A korábbi menedzsert most, egy év múltán, mindössze 2 évnyi - ráadásul próbaidőre felfüggesztett - börtönre és 1 millió eurós pénzbüntetésre ítélték. A 65 éves Klaus Zumwinkel szabadlábon sétálhatott ki a bochumi tartományi bíróság épületéből. Akkor a botrány, most pedig az ítélet kavart hatalmas hullámokat.

Zumwinkel az elmúlt évtizedek egyik legtekintélyesebb német menedzsere, a német posta, a Deutsche Post nagyhatalmú vezetője volt, aki mellesleg számos nagy cég felügyelő bizottságában töltött be vezetői posztot. Jóval több mint egy évtizedes elnöksége alatt az akkor még teljesen állami irányítás alatt álló és veszteséges mamutvállalatot korszerű és nyereséges konszernné változtatta, s ily módon közvetve sokat tett alkalmazottaiért is.

Azután sikerrel vezényelte le a vállalat tőzsdére vitelét, ezzel is növelve annak hatékonyságát. Nem is csoda - s ennek jogosságát senki nem vonta kétségbe -, hogy 2003-ban az év menedzserévé választották, továbbá az egyik legmagasabb német állami kitüntetésben, szövetségi érdemkeresztben részesült, s számos egyéb díj, illetve elismerés tulajdonosa lett.

Azonban szinte egyik napról a másikra vége lett a csillogásnak, miután 2007 februárjában kiderült, hogy Zumwinkel elnöksége alatt hatalmas összegeket helyezett el - s kamatoztatott - liechtensteni alapítványi számlákon, s 2002, illetve 2006 között - az adófizetési szabályokat áthágva - hatósági számítások szerint 970 ezer eurós adócsalást követett el. Pontosabban ennél többet is, csakhogy az érvényben lévő jogszabályok szerint a 2002 előtti adócsalási vétségek mostanra - Zumwinkel szerencséjére - elévültek.

Az országot megrázó adócsalási botrányban a német posta azonnal lemondani kényszerült elnöke kétségkívül a legnagyobb hal volt, de a hatóságok szerint az ügyben jócskán akadtak ugyancsak liechtensteini banki, illetve alapítványi kapcsolatokkal rendelkező,s adót nem fizető "közepes és kis halak" is. Számuk csaknem ezerre rúg, s ma mintegy 450 konkrét ügyben folyik a nyomozás.

Ráadásul a botrány sem akárhogy pattant ki, a robbanást okozó zsinórt ugyanis egy korábbi liechtensteini banki alkalmazott gyújtotta meg, aki megorrolt munkáltatóira. Olyannyira, hogy banki, illetve alapítványi számlák sokaságát, illetve egy, az adócsalásokban érintettek nevét tartalmazó CD-t adott át a német szövetségi hírszerzésnek (BND), igaz nem ingyen, hanem busás pénzügyi ellenszolgáltatás fejében.

A BND pedig fizetett, mint a katonatiszt, azután mindent átadott a szövetségi, illetve tartományi nyomozó hatóságoknak. Azok pedig szerte az országban razziákat tartottak, a gyanúsítottakat pedig felszólították arra, hogy önként fizessék be az államkasszába az általuk elkövetett adócsalások összegét. A hírek szerint sokan éltek is a közvetett amnesztiával, s az állami számlákra az értesülések szerint utólagosan csaknem 200 millió euró folyt be.

Az európai adóparadicsomnak számító Liechtenstein a nemzetközi bírálatok középpontjába, Németországgal pedig sajátos diplomáciai háborúba került. Az ügy azonban 2007 második felére kezdett elülni, különösen azok után, hogy "jött" a többi korrupciós botrány, azután pedig kitört a gazdasági, illetve pénzügyi válság.

Klaus Zumwinkel ügyének tárgyalása azonban ismét ráirányította a figyelmet a történtekre. A rendkívül enyhe ítélet pedig azokat erősíti, akik szerint a gazdagok olcsón megússzák, s csak a szegények, a gyengék lakolnak - Németországban is. A volt postai elnök esetében egyébként enyhítő körülményként ismerték el azt, hogy mindent bevallott, sőt "meg is bánt", saját szavai szerint "élete legnagyobb hibáját" követte el. Azután beszámították azt is, hogy a csaknem 1 millió eurós adócsalási összeget kamatostul visszafizette, s kezdettől fogva együttműködött a hatóságokkal.

Azért nem jut koldusbotra, hiszen vagyonát mintegy 20 millió eurósra becsülik.
Ráadásul az ítélet sokak szerint egyfajta bírósági alku eredményeként jött létre, amit közvetve megerősített az is, hogy a per két tárgyalási napból, jóformán csak a vád ismertetéséből, a vádlott beismerő nyilatkozatából és az ítélet kihirdetéséből állt. Ez utóbbi pedig Zumwinkelt szemmel láthatóan egy cseppet sem viselte meg, s máris a jövőt illető terveiről álmodozik.

A németek úgy vélik: a történtek után a bírói hatóságoknak aligha lesz majd jogi és erkölcsi alapjuk arra, hogy a várható újabb perekben ennél szigorúbb ítéletet hozzanak. Az egész Zumwinkel-ügy - s maga az ítélet is - minden bizonnyal fokozza a gazdasági vezetők, illetve menedzserek megtépázott tekintélyének hanyatlását, s nem tesz jót Németországnak. Ettől persze önmagában semmi nem változik.

A válság egyetlen pozitív hozadéka az adózási szabályok, illetve azok ellenőrzésének szigorítása lehet. S ezen keresztül talán az, hogy - liechtensteini adóparadicsom ide vagy oda - a jövőben talán mégis csak többen gondolják majd meg, hogy érdemes-e adót csalni. Bár általános vélemény szerint akármilyen szigorúak is a szabályok, élelmes adócsalók - Németországban is - mindig lesznek.