vagy legalábbis nagyon korlátozottan. Ebben a helyzetben Európának nagyon ügyesen kell tudnia kezelni a két hatalom érdekeit, hiszen a kontinens – s leginkább annak keleti része – egyre inkább tűnik úgy, mint egyfajta ütközőzóna az orosz és amerikai érdekszféra között. (A Nabucco gázvezeték megépítése is legfeljebb csak enyhíthet ezen az állapoton, azonban kérdés, hogy megvalósulása esetén honnan kerül bele gáz, valamint az állam, amely a gázt fogja szolgáltatni megbízhatóbb lesz-e, mint Oroszország, Ukrajnán keresztül. Vannak, akik szerint nem…)

Úgy fest, Bush militáns politikája, s az őt körülvevő héják után érkezik egy újabb détente, amelyhez Obama kellett. Immár hivatalos hír, hogy Oroszország felfüggesztette a kalinyingrádi térségben az Iszkander rakétarendszer telepítését, melyet a Cseh- és Lengyelországba szánt amerikai rakétabázisokra adott válaszként szántak. Az ok nem meglepően az, hogy az új amerikai vezetés nem erőlteti a rakétavédelmi pajzsot, amit az orosz vezetés ily’ módon ellensúlyoz.